Ahol minden klappol – Bock Bisztró, Budapest

A derék angolna találkozása
a kókuszdió felével
Óh, az a Bock Bisztró - sóhajtott fel Szindbádunk, ki ugyan még sosem járt eddig a nevezett helyen, de már rengeteget hallott felőle. - a Bock Bisztró a könnyedség, a lehetőségek, a finom falatok, a kifinomult kulináris élvezetek olyan foka, ahova azért még minden földi halandó bátran beteheti a lábát. Ha le is akar ülni, akkor azért nem árt, ha helyet is foglal előre. A Bock Bisztróról ugyanis az a közmegegyezés, hogy ide el kell, mi több, ide el érdemes jönni és végigkóstolni a sok napi kínálattal rendelkező, és felettébb érdekes, mi több egyedülálló kínálatot. A hozzáértők szerint heti nyolc-tíz vadonatúj ételt találnak föl és tálalnak itt. Hát, gyerünk.
Egykor itt működött az „Ízek utcája” nevű, rettentő modernnek számító majdnem gyors vendéglő. Szindbádunk már alig tudta felidézni a pultot, ahová oda lehetett telepedni, miközben mögötte csinos hölgyek sütötték a húst – nem nevezték akkor még az ilyesmit látványkonyhának, de a szkáj bútorokon elüldögélve az embernek az volt akkoriban (hetvenes évek) az érzése, hogy hú de nagyon menő most itt ő.
Közben új évezredbe léptünk, talán vissza is jött valami a régi korok hangulatából, ahogy elüldögélünk az üveglapos asztalnál, az üveg alatt számtalan Bock bor dugójával – no gyorsan mi is szaporítjuk ezek számát, egy nagyszerű, könnyű rozéval.
Majd – mert Szindbád kedves barátokat is hozott most végre magával, hogy alaposabban végigpróbálhassák az étlap mélységeit – az előételek közül következett egy egység házi készítésű boursennel töltött paprika (900 HUF). Az az omlós, letehetetlen fajta, ráadásul vagy három -féle tökéletes kenyér érkezik hozzá– itt fut át a fejünkön a gondolat, hogy lehet nem is kellene tovább válogatnunk, csak ebből, még-még tömni a fejünkbe. De még itt van egy nagyszerű avokádós lazactatár (2.100 HUF) két jókora pirítósra halmozva. A lazactatárnak frissnek kell lennie, tenger illatúnak, olyannak, hogy közben érezzük, amint az óceáni, esti szél végigsimítja a bőrünket, miközben egy barnára sült, igéző tekintetű hableány tekint csábosan reánk – magyarázta Szindbád, miközben lassan, már-már kéjesen harapott az ételből, hosszan forgatva a falatot a szájában, s gondolatban megint ott járt, ott azon a hajón.
Aztán jön még egy bécsi tányérhús csatos üvegben (1.800 HUF), vagyis egy megfagyott húsleves, a monarchia korának hangulatával meg sok répával, zöldséggel, miközben szinte látja az ember az öreg császárt, amint szárnysegédjét éppen elszalajtja a Burggal szembeni kocsmába, hozzon már egy kocsonyát, meg egy krigli, friss csapolású sört. Igen, a császár megnyalta a szája szélét, tisztára törölte, szakállát-bajuszát egy efféle étel után, a csatos üveget pedig beállította a spájzba, oda Erzsébet királyné befőttösüvegei közé.
De haladjunk ám tovább a főétkek nyomában. A borjúpaprikás, túrós csuszával (2.300 HUF) már már kötelező kűr – olyan is. Még senki sem panaszkodott rá.
Nézzünk egy kicsit több izgalmat.
Egy tengeri angolna vargányával (3.700 HUF) az bizony már valami. Az angolna mifelénk nem kap elég tiszteletet – pedig – emelte föl villáját s finom ívű halkését Szindbád – az angolna a gurmet barátja, kísérője, szeretője – különösen ha a köretet félbevágott kókuszdió héjában szervírozzák. A fogas petrezselyem kéregben (3.400 HUF) is csinos dolog, ahogy ugyanez elmondható a márványozott verziójáról, melyet maga a chef, Bíró Lajos úr szervíroz, nem kis büszkeséggel orcáján. Mert, ami jól sikerült, az jól sikerült.
Beszéljünk még az epervelővel készült túrós palacsintáról (950 HUF)? Persze ne egy hagyományos, feltekert, nagymamai palacsintát tessék most elképzelni – oktatta Szindbád a bamba népet – hanem valami olyasmit, amikor palacsinta tésztából kerek kis alakzatokat vágnak ki erre jön egy réteg túró, egy palacsinta, aztán megint túró és megint palacsinta – óh, édes Istenem, ilyenkor mindig hazavágyom ide, mert ennek az íze kísért engem végtelen útjaimon – érzékenyedett el az öreg hajós, majd szétcsapatás végett egy ampulla szilvapálinkát küldött le (1.200 HUF) értékben.
Bock Bisztró, Budapest VII, Erzsébet körút 43-49, a Royal Szálló aljában.

Kultúra és alkohol - Kópia Kávéház

Cim a noteszban
A Kópia Kávéház (és galéria) egy igazán kedélyes hely a Terézváros mélyén. Ez a Terézváros majdnem ugyanaz – sóhajtott fel a Zichy Jenő utcán befelé baktatva a nagy Szindbád – amelyben még maga Ady Bandi járt kocsmázni. Méghozzá igen szorgalmasan rótta ezeket az utcákat, látogatta az örömtanyákat vagy húzódott be ivócimboráival valamelyik tisztes ivóba, mint mondjuk a Három Hollóba, hol egy időben afféle dolgozószobát is fenntartott magának. Szindbádunknak az is rémli, hogy egy vidám hajnalon az egyik operaházi szfinx megmakacsolta magát és levetette hátáról a költőt, aki éppen nem volt színjózan. Pedig, nem is biztos, hogy a Három Hollóban aznap kedvezményes napot tartottak, mint ottjártunkkor onnan egy macskairamodásnyira a Kópia nevű helyen.
Minden feles (Unicum, Hubi, pálesz, viszki és a többi ) 350 HUF hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön.
Ó hány költő, balettáncos vagy éppen kőfaragó zuhan le e napokon megint a Szfinxekről ? – mélázott a nagy hajós, miközben a keskeny lépcsőkön baktatott lefelé a Kópiába.
Színes berendezés, szívélyes fogadtatás, na és a falakon izgalmas képek, merthogy ez galéria is ám. Esetünkben Urbán Ádám fotói, ezeken többek között a költő Faludy György ifjú és nemis teljesen felöltözött neje társaságában.
Oldalt egy lelkes csapat csocsózik. Innen válik ki egy úr és kedélyesen kérdi, mit is innák. No, nem a vendégek segítik ki egymást efféle módon, hanem derék kocsmárosunk vesz részt emígyen a népszórakoztatásban.
Felesekről esett szó, a fröccsök normálisak, a sörök elfogadhatóak.
Nagy fotelek, amelyekben el lehet mélyedni, beszélgetni, iszogatni, fontos szakmai megbeszéléseket tartani, talán még dolgozni is.
Társasjátékot, kártyát nem kell vinnünk, kapunk a helyszínen.
Mi következik mindebből: hogy ez egy olyan hely, amelyet felvehetünk bátran a listánkra, ha egy törzskocsmára vágyunk. (Ami a „kávéház” titulust illeti persze túlzás. A kávéháznak nagy portáljai, sok terme stb van. Ez meg egy pincehelyiség mindössze.)
- Kultúra és alkohol – bólogatott azért bölcsen Szindbádunk, miközben kifelé ballagva a lent maradó csinos leányokat mustrálta – ez az amire szükségünk van. És kicsiny zsebnoteszába véste a Kópia címét:
Kópia Kávéház (és galéria), Budapest VI. Zichy Jenő utca 4.
(Vigyázat, július 21-től két-három hétig zárva lesz)

Nem az, amire vágyunk – Cotton Club Budapest

A figyelmetlen pincér esete

Leküzdjük a forgóajtót – már ez sem könnyű – és ott állunk bután a Cotton Club nevezetű intézményben. Merre tovább. Bár akad egy-két lézengő, aki szemmel láthatóan ide tartozó személy, de csak azért sem segít. Feltaláljuk magunkat és lemegyünk a lépcsőn. Egy kártyaszobába csöppenünk, továbbra sincs senki, akitől információt kaphatnánk. De nem veszünk ám el, megtaláljuk a félhomályos termet, ahol vacsorálni fogunk.

Kis színpadon dzsesszzenekar küzd, elég jók és nagyon hangosak. Külföldi vendég esetén ideális vacsorahely, beszélgetni nem nagyon lehet, legfeljebb a szünetekben.

Ami a vacsorát illeti, „svédasztalost” kértünk 5.000 HUF-ért. Az idézőjel talán némi magyarázatra szorul. A választék ugyanis áll egy ún, cezár salátából, egy sült zöldséges valamiből, töltött káposztából és egyfajta sütiből. Kétségtelen, annak a 10-15 embernek, aki ebben a hatalmas teremben lézeng kár lenne többet előhozni.

A cézár saláta gyenge utánzata egy valódinak. Még sasfiók salátának is túlzás lenne nevezni. A némi csirkemell, salátával összekeverve, bágyad száraz kenyér/pirítós társasaágában. A sült zöldség hozza a vendéglői alapot. A töltött káposzta, amely marhahúsból készült – viszont kifejezettem finom. Jól fűszerezett, a markáns káposztaízt jól ellensúlyozza a marha férfiasabb zamata.

Kérünk néhány koktélt, elsőnek is Mojito- t (1.290 HUF), aztán áttérünk az egyszerű viszkire, a jó öreg Johny Walkerre (2X950 HUF). Rögtön duplára, mert a felszolgálót nem nagyon sikerül odacsalnunk, amikor újra kérni akarunk valamit. Pedig igazán szépen jelentkezem, aztán integetek, később füttyögök is. A biztos a dupla, ami már nálunk van.

Közben a légkondiból úgy jön a hideg, hogy arra gyanakszunk, itt mélyfagyasztani szeretnék a szegény kuncsaftot. Újabb hosszas, kínos procedúra, míg felffedez minket a tömegben (két max. három asztalnál ülnek még) a szakszemélyzet és tesz valamiféle gyenge ígéretet a hőháztartásunk megmentése érdekében.

Ekkor újra nekiveselkedünk a cézár salátának – második menet, sikerül még az utolsó egység eszcájgot megmentenünk. Igaz, az első kör után egyáltalán nem kapkodták el a szennyes edény eltávolítását az asztalunkról.

A számlát hosszú slejfnin rakják elénk, különösebb titok itt nincs.

Kibírtuk, ennyi volt, viszlát.

Cotton Club vendéglő Budapest, VI. Jókai utca 26

A legenda tovább él - Wichmann kocsma, Budapest

Harc a rombolás szellemével

A Wichmann egy legenda. Nemcsak a kilencszeres világbajnok kenusról beszélek, hanem a nevét viselő, általa üzemeltetett kocsmáról. A „kocsma” kifejezés korántsem sértés ám. Hanem a legnemesebb rang talán a vendéglátás történetében. Már, ha jól adják a kocsmát.
A Wichmann, amely a múlt század nyolcvanas éveinek második felében még Szent Jupátként kezdte azért maradt legendássá, mert szinte semmit sem változott. Talán még ki sem festettek az elmúlt évtizedekben. Minek az.
Ez a hely még akkor jött létre, amikor még nem volt Ráckert, meg Szimpla, meg Romkert, talán még az Almássy téri pincébe bújt Nincs pardon sem létezett. Már megalakításakor egyszerűségével, kiszámítható romantikusságával hódított, amely megmaradt azóta is.
Egy fix pont a rohanó világban. Este hatkor nyit, itt a Kazinczy utca sarkán, ahol a még szabadlábon lévő ingatlanspekulánsok félelmetes sebességgel rombolják szerteszét a város egyik legizgalmasabb részét. A régi - bár kétségtelenül lelakott, tönkretett, de még így is méltóságteljes épületek közé sorra húzzák fel az egyenvacakokat. Az egyenvacakokban meg egyenvacak vendéglők és kávézók nyílnak. Az, hogy nyílnak nagyon helyes. De hogy miért minden belsőépítész nagyjából ugyanazt tudja a városban, arra nincs magyarázat.
Na és a Wichmann ezekkel is dacol. Ebben a fekvő hasáb alakú kis épületben – maga is torzónak tűnik - egy régi, aj be szép kor maradványa. E helyütt nyomták 1836-ban az első magyar kártyát – már ez is finom. Bent kellemes, örök kocsmaszag fogad, amely az alkohol, a füst és az emberi izzadság keverékéből alkot elpusztíthatatlan elegyet.
Jobbra előre egy söntés. A másik oldalon hosszan gyalulatlan faasztalok, körbe egyszerű székecskék. A falon képek, köztük a névadó, kenujával.
Egy fröccs 120 HUF, a jobbikat kérem természetesen, az ember adjon magára. Egy Hubi 250, a nagyobbik 350 HUF. A legenda szerint kiváló itt a bécsis zsömle, az erős gyomrúaknak.
Nemritkán maga a névadó is feltűnik, és odaülöget kedves vendégei asztalához kvaterkázni egy kicsit. Igazi, békebeli kocsmahangulat. De kár, ha kilépsz az ajtón a rombolás szelleme ragad megint nyakon.
Wichmann kocsma, Budapest, VII. Kazinczy utca 55.

Fröccs és Pálinka – Velem Pittyes és Patak

Velem kocsmázz

Velem egy tisztes kis falu ilyentájt, amikor még nem zúgnak itt el turista hordák. Láthatóan nagyobb forgalomra rendezkedtek be, mert több, majdnem üres kocsmát is fel kell lendítenünk. Amit persze szívesen megteszünk. Itt van mindjárt a Pittyes kocsma. Amely tán egy egyszerű családi házként kezdte. Ma hosszú udvarában asztalok, padok – még tán dajdajozni is lehetne. Bent csöpp söntés, kedves bácsival. Nagyfröccs, 150 HUF – mit akarunk még az élettől. Van még magyar tisztesség, a bor meg olyan, amilyen – mit akarunk egy fél pesti buszhegy áráért. Csak ezt a kedves csendet, ezt az igazi, jó békebeli kocsmahangulatot, ugye visszavezet még ide minket jó vezérlő csillagunk?

S mikor talpalunk tovább a kedves vizimalom felé, bepillantnunk a jóval harsányabb színekbe öltöztetett Patak nevű műintézmény udvarába is. Itt aztán a legkülönfélébb tisztes pálinkák kelletik magukat – olyan áron, hogy részegek ettől ma már biztosan nem leszünk. Egy málna 1.250 HUF, igaz egy törkölyt már 750 HUF-ért utánad dobnak. A kettő közt meggy és bodza és ami kell. Igaz 2 cl-es liliputi adag is van, feltételezzük, hogy a betérő óvodások kedvéért. Persze akadnak hagyományosabb dolgok is, mint szatmári szilva 450 HUF ért vagy éppen Unicum 450 HUF-ért, úgyhogy helyesbítjük előbbi megjegyzésünket. Be lehet végülis itt költséghatékonyan rúgni – ha netán ez cél lenne – csak körül kell nézni az itallapon. Amíg még nem folynak össze előttünk a betűk.

Abban meg csak reménykedjünk, hogy előbb-utóbb a velemi vizimalom, e célra nagyonis alkalmatos helyiségében, nyílik valami jófajta helyecske. Ha igen, az elsők leszünk, aki beszámol erről.

Pittyes Kocsma, Velem, Rákóczi ú 34 és Patak, Rákóczi u. 21.

Türelem langyos ételt terem – Bécsikapu vendéglő, Kőszeg

Egy kemény janicsár

Kőszeg, mint tudjuk, egy kis ékszerdoboz, annak is a közepében a gyémánt a Bécsikapu vendéglő. Legalábbis így élt valami régi emlékképünkben. Megerősíteni vagy leszámolni ezzel érkeztünk ide. Betérve egy vicces ruhába öltözött pincérféleséget fedeztünk fel a félhomályban, ki éppen jól megérdemelt levesét szürcsölte. Pár köhécseléssel, székhúzigatással sikeresen megzavartuk ebben. Letette hát a kanalát és szigorúan kiutasított minket a teraszra. Halványan próbáltunk ellentmondani, hogy esik és hideg van – de kioktatott, hogy van ám a terasznak teteje. (És különben se tessék olyan nyámnyilának lenni.)
Innentől egy picit jobbra fordultak a dolgok, mert hamarost érkezett egy csirkehúsleves háziasan, kis fazékban (610 HUF). Minden földi jóval ellátva ami csk elfér egy efféle kis fazékban. Hibaként csak azt róhatjuk fel, hogy az a halászlé csészében (490 HUF), amit szintén voltunk bátor megrendelni, csak nem akart megérkezni.
Mikormár eléggé gyanús volt a dolog, hogy elfelejtődött, a „Tanuló” feliratú misz fiatalemebr sajnálkozva vállát vonogatta, hogy ő azt nem is hallotta. Mindenesetre, gyorsan pótolta az elmaradást és tessék, egészen finom hallé érkezett. Nem egy csoda. De ki vár csodát manapság egy esős napon a teraszon csücsülve?
Ám innen kezdve beborult. A janicsár kedvence, (2.000 HUF) amely frissen sült hátszín, fűszervajjal valószínűleg valamelyik cipőtalpgyárból maradt meg, mint túl kemény alapanyag lábbelihez. A fogunk ugyan erős, ezt az akadályt még legyőztük volna, de az íze és a jellege sajnos elvette a bátorságunkat.
Szerepelt még itt egy szalontüdő zsemlegombóccal, (1.200HUF) meglehetősen langyos állapotban. A zsemlegombóc még nagyjából rendben is volt, de a szalontüdő közel sem okozott akkora örömet, amelyet az igazi szalontüdőt kedvelő csapatunk remélt. Vagy a tüdő régi vagy, mi. Kedvetlen, erőtlen ízek, semmi boldog lobogás. Pechünkre nem a zónaadagot kértük (840 HUF), pedig az is bőven elég lett volna. Amúgy zóna szinte mindenből van és ez azért felettébb dicséretes. Éljen a kispörkölt.
Bánatunkat házi pálinkákba fojtottuk, hibátlan eresztés.
Összefoglaló: Éhen nem maradtunk, a leveseknél még nagyon bíztunk – túllendülve az üdvözlés helyetti közjátékon – aztán pedig olyan közepes vendéglátóipari dolgokat kaptunk, s ettől egy csöppet elszomorodtunk,d e nem adjuk fel, akad talán még más gyöngyszem is ebben az ékszerdobozban.
Bécsikapu vendéglő, Kőszeg, Rajnis utca 5. A vár alatt

Anyaméh 2. – Galagonya Pince

Szépasszonyok pincéje

Az Anyaméh 1. a Bambi. Az is jön nemsokára, de a Szindbád Csoport hátulról szereti kezdeni és kivár. A Galagonya Pince Óbuda kikezdhetetlen helye egy fás kis utcában a Kolosy tér és a Bécsi út környékén.

Csoportunk ottjártakor azt figyelte meg, hogy a környék irodaházaiban dolgozó harmincas szépasszonyok bújnak le ide munka után és fröccsöznek meg söröznek. Meg rövideznek és cigiznek. Meg röhögnek. És a férfiakról is beszélgetnek, ha jól hallottuk. Sírva vigadnak. Lopva, de nagyon figyelik őket azok az idősebb férfi vendégek, akik, semmi kétség, már a Déli krónikát is itt hallgatták és ennek megfelelően közlekednek az asztaluk és a vécé között. Fölmerülhet bennünk, hogy vajon ez jól van így? Jó világ ez? Akarjuk mi ezt?

Igen. Mert jó sötét van, békében vagyunk, itt baj nem érhet. Ha minden jól megy, még térerő sincs, mivel az egység pár komoly lépcsővel az utcaszint alatt van. ( Térerő sajnos mégis van, de mindegy. Ettől még a lépcső megteszi a hatását: kétségtelenül más világba lépsz be. Le. )

Három kedves ember dolgozik itt: Luki, Judit és Conka. Luki (mindenttudó úr) leszögezi, hogy a Galagonya még mindig a környék legolcsóbb helye; és valóban: egy korsó sör 290, egy nagyfröccs 130, egy nagy unicum 430 forint. Ez egy Paradicsom. Van ugyanakkor valami fenyegető abban, ahogy fölhívja a figyelmünket a csülökre, és rávilágít, hogy ugye nem véletlenül Csülök Csárda a hely másik neve. Mint elmondja, csülök csak rendelésre van, nagyobb társaságok esti mulatozásához ideális és 2900 forint kilója. Akinek van füle, hallja. ( Nekem nincs.)

A nők, Judit és Conka igazán melegen kedvesek és odaadóak, és ezért egyáltalán nem érzi magát szarul az ember, ha kint még süt a nap, de ő már iszik bent.

Aztán van még igazán jó kis presszó kávé 150 forintért (amit gyakran zsákmányoltam itt már ezer éve is sokadmagamnak reggel fél 7-kor, és sose bántuk meg). Van életmentő zsíroskenyér, melegszendvics, kenyérlángos. És tévé focimeccsel.

Visszatérünk, ez nem vitás, de nem is döntés kérdése: úgy szoktunk menni ide, szavak nélkül, öntudatlanul, mint akik hazatalálnak.

Galagonya Pince, III. kerület Galagonya utca

Nagy zabálás - Óváros vendéglő, Veszprém

Éhen nem marad itt,
az biztos

Szindbádunk olyan puhán ért földet Veszprém közepén, hogy senki sem kapta fel rá a fejét. Első útja, amint leverte magáról az út porát, az Óváros vendéglőbe vezetett. Annak is a hívogató, vászontetővel védett jókora teraszára.
Itt, nem sokkal a vár alatt, sok csinos hely próbálja becsalni az utast. De Szindbádunk tudta miért ide ül be barátaival.
Először is, a jókora étlap miatt, amelyet tüzetesen meg lehet szemlélni a műintézmény előtt. Aztán az óriási adagokért, a korrekt kiszolgálásért, az izgalommentes táplálkozás lehetőségéért.
Kezdődött az egész egy marhahúslevessel, melyet „gazdagon” szervíroztak (520 HUF). Nem mondjuk azt, hogy Szindbádunk még sohasem evett ilyen jót – de hozta azt a formát, amiért ide beültünk. Sok hús, zöldség tészta, tisztes, iparos módon összerakva. A káposztás bableves, főtt
Ezek után érkezett némi paradicsom- és uborkasaláta (420 HUF) ezeket bátran minősítsük tévedésnek, szégyenteljes tévedésnek. Állott és fonnyadt és nem kedves.
Node ami utána következett, az már inkább érdemes említésre.
Vegyük rögtön a vaslapon sült hátszínsteaket „ördöngősen”, azaz enyhén csípős barnamártással, burgonyaropogóssal (1.780 HUF). A méretről most ne beszéljünk, mert a méret az nem számít. Illetve nem csak az – ezt már Szindbádunk régen megtanulta. De a füstölt csülökkel (620 HUF) talán egy kicsit ravaszabbul sikerült, s elfogyasztani is férfiasabb teljesítmény.barnamártás, nos az olyan volt, amely ízharmóniáját még biztosan felemlegetí hideg téli délutánokon, amikor a sötétfő konyhában majd fokhagymás pirítost kap a fehér kötényes, kövéredő szakácsnétól. Igen, ez volt az igazi – jegyzi majd meg,s csettint hozzá.
Ezen kívül asztalra került még e Tócsiba (!) ágyazott pulykamell, krumpli pürével (1.580 HUF) és egy kapros juhtúróval töltött pulyakmellfilé rizzsel, krumplipürével (1.580 HUF). Két, a magyaros vonalat követő, de mégiscsak eredeti kreáció, frissen, fürgén, fiatalosan és felettébb laktatóan.
Olyan hely ez ahol kényelmesen el lehet üldögélni, ahol Szindbádunk érdeklődve figyelheti a félelmetes méretű adagokat, amelyeket a szomszéd asztalokhoz visznek, ahová jó visszatérni, ha egy nagyot akarunk zabálni.
Ezzel Szindbádunk visszakapaszkodott gyorsjáratú hajójára, s már ott sem volt.
Óváros Vendéglő, Veszprém, Szabadság tér 14.