A kéjek Sárgaháza

Akadnak az embernek nagy és igaz szerelmei. (Most nem erre a fess úrra gondolok, aki itt vigyorog mellettem, mint a tejbetök és ki tudja, mi jár a fejében, miközben kitartóan fixiroz.)

Hanem a kulináris örömökre, amelyek legszebbikei soha el nem múló élményt adnak ebben a gyorsan elomló világban.

De csitt, ennyit a költészetről, jön maga a valóság. Amely kivételesen, szép és finom csak sajnos hízlal.

Tudják, jártam én már vagy egy tucatnyi Michelin csillagnál, van hát összehasonlítási alapom. Jól tudom, hogy a Sárga, amely egy egyszerű Balaton parti önkiszolgáló vendéglő, messze nem a csúcsgasztronómia. Amennyiben a „csúcsgasztronómiát” az életidegen, szép, de rideg, meghökkentő ámde szokatlan ételek elkészítéseként definiáljuk.

A Sárga abban az érelemben csúcsgasztronómia, hogy itt nagyon nagyon finom, már-már házias ízek jelennek meg. Csak éppen a nyári szünet minden napján, újra és újra. Kérem, a Jókai bableves olyan, hogy a kanál megáll benne, meg a szívverés is, hogy jaj,mikor ehetek én ilyet legközelebb. Aztán a halászlevek, pontyból vagy harcsából. Kérem, én éltem egy nagy tenyerű rabbiátus halásszal, akinél a halászlé élet és halál kérdése volt. Tudom, miről beszélek. A Sárga halászleve olyan, hogy a halak kiugranak érte a Balatonból, hogy én is én is Karcsi bácsi fazekába akarok kerülni.

Igen, a hely szelleme Károly és Karcsi – apa és fia, akik szenvedélyes örömmel csinálják azt, amit. A vendégek nagyrésze törzsvendég – és ismerik és emlékeznek apró, de oly fontos kívánságainkra. Hogy a bélszínt mi már-már véresen kérjük, zöldségkörettel és fehér kisfröccsel.

No, és akkor még szót sem ejtettünk a vadasmarháról, zsemlegombóccal, amely földöntúli gyönyöröket kínál. Vagy, ha már a marhák szóba kerültek, a főtt marha meggyszósszal. Sokáig én azt hittem, ilyen étel csak a napközis évekről szóló rémálmokban kerül elő. És itt egyszercsak kiderül az ég a szörnyű gyerekkori frusztrációk után és megvilágosodunk, hogy nem a meggyszósszal lehetett a baj, hanem a mindig lompos,undok konyhás nénikkel, akik elrejtették előlünk teremtett világunk e szép ékkövét.

És akkor most fokozzam a hangulatot azzal, hogy itt kérem vadételek is vannak. És én ha valamitől bevadulok, nos, az a vadételek sora. Tudja ezt az én kis lovagom is, aki sejma mosollyal néz rám és valami olyasmit suttog pörge kis bajsza alatt, hogy „tárkonyos őzragú leves szívem”. És ettől megborsózik a hátam és… De hagyjuk, mert ez egy étteremkritika inkább.

Természetesen mindig van első osztályú borjúpaprikás, vagy borjú bécsi. De ettem már itt világklasszis sóletet is füstölt libaszeggyel. Az én nagymamám ebben verhetetlen volt, akad összehasonlítási alap és ez itt állja a versenyt.

És még valami. Hogy itt tényleg megállt az idő. Vagy húsz-huszonöt évvel ezelőtt. És ha van jóságos és kegyelmes I-ten, amiről még vita folyik a szakértők körében, akkor húsz-huszonöt év múlva is itt állni fog az idő, miközben mi kéjesen tobzódunk majd az ízek orgiájában.

Prózailag szólva meg, 1.500 forintból kihozható egy nagy ebéd, amely után még az amúgy oly kedvelt délutáni hancúr helyett is csak egy nyugtató, pihentető Unicumra van erőnk gondolni.

Sárgaház vendéglő Siófok-Szabadisóstó, Baross G. u. 104., a strand mellett, a vasúti aluljárónál

Luca

Marriott Hotel, Peppers! Mediterranean Grill

Peppers! Mediterranean Grill étterem a Marriott Hotelben. Főzni azt tudnak. Lássuk a képeket:

Egy nagyszerű menü déltájt - Maligán borétterem

Csoda az első részben

Minden bizonnyal igazságtalan a Maligán borvendéglőt pusztán egyetlenegy ebédidőben elfogyasztott menü alapján megítélni, de mit tegyünk, déltájt faltunk ott.

Egykoron Litauszki Zsolt, a jeles séf, virágoztatta föl ezt a helyet. Bennfentes információk szerint mostanában a várbéli 21 nevű intézményben lelhető fel a főszakács. De mi maradjunk csak itt Óbudán.

A Maligán Borvendéglő tényleg szerényen húzódik meg a Kolossy piac tőszomszédságában. Szinte véletlenül vesszük észre a tábláját. Némi bátorságot összeszedve, leereszkedünk a meredek lépcsőn. Bátorság meg azért kell, mert kicsit elhagyatottnak tűnik az intézmény. Lent valamivel barátságosabb kép fogad, de valahogy az egésznek mégis olyan a hangulata, mint egy szakszervezeti üdülő ebédlőjének, turnusváltás idején. Sebaj.

Borvendéglő ide-oda, munkaidőben vagyunk vagy mifene, bizony mondom, nem iszunk.

Hanem a menüt kérjük, amely variálható. Egy egyszerű csirkeragulevest kérünk tőkegombával, de elgondolkozunk egy rukkola salátán is, kéksajttal és persze körtével dióval ízesítve.

Amikor perceken belül megérkezik a leves, már tudjuk, hogy jól választottunk. Mi itt nem egy 1,250 HUF –os menű első fogását kaptuk, hanem egy fejedelmi ebéd nagyszerű tartozékát. Az, hogy vártnál jobb, nem mond semmit. Mert ez pompás. Sűrű, kellemes, és nem sajnáltak belőle sem csirkét, sem gombát. A sajnálat tárgya az az, amikor egyszer csak az üres tányér alján koppan a kanál.

A második menet egy zöldborsós rizottó csirkemellel. Magasan van a léc. Az izgalom a tetőfokán, amikor mintegy harminc másodperccel a leves sorsának beteljesedése után megérkezik. Nos, ez is ízletes, alapos, kellemes fűszerezésű. Ha nem is csoda, de hát miért kellene egy egyszerű ebédre bekapott menü minden fogásának magának a csodának lennie?

Őszintén szólva, azzal kelünk fel az asztaltól, hogy 1., ide máskor is beugrunk ebédelni. 2., el kell ide jönni egyszer, tán valami estén, és alaposabban megvizsgálni a borkínálatával együtt.

Maligán borétterem, Budapest, III. Lajos utca 38, a Kolossy piac mellett

Ami a travaricás pohár mögött van

Friss fogás a tengerből

Solta szigetén egy édes kis városka rejtezik, pompás kikötővel, amely tulajdonképpen maga a város öble, és néhány hívogató vendéglővel a tengerparton. Stomorska.

Solta szigetének összesen 1479 állandó lakója van, ezért jó okkal feltételezhetjük, hogy a vendéglőket leginkább a turisták tartják fent. Amúgy Stomorska, amely a környék legrégebbi, XVI. századi kikötőjével dicsekedhet, maga is termeli a kulináris javakat. Hiszen mindig is híres volt olajbogyóiról, halászatáról és állítólag szőlőiről is. Bár ezekkel a horvát szőlőkkel és a belőlük készült borokkal nem árt csínján bánni. Mi ugyan valamikor láttunk egy embert, aki állította, hogy ő egyszer ivott jó horvát bort. Ez Vis szigetén történt vele. Valószínűleg Belgrád bombázása idején. Talán Komizán kötöttek ki. Egy negyvennégyes Baváriával hajóztak, de ez történetünk szempontjából majdnem mellékes. Lehet, a belgrádi bombázás és a tenger felett áthúzó bombázók látványa, vagy a kevés turista tette, de egy vendéglős jó bort adott. Vugavát. Méghozá Bijela Vugavát. (Az első v-t b-nek tessék ejteni, hogy megértsék.) Emberünk szerint mézes illatú, aranyló, kellemesen friss, száraz fehérbor volt. Hozzátette, olyan Vis szigeti termelőktől vásároljunk, mint Lipanović, aki barrique változatban is adja, esetelg Ivčević vagy Sviličić. És máris javul a véleményünk a dalmát borokról.

De vissza Stomorskara. Itt a legjobb vendéglő a Turanj. Már az is kellemes meglepetés, hogy a pincérfiú kifejezetten kedves és elég jól beszél angolul. (Valamint németül és olaszul is – hiába, a globalizáció).

A tengeröböl szélén kirakott asztalokhoz persze az alkony pírjában érdemes kiülni. Már a rendelés is komoly szertartás, nagy és vastag étlap érkezik. Nemcsak az errefelé szokásos tengeri herkentyűket adják, hanem húsokat is tudnak sütni.

De persze mi maradjunk a halaknál. A legjobb, ha megkérdezzük, mi a friss fogás. Sőt, szegény halakat kikérhetjük előre, megszemlélhetjük, melyikhez van bátorságunk, melyik rokonszenves, amelyik majd jól csúszik a helyi travarica után. Egy kétszemélyes haltál, a hal minőségétől függően 220-300 kunát kóstál. Persze a szokásos horvát eledelek, mint tintahal grillezve, (230 kuna egy kiló, de hát annyit még egy marcona tengerész sem eszik meg) vagy rákocska, esetleg egy jó polipsaláta (70 kuna) nehezen hagyható ki.

Csirke- vagy pulykamell is létezik (50 kuna) de azért elég elmenni a tihanyi parti büféig. Itt inkább lehet nézni, amint grillezik a húsunkat, vagy amint az orruk előtt megsütik a pizzánkat.

I love you, Croatia.

Itt a Turanjban igen jól főznek. Pörög az üzlet. Mire az öböl túlvégén lehanyatlik a nap, ez a vörösen izzó tűzgolyó, amely még utoljára megcsodálja tükörképét az elcsendesedő nagy kék vízben - hogy ily költőien írjuk le a szitut – már minden asztalnál ülnek. És boldogan esznek, isznak. Mert a szép táj, a sós tengeri levegő, az egész napi hajózás izgalmai, na meg a harmadik slivovoca tényleg gyomrot csinál. A pincérek fel alá szaladgálnak. Mi komótosan fogyasztunk, ahogy azt kell

Konobe Turanj, Stomorska, az öböl jobb partján, ha szembe állunk a várossal.

Rosenstein, te állócsillag

Jó, Jó, Jó, Jó


A magyar vendéglátás egén akad néhány állócsillag. Az állócsillagot onnan lehet megismerni, hogy évek óta, többé-kevésbé töretlenül tartja a formáját, nem szemtelenedik el, nem nagyképűsködik el a dolgot,sőt, még a dicsőség sem száll a fejébe. (Már amennyiben egy vendéglőnek van saját feje.)
A pesti Rosenstein fogalom. Ide mindig öröm betérni, s távoztunkkor sincsen semmi okunk panaszkodni. Sőt
Egy nyárnapi ebédet költünk itt el. A minőségre garanciának tűnik, hogy egy hátsó asztalnál éppen Bíró Lajos falatozik, aki az egyik legkitűnőbb magyar séf, a Bock bisztró vezetője. Nyilván tudja, hogy hova jár.
Indítunk egy tárkonyos őzragú levessel és egy csésze igen finom korhely-halászlével. Az első kanalak után tudjuk, igen, van még remény, itt még tudják, hogyan kell akár a régi ételeket is rafináltan Pincérünk felettébb kedves és szívesen magyaráz a mi kérdéseinkre. És alig-alig keveri össze, ki mit kér, pedig vagyunk majdnem tizen. És mindenki mást és persze mindenki meggondolja magát néhányszor – de hát nagy a kísértés, nehéz bármiről is lemondani.
Példálódzó felsorolásunkban említsünk meg a bőséges halválasztékból egy lazacfilét roston, tejszínes, bazsalikomos vargányával – amely egyik ifjú Levinünk tetszését azon nyomban elnyerte.
S bár eleinte szemeztünk egy roston báránygerinccel, na persze fokhagymamártással és tojásos burgonya körettel – de aztán alább adtunk a nagy löttyös lendületből és beértük eelkészíteni, úgy hogy a mai kor gyermeke is megnyalja utána a kezét.
Egyébként, itt mondjuk el, hogy az étlap hosszú, nagyon hosszú. gy camembert-rel gratinírozott csirkemell aszalt szilvás rizzsel. Ott van ez is. Legközelebb valószínűleg a szarvasok kerülnek terítékre, de a különféle libamájak is reszkethetnek, mert még megyünk.
A végén még egyikünknek másikunknak lecsusszant egy csokoládé bomba friss eperrel. Ezt pincérünk kifejezetten ajánlotta, még azzal együtt is, hogy mi már jóllakottnak minősítettük magunkat. Szerinte viszont kár lenne kihagyni és milyen igaza volt.
Szóval, a Rosenstein tartja magát – nem egy olcsó hely, de néhanapján ennyi kényeztetést megérdemlünk.
Rosenstein vendéglő, Budapest, Mosonyi utca 3. Közel a Keletihez.

A legfinomabb aranysárkány

A Mahr család
jó sárkánya

A szentendrei Aranysárkányban az a jó, hogy, hosszú évtizedek óta lehet ide járni és békés, családias hangulatban a legfinomabbakat enni.

A Mahr család, apa és fia, ráadásul Attila mind a kettő, neve fémjelzi az Aranysárkányt. Ők gondoskodnak arról az otthonos hangulatról is, amibe belesajdul a szívünk: tessék, így is lehet. Jaj de jó. A gyomorról meg csak csak annyit, hogy First Lady korában Laura Bush is itt ebédelt, magyarországi útja során. Értjük a választását.

A látványkonyhában minden a szemünk láttára készül, itt kérem nincs titok, csalás, kotyvasztás. Jó nézni a szakszerű mozdulatokat is már, elképzelni, hogy milyen nagyszerű lesz mindjárt, amit kapunk.

Az lesz. Kezdjük mindjárt a gulyáslevessel cipóban (1.100 HUF) Marhahúsból, zöldségek sokaságával, fűszeresen készül, kézzel gyúrt csipetkével, házi cipóban tálalják. S ha elhangzik a felszólítás, huncut, aki a tányérját meg nem eszi, hát nem jövünk zavarba. Irtózatosan nagyot hibázna az, aki kihagyná ezt a levest.

A rozmaringos báránycomb (3,600 HUF)-nál bizony, megremegünk, hogy csak-csak ezt kellene, különösen, amikor a chef úr elmagyarázza, hogy a báránycombot rozmaringgal pácolják, roston sütik, zöldségekkel együtt grillezik, mentás burgonyapürével tálalják, és külön chilis kesudiómártást kínálnak hozzá. De aztán mégiscsak férfiasabb feladatnak gondolunk egy Angus steak hagymásan, zöldborsmártással (4.200 HUF) mely szegényke dél-amerikai angus marhából vágatik ki, mi jó angolosan szeretjük, grill zöldségekkel, steak burgonyával, sült hagymával erősítünk rá, és a zöldbors mártást is alaposan kitunkoljuk hozzá.

Az étlap izgalmas, az ételek pazarok, a szerviz csodás – a társaság kiváló, őszintén szólva, van olyan érzésünk, hogy itt kellene maradnunk a sárkány gyomrában az idők végezetéig és csak enni, enni, enni.

Kicsit sajnáljuk is a legkülönfélébb turistákat, hogy ők nem juthatnak ide vissza oly könnyedén, mint mi, bennszülöttek. Büszkék kihúzzuk magunkat, a külföldi gourmet-k előtt, hogy nekünk ilyen Aranysárkányunk is van. Két, ily nagyszerű vendéglőssel. Van remény hát

Aranysárkány, Szentendre, Alkotmány u.1/a (A Főtér fölött)

Tatai tandori (nem Dezső) a Pikant vendéglőben

Pincétől a muffinig
A tatai Pikant étteremben az a jó, hogy finomat lehet enni, kellemes a kiszolgálás és a városka is sok kedves látnivalót és több kitűnő vendéglőt rejt. Ezek egyike a Pikant. Úgy van berendezve, ahogy a mai kor vendéglátóipari egységeinek belsőépítészei az elegánsat és a modernet elképzelik. Mentségükre szolgáljon a nagy üveg portál, amelyen keresztül szépen besüt a nap és ez megengedőbbé tesz minket az Építők partja poszt-szocreál látványával és az egymás hegyén hátán, a füvön parkoló autókkal szemben.

A pincérek kedvesek, pedig sokan vagyunk, összevissza és sokfélét rendelünk, de állják a sarat. Az olaszos paradicsomleves mozarellával ( (790 HUF) sűrű, ahogy kell, de talán egy picit túl édes. (És mi az, hogy olaszos, miért nem olasz?) Az erőleves (690 HUF) viszont úgy jó, ahogy van, ráadásul sokféleképpen lehet kérni, tojással, zöldséggel, galuskával. A fokhagymaleves (790 HUF) tisztességes alkotás.

Következik utána egy tandori csirkemell (1890 HUF) ami nagyon jól néz ki, ötletes, kedves dolog – és amikor beleharapunk, akkor is úgy véljük több, mint megfelelő. Persze, ha igazi, jellegzetes tandorira vágyunk nem ez a hely fog elsőnek eszünkbe jutni, de semmi gond. Nem bánjuk meg a döntést, pedig azért kedves étkezőtársaink rendeléseit is megpróbáljuk, hát van áttekintésünk. A fűszeres mustárban érlelt pulykasteaket (kaptunk egy zónát, ami 1253 HUF, pontosan) – rendesen megcsinálva, átsülve, érlelve – bátran neki lehet vágni. A pincepörkölt (1960 HUF) nem okoz osztatlan elismerést, unalmas és nem elég „pincei” ez a pörkölt – szebb emlékeink vannak erről a fajta fogásról – lehet ez a hely már túl kifinomult ehhez. Aztán a kósersági szabályok iránt kevésbé érzékeny asztaltársak egy mustáros, fokhagymás sertésflekkennel (1.790 HUF) birkóznak meg, hatalmas adag, mondják róla, hogy igazán ügyesen elkészítve, szaftos, de nem túl zsíros – szóval kitönőre osztályozzák.

Lezárja életünk e fejezetét egy csokoládés muffin, fagylalttal és csokiöntettel (690 HUF) amelyről csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk és mi azzal a gondolattal gurulunk ki, hogy az élet, mégiscsak szép.

Pikant étterem, Tata, Építők parkja, nem messze az Öreg-tótól, a lángossütők mögött

Jobb, mint otthon

Dunapark, Dunapark

A Dunapark kávéházban az a jó, hogy nagyszerű a kilátás, az óriási portálok mögül jól mutat a Duna és a budai oldal. Finom érzés itt üldögélni, ennél már csak az kellemesebb, ha eszünk is valamit. Ezúttal Tőkei Kálmán főz nekünk. Előételnek egy kacsamájjal indítunk, ami grillezett körtével kerül az asztalunkra, hozzá olajos-magvas burgonyafánk és az egész egy fehérboros mézmártással nyakonöntve. A kacsamájjal nagyot hibázni nem lehet – mindenesetre a várakozás a következő fogásokat illetően, mindezek után elég komoly.

Egy harcsafilé érkezik, kapros-tejfölös káposztával, vajas burgonyával.

Ennél a fogásnál határozottan azt gondoljuk, hogy ide kellene szoknunk, törzsvendéggé válnunk. Esetleg csatlakozni azok népes csapatához, akik szemmel láthatóan ide rendezkedtek be, afféle munkahelyként is használják a kávéházat – de hát tudjuk, ez az intézmény klasszikusan erre való. Ahogy Kellér Dezső oly találóan megfogalmazta: a kávéházban az a jó, hogy az ember ha itt ül, nincs otthon, és még sincs a jó levegőn.

Talán csak annyi változott, hogy ma laptopokkal vonul fel ide a dolgozók serege és inkább a mobiltelefon csöngését lehet hallani, mint a tollak percegését.

Tegyük hozzá, azért is ideális munkahelynek ez, mert a borválaszték igen széles és a felszolgálás is a tökéleteshez közelít. Vagy el is éri azt?

Amúgy, komoly étlap, benne évszakonként újuló rész, jó időben kellemes terasz. Világos terek, és gyönyörű Bauhaus.

Ennyi bíztatóra a koronát egy könnyed, frivol narancsos-málnás maszkarpone teszi fel. Amely, mint egy légies tünemény tűnik el pillanatokon belül – pedig mi már régen azt hisszük, jóllaktunk, egy falat se fér már belénk. Node ezt kihagyni igazi vétek lett volna.

Mindezt összevéve, igazán ajánlható hely, reggelitől a vacsoráig. Este, jobb napokon hangulatos élő zenével. A Dunapark azt mutatja, semmi sincs veszve a magyar vendéglátásban.

Dunapark, Budapest, Pozsonyi út 28, a Szent István park sarkánál.

Élet az A38-on

Zenére komponált ételsor

Az A38-as hajó éttermében az a jó, hogy miközben mi üldögélünk az egykori kő- és téglaszállító uszály fedélzetén kialakított modern, világos és kényelmes vendéglőben, a dunai kilátást csodálva, a konyhában Vipler György chef és kis csapata szorgoskodik a mi kedvünkért.

Esetünkben a” mi kedvünk” elsőként egy édeskömény levest jelent. Illatos. Selymes. Aztán utána egy gyönyörű hátszínt, amely sok napig érett, csak a mi kedvünkért. Majd gyorsan megsül, némi zöldség barátságos társaságában.

Az azért nem nagy titok, hogy az ilyesmi véresen, esetleg közepesen átsülve adja ki azt az ízt, amelyért még akár a Filatori gátig is elmennénk. Kétségtelen a magyar gasztronómia sokat tépázott történelmében akadtak, akik jól átsülve kérték. De az ilyenek a szívük mélyén tulajdonképpen a rántott húst szeretik, roseibnival esetleg még uborkasalátával, tehát kár rájuk szót vesztegetni.

Ráadásul itt a végén egy máktorta érkezik levezetőként, maskarponeval, meggyel.

Csinos menü, szép adjusztálás, az ízek harmóniája. Nem csoda, (lásd árak) hogy ebédidőben inkább üzletember külsejű egyének merészkednek be a helyre s fogyasztanak kulturáltan. Este persze más, különösen, ha koncert van – olyankor aztán megy a nagy zabálás. Ráadásul bizonyos koncertekhez a hangulathoz illő ételsorokat is komponál a mi chefünk – ami igazi helyi specialitás.

Kétségtelen az A38 előnyére szolgál, hogy megragadt benne valamilyen kedélyes, alternatívszórakozóhely filing, amit még délben sem nyom el a buissnesslike. A kiszolgálás igyekvő, persze lehetne frappánsabb is, de nincs rá panasz. Nem olcsó hely, de még belefér. Különösen, ha hozzávesszük a viszonylag speciális hely szellemét.

A pesti parton persze ott a flancos Spoon, a zenés Kolombusz. Itt meg ez a kőszállító, amely kétségtelenül hasznos, új életet kezdett. Nem népélelmezési hely. Hanem egy érdekes színfolt, jó konyhával, szép kilátással, érdekes dizájnnal, a városban.

A 38, Budapest, a Petőfi híd budai hídfőjénél.

Régi híd, új öröm

Könnyű káposztás bableves, füstölt tarjával

A Régi Hídhoz címzett szegedi vendéglőben az a jó, hogy itt még sosem érte csalódás azt, aki kerülni akarja a diétás konyhát, ám szeret finomat és sokat enni. Különben is, itt kell megjegyeznünk, hogy Szeged mára Magyarország kulináris fővárosává vált. És az új nemzedékek számára a „szegedi gondolat” annyit tesz, hogy jó helyeken egyél jót és érezd magad nagyon jól.

A Régi Híd valamikor, az olajipar helyi fénykorában, az Égő olaj névre hallgatott – de mostanra szépen felnőtt a legjobb mai vendéglői szintre. Óriási étlap, jó kiszolgálás – nem csoda, hogy hétvégén jó szerencse kell ahhoz, hogy helyet kapjunk. Sors bona nihil aliud.

De hogy biztosra menjünk, ha erre járunk, akkor mindig egy erdélyi káposztás bablevessel nyitunk, amelyből vidám füstölt tarja, és kedélyes pirított parasztkolbász mosolyog vissza ránk. ( tányérban 700, HUF, kis fazékban 1000 HUF).Nem az a kimondott könnyű étel, de pincérünk ajánl hozzá házipálinkát, helyreállítandó az egyensúlyt. És mert a genius loci ránk szól, jön még egy szögedi halászlé filézett ponttyal –(kis bográcsban 1400, HUF - kis fazékban 1900.- HUF ), hozzá persze friss házicipó, a serclije. Ja, és egy pálinka. Sűrű lé, kellemes a fűszerezés, és olyan szögedies színe van, hogy csak na. És ne feledjük a haltejet sem, mert a haltej élet, erő egészség.

Ha még olyanok lennénk, mint régen – de nem vagyunk – akkor most még lecsúszna egy fickós bab, kakasok tökeivel abárolva ( 2300,-HUF). Hol a tavalyi fickósság? Megelégszünk egy pácban érlelt pulykamellel, vaslapon, grillezett paradicsommal - mozarella sajttal besütve (1800,- HUF) és egy vörösboros marhapörkölt (1700.- HUF) persze csak lábszárból. Erre mondják azt, hogy csókolom a kezét, lábát. Bár pörköltben, különösen vörösboros pörköltben mi magunk is otthon érezzük magunkat, azt kell mondanunk, hogy ez állja a versenyt.

Mindent összevéve, már-már a kihagyhatatlan kategóriába tartozik, ahol, ha azt mondjuk, hogy kisfröccs, nem néznek bután vagy sértődötten, hanem hipp-hopp, ott terem az asztalon. Rizlingből, szódával.

Vendéglő A Régi Hídhoz, Szeged, Oskola u. 4.

Bonfini a miénk

Kerti mulatság


A Bonfini kertben az a jó, hogy finoman főznek, kedves a kiszolgálás és szép időben a kert tényleg kitűnő elüldögélni (vacak időben bent sem rossz azért), ott a budai vár alatt, ahol a környék egyébként leginkább buta turisták bepalizására alkalmas üzemegységekkel van tele.

A nemrégiben nyílt Bonfini viszont bátran ajánlható, nem is megfizethetetlen, bár a jóért azért bele kell nyúlnunk a pénztárcánkba, és a kezdeti bizonytalankodás után a konyha is kitesz magáért.

Van egységáras reggeli – az étterem fölött egy szálloda – be jó lenne egyszer ezt is kipróbálni, urasan, kényelmesen. De most merüljünk el egy vacsorában. Indításként egy marinált lazac kecskesajttal (1.950HUF) kétségkívül felkorbácsolja a vágyakat. Különösen a kecskesajt jó, ahogy elolvad az ember szájában. Közben megérkezik hozzá egy barikolt Tűzkő chardonnay – nemcsak egész butéliával, hanem pohárnyit is lehet kérni, ami igazán udvarias dolog.

Aztán a jól megérdemelt vargánya-krém leves rikottával töltött bresaolával, gomba chipsszel (1.350 HUF). Szépen tálalt, kedvesen kihozott, gyorsan kikanalazott.

És most útelágazáshoz érkeztünk. Ismerek olyat, aki ilyenkor a borjú kotlett zsályás vajjal, sáfrányos rizottóval (3.450 HUF) irányba mozdul el. És nem szokta megbánni. Első pillantásra az adagok nem óriásiak, nem az a tányérról lelógó fajta, hanem az a decens ny-európai. Az első falatok után bánja ezt az ember, mert az ízek jól eltaláltak, az alapanyagok is tisztesek, szóval tartson csak sokáig e kéj. De a végefelé kiderül, jól fogunk ezzel lakni.

A másik irány természetesen a halaké. Kipróbálásra került már a tengeri sügér salátával, salsa verdével (2.850 HUF), átsütött, izgalmas és viszonylag ritka mifelénk. Vagy versenytársa a nyelvhal filé sáfrányos mustáros prosseccoban (2.850 HUF). Pazar.

A pincérek a második alkalommal már törzsvendégnek kijáró tisztelettel fogadnak, néhanapján diszkrét gitárzene szól. Még egy kis sajátosabb hang, egy kis egyénibb hangulat és a legjobbak közé kerülhet a hely. Drukkolunk neki.

Bonfini kert és étterem

Budapest I., Lovas út 41, a budai vár alatt.

Ahol minden klappol – Bock Bisztró, Budapest

A derék angolna találkozása
a kókuszdió felével
Óh, az a Bock Bisztró - sóhajtott fel Szindbádunk, ki ugyan még sosem járt eddig a nevezett helyen, de már rengeteget hallott felőle. - a Bock Bisztró a könnyedség, a lehetőségek, a finom falatok, a kifinomult kulináris élvezetek olyan foka, ahova azért még minden földi halandó bátran beteheti a lábát. Ha le is akar ülni, akkor azért nem árt, ha helyet is foglal előre. A Bock Bisztróról ugyanis az a közmegegyezés, hogy ide el kell, mi több, ide el érdemes jönni és végigkóstolni a sok napi kínálattal rendelkező, és felettébb érdekes, mi több egyedülálló kínálatot. A hozzáértők szerint heti nyolc-tíz vadonatúj ételt találnak föl és tálalnak itt. Hát, gyerünk.
Egykor itt működött az „Ízek utcája” nevű, rettentő modernnek számító majdnem gyors vendéglő. Szindbádunk már alig tudta felidézni a pultot, ahová oda lehetett telepedni, miközben mögötte csinos hölgyek sütötték a húst – nem nevezték akkor még az ilyesmit látványkonyhának, de a szkáj bútorokon elüldögélve az embernek az volt akkoriban (hetvenes évek) az érzése, hogy hú de nagyon menő most itt ő.
Közben új évezredbe léptünk, talán vissza is jött valami a régi korok hangulatából, ahogy elüldögélünk az üveglapos asztalnál, az üveg alatt számtalan Bock bor dugójával – no gyorsan mi is szaporítjuk ezek számát, egy nagyszerű, könnyű rozéval.
Majd – mert Szindbád kedves barátokat is hozott most végre magával, hogy alaposabban végigpróbálhassák az étlap mélységeit – az előételek közül következett egy egység házi készítésű boursennel töltött paprika (900 HUF). Az az omlós, letehetetlen fajta, ráadásul vagy három -féle tökéletes kenyér érkezik hozzá– itt fut át a fejünkön a gondolat, hogy lehet nem is kellene tovább válogatnunk, csak ebből, még-még tömni a fejünkbe. De még itt van egy nagyszerű avokádós lazactatár (2.100 HUF) két jókora pirítósra halmozva. A lazactatárnak frissnek kell lennie, tenger illatúnak, olyannak, hogy közben érezzük, amint az óceáni, esti szél végigsimítja a bőrünket, miközben egy barnára sült, igéző tekintetű hableány tekint csábosan reánk – magyarázta Szindbád, miközben lassan, már-már kéjesen harapott az ételből, hosszan forgatva a falatot a szájában, s gondolatban megint ott járt, ott azon a hajón.
Aztán jön még egy bécsi tányérhús csatos üvegben (1.800 HUF), vagyis egy megfagyott húsleves, a monarchia korának hangulatával meg sok répával, zöldséggel, miközben szinte látja az ember az öreg császárt, amint szárnysegédjét éppen elszalajtja a Burggal szembeni kocsmába, hozzon már egy kocsonyát, meg egy krigli, friss csapolású sört. Igen, a császár megnyalta a szája szélét, tisztára törölte, szakállát-bajuszát egy efféle étel után, a csatos üveget pedig beállította a spájzba, oda Erzsébet királyné befőttösüvegei közé.
De haladjunk ám tovább a főétkek nyomában. A borjúpaprikás, túrós csuszával (2.300 HUF) már már kötelező kűr – olyan is. Még senki sem panaszkodott rá.
Nézzünk egy kicsit több izgalmat.
Egy tengeri angolna vargányával (3.700 HUF) az bizony már valami. Az angolna mifelénk nem kap elég tiszteletet – pedig – emelte föl villáját s finom ívű halkését Szindbád – az angolna a gurmet barátja, kísérője, szeretője – különösen ha a köretet félbevágott kókuszdió héjában szervírozzák. A fogas petrezselyem kéregben (3.400 HUF) is csinos dolog, ahogy ugyanez elmondható a márványozott verziójáról, melyet maga a chef, Bíró Lajos úr szervíroz, nem kis büszkeséggel orcáján. Mert, ami jól sikerült, az jól sikerült.
Beszéljünk még az epervelővel készült túrós palacsintáról (950 HUF)? Persze ne egy hagyományos, feltekert, nagymamai palacsintát tessék most elképzelni – oktatta Szindbád a bamba népet – hanem valami olyasmit, amikor palacsinta tésztából kerek kis alakzatokat vágnak ki erre jön egy réteg túró, egy palacsinta, aztán megint túró és megint palacsinta – óh, édes Istenem, ilyenkor mindig hazavágyom ide, mert ennek az íze kísért engem végtelen útjaimon – érzékenyedett el az öreg hajós, majd szétcsapatás végett egy ampulla szilvapálinkát küldött le (1.200 HUF) értékben.
Bock Bisztró, Budapest VII, Erzsébet körút 43-49, a Royal Szálló aljában.

Szindbád hazatér – a Tabáni kakas

Dal a túrós csuszáról
és a kakaspörköltről

A késő tavaszi szél egy langy meleg esti fuvallata hazafutta Szindbádunkat, haza a kispörköltek és fröccsök világába. A Tabáni kakas – a cégér még a régi – állapította meg az öreg hajós – de a berendezés bizony új, afféle jellegtelen, semmilyen, de sebaj. Az étlap ugyanis már vidámabb, s az árak sem elvetemültek. A két pincérlányka pedig édesen csivitel, jön megy – igyekszik a vendég kedvében járni.

Kezdjük hát egy nyírségi húsgombóc levessel (690 HUF) amely jókora tálban érkezik és meglehetősen ízletes, mondhatnánk úgy is, finom.

Kérhettünk volna persze konyakos fácán erőlevest fürjtojással (750 HUF) is, de most a gyomrunk valami egyszerűbbre volt beállítva.

Közben, itt jegyezzük meg, kitanulmányoztuk a Bortársaság jegyezte borlapot is, és elégedetten állapítjuk meg, hogy nemcsak sok finomság halmozódott itt fel, de kimérve is lehet bort kérni. Mi persze egy palack Irsai Olivért hozatunk ki, minek azt aprózni.

Még egy unicummal is megerősítjük a lelkünket, mert a következő problémával kell szembenéznünk. Együnk e egy lazacsteaket roston, grillezett zöldséggel (1.800 HUF). Vagy ne együnk? Rövid ideig még játszik egy süllő egészben sütve vajas-rozmaringos burgonyával. De aztán győz bennünk a Szindbád. Tudjuk, a név kötelez és a többi. Ezért aztán egy kakaspörkölt következik, túrós csuszával. (1.600HUF), ráadásul egy zónát kérünk. Kedes pincérlánykánk ránk hunyorít azzal, hogy „megpróbálom elintézni”. Később egy elég tisztességes méretű adaggal jelenik meg, és bájos fejecskéjét rázva erősíti meg, hogy bizony ez egy kisadag.

Kicsi, de tökéletes. A pörkölt isteni, ahogy csak egy középkorú, vanília illatú szép úrihölgy tudná elkészíteni a régi sparheltjén. A túrós csuszáról meg ódákat tudnánk zengeni, ha nem lenne vele tele a szánk. Akadnak, akik azt hiszik, hogy a túrós csusza egy egyszerűen elkészíthető, már már primitív étel. Az ilyen balgaságok terjesztőit vessük meg és ne engedjük a közelünkbe.

A túrós csusza olyan, mint egy népdal. Évszázadok bölcsessége kristályosodik ki benne, ízei, zamatai fölidézik a legszebb pillanatokat. Itt a Tabáni kakasban mindenképpen.

- Mi hát a tanulság, - kérdezték a vacsora végén asztaltársai Szindbádot?

- Csak annyi – felelte -, hogy gyöjjünk néha haza, s együnk egy jót a mi Tabáni kakasunkban.

S ezzel kihörpintette Irsai Olivérje maradékait.

Tabáni kakas, Budapest, I., Budapest, Attila út 27.