2015. január 28., szerda

Lovagok a Menzán

A Menza kiötlői jó ötletnek vélték, hogy a kapitalizmus korában felidézik a hetvenes éveket, legalábbis, ami a dizájn és az elnevezést illeti. És nyilván rettentő viccesnek hitték azt a diszkrepanciát, amely így kialakult a szabadverseny korában. Miközben e már-már kultikus Liszt Ferenc téri intézménybe belépve az 1976-os Garzon étterem jut első pillanatban az eszükben. De ne tessék megijedni, természetesesen szó sincs időgépről, meg effajta modern csudákról. Csak egy belsőépítészi tréfáról - semmi többről.
Mert a Menza alapvetően egy jó és kedélyes hely a kétezres évek második évtizedéből. Igyekszik tartani  a színvonalat az amúgy le-lecsúszó Liszt Ferenc téren.
Ezért is határoztuk el Bétával, a gizellatestű budai úriasszonnyal, hogy megvizitáljuk ismételten a helyet, hogy ugye menü szempontból. Mert egy gizellatestű budai úriassszony nem dugja be fitos orrocskáját csak úgy akárhová, még akkor sem, ha pirosra csípte a dér.
Szóval, gyerünk Béta. Ne kéresd magad. A Menza bejáratánál kedves hölgy fogad azzal a hírrel, hogy pár percet várnunk kell, mert telt a ház. De addig álldogáljuk csak ott oldalt, mindjárt szól, méghozzá név szerint, mert gondosan felirja egyikük - na, persze ez sem én vagyok - keresztnevét.
És tényleg, alig telik el kétropinyi idő, már szól, is, hogy a Béta kisasszonynak elkészült az asztala. Ennyi.
A heti menü kikészítve. Tárgynapunkon egy kifejezetten finom húslevest ajánlanak,méghozzá palacsinta-tésztáva, amelynek csak pár fokkal kellene melegebbnek lennie, hogy tökéletesenek lehessen mondani. Zöldség és hús - ahogy az kell. Az adag méretére sincs panasz.
(Sőt, még arr sem, hogy kapunk egy-egy pohár vizet ajándékba. Egyrészt ezért mindenütt plussz pontot adunk, másrészt később még kiderül, hogy ennek lesz szerepe.)
Hamarosan érkezik egy grillcsirke, és hozzá bulgur. A sült csirke az ugye sült csirke, itt általában nem sok helye marad a játékos fantáziának. Itt is csak annyi, hogy úgy megsózták, hogy csak na. Most nem sütjük (sütjük! -fel tetszettek figyelni a szóviccre?) el a régi, és ilyenkor obligát tréfát a szakács szerelmi életéről. Mert az pont senkit sem érdekel. El van sózva alaposan, de legalább tudjuk máris, minek van az a nagy pohár itt tele egy uszodányi vízzel kikészítve nekünk.
Mindezekkel együtt a Menza ilyenkor sem rossz hely. Mert ugyyan bár tömeg van, várni kell, nem elég meleg a leves, sós az étel - dehát ez egy menza. De nem ez a Menza, amelyik ilyenkor is megőriz valamit a hétvégi vagy az esti méltóságából. Talán a pincérek eleganciája, ahogy jó étvágyat kívánnak és rádmosolyognak, vagy a tudat, hogy máskor nem 1.100 forintértkedvesek, hanem ennek a többszöröséből, a fene tudja.
Meg is jegyzi Béta, hogy itt a lazacsteak is igen finom - de persze az drága. Ezért lazacot falni gazdag palikkal kényszerül idejárni - még szerencse, hogy a gizellatestű mindig tud magának választani étvágyához illő lovagot. Így élünk hát, menüről lazacra.


Menza, Liszt Ferenc tér


Só az már nem kell hozzá

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése