2010. április 25., vasárnap

Vörös riasztás: gödi Duna Csárda



Garantáltan rossz,
de már évek óta

A csábító szirénhangoknak tudni kell ellenállni, különben nagy baj lehet – hívja fel újra és újra a figyelmet egy kedves barátunk, bizonyos Odisszeusz. És milyen igaza van. Szóval, ha Gödön járunk a festői Duna parton és már közelítünk a Duna Csárdához, akkor öntessünk viaszt a fülünkbe, vagy jó erősen kötözzük magunkat az árbochoz, hogy a nagyobb bajt elkerüljük. A nagyobb baj alatt értendő az, hogy engedünk a csábításnak és betérünk a csárdába. Erős a vonzás, mert a hely kellemes, játszótér és Duna, finom vízszag és csinos látvány, no és a szabad ég alatt sorakozó asztalok tömege, étkező népekkel ellepve. Oldalt hal sül, néha bográcsban valami hívogató pörkölt, egy másik ablaknál többféle ételt kérhetünk, hogy aztán magunk szállítsuk a régi szép időket idéző asztalokhoz azokat.

És itt jön a bibi. Valami előttünk nem ismert átok ülhet ezen a helyen már évek óta, mert ilyen rosszul főzni, tartósan és kitartóan az már-már csodaszámba megy. Ha garantáltan és üzembiztosan vackot akarunk enni, s ezért relatíve sokat fizetni, akkor tessék csak idejönni.

Miután a hely szép időben mindig zsúfolt – hát az ég adta világon semmi sem ösztönzi a csárda üzemeltetőit, hogy egy icipicit is megembereljék magukat. Minek? Az üzlet megy, a lé dől. Kész passz.

Rendben is lenne ez – illetve nincs rendben, csak talán érthető – ha mégiscsak nem tapasztalnánk valamifajta igyekezetet. Például az egykori pici csárdát fokozatosan kibővítették, felvásárolták az összes szomszédos üzemegységet. Az utcát lezárták és egy nagy teraszt képeztek belőle, játszóteret építettek, hogy az apukák nyugodtan fröccsözhessenek. Rendszeresek a koncertek, a bulik. Oldalt tábla is hívja fel a figyelmet, hogy ezt a terjeszkedést a Széchenyi terv tette lehetővé. Csakhogy az efféle imperialista hódítás még nem hoz még minőséget magával. A közönség meg, eszi nem eszi alapon, nem kap mást. A konkurenseknek a közelben túl sok hely nem maradt. Így ha nem tud ellenállni egy első pillantásra kedves hely vonzásának, akkor úgy jár, mint mi, akik két sült halért négy szelet kenyérért meg némi savanyúért közel négyezer forintot fizettünk ki. Miközben a sülthal éppen ehetetlen volt. A csirkemájhoz adott rosejbni felért egy háborús bűnnel. Az meg csak ráadás, hogy előttünk egy a figyelmeztetésekkel nem törődő törzsvendéget éppen ötezer forinttal csaptak be.

Szóval, vörös riasztás: kerüld a gödi Duna Csárdát.

Duna csárda, Göd, Jósika utca 16. (A gát előtt)

26 megjegyzés:

  1. Teljesen alaptalannak érzem a vádaskodást. Tizenix éve járok a Duna Csárdába, és csak jó tapasztalatom volt velük kapcsolatban.
    Tök jók a programok, finom hideg a sör, hatalmas a hek :-)

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek az előttem szólóval, bár Névtelen maradt. Még sosem tapasztaltam, és másoktól sem hallottam, hogy megpróbálták volna becsapni. A halat ugyebár súlyra mérik, és itt valóban hatalmasak a halak, és finomak. Akár össze is hasonlíthatjuk pl.a Római parti minőséggel és árral. Az egytál ételek ugyan nem belvárosi design étteremi külleműek és nyilván a minősége sem, azonban ízletesek, háziasak. Amit egy parti csárdától várhatunk.

    Maya

    VálaszTörlés
  3. Az a baj, hogy már nálam is "tévedtek". Tízezressel fizettem, aztán egy ötösből adtak vissza. Igaz, nem vettem rögtön észre, de egy-két perc múlva, visszamentem szólni,de persze azt mondták, ezt bárki mondhatja. Ugye össze lehetne hasonlítani még a pénztárban lévő pénzt azzal, amit a kassza mutat. Csakhogy ehhez az kellene, hogy mindig minden be legyen ütve...

    VálaszTörlés
  4. Amióta itt élek ide járok.Semmi rossz tapasztalat nincs.A legjobb hely. Jó programok. És nagyon nagy rosszindulattal lehet a "Széchenyi Terv" részének nevezni...1970' óta létezik....

    VálaszTörlés
  5. A gödi duna csárdával egy a baj, hogy mmonopóliumban van. Konkurens nincs és nem lehet, így az árakkal és a mínőséggel úgy játszanak ahogy akarnak.
    A fröccs még jó, bár az idei szezon első borát még a tavaly elrakott műanyag palackból kaptuk...
    Viszont az étel egyre rosszabb és drágább. Egy rántott sajt sült kruplival miért kerül 1400 forintba egy önkiszolgáló étteremben? A hekk áráról ne is beszéljünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felhívnám a figyelmét arra,hogy mielőtt bármit is kijelentene kérem nézzen alaposan utána és ne lövöldözzön vaktában! Megjegyezném,hogy tankokban érkezik a bor amit képtelenség kinyitni és kötve hiszem,hogy palackos ócska bort kapott volna!De állok elébe és szívesen megvitatok önnel bármit,de kérem tudatlanul ne nyilatkozzon ilyen dolgokról! Köszönettel a pultos kislány

      Törlés
  6. Csak fogasfilét eszem ott, de azt rendszeresen és mindig jó volt. Persze hétköznap kell menni és elkerülni a tömeget.

    VálaszTörlés
  7. Ez az egész arra megy ki,hogy bemocskolják a helyet! Szánalmas a cikk írója és ráadásul nem hiteles az írás sem... Szégyen,hogy egyesek miket meg nem engednek maguknak! Ember! Nézzen mélyen a lelkébe és tartson egy alapos önvizsgálatot. Senki sem tökéletes,emberek vagyunk... a konyha olyan amilyen,de ezen változtatni fognak, ez biztos. Tudatában vannak a problémáknak. Mint gyakori vendég tisztában vagyok az ottani állapottal és a fele sem igaz annak amit itt leírtak!
    Evett ön a bográcsozó ételei közül? Biztos,hogy nem! Eddig aki ott evett nem panaszkodott! Próbálja csak ki. Az italpult folyamatosan igyekszik bővíteni a kínálatot és a közkedvelteket megtartani... A személyzet segítőkész és lelkiismeretes. Ha igazat írt volna ezt mind tudná és tapasztalta volna... Részvétem,hogy ilyen ostoba,de hát ön is csak egy ember... ugye? Üdvözlettel egy törzsvendég a Duna Csárdából

    VálaszTörlés
  8. Kedves Névtelen Törzsvendég,

    kegyed vagy nagyon igénytelen, vagy rémisztő szerencséje volt. Többször kipróbáltuk a helyet, abban a reményben, hogy hátha megjavult. Hát nem. Ez az a hely, amit aki kicsit is szeret jót enni, tisztes szolgáltatást kapni, nagy ívben elkerül.
    A konyha vacak, időnként rosszul adnak vissza, de még sosem a saját kárukra tévedtek és így tovább. Természetesen, ha Önnek izlik, akkor járjon oda - de elárulom, ha kipróbálna igazán kellemes és jó helyeket, akkor leszokna róla. De ezt természetesen magánügye.
    Németh Iván - aki itt sosem lesz törzsvendég

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves uram! Köszönöm a visszajelzést.
      Igénytelen? Hm.. Érdekes meglátás. Ezek szerint én a családom és a baráti köröm szerencsés. Én továbbra is kitartanék amellett,hogy a bográcsozó jó ételeket kínál. A konyha sajnos nem azé a személyé aki jól is csinálná,de persze az éremnek két oldala van. Én csak azt sajnálom,hogy ön ekkorát csalódott és most nem ad egy esélyt még a bográcsozónak sem... Hiszem,hogy a Csárda talpra fog állni és nem lesznek ilyen problémák. Továbbra is kitartok amellett,hogy az írás nem hiteles és csak arra megy ki,hogy lejárassák a helyet. Sajnálom,de nekem meg ez a véleményem.
      Tiszteletben tartom a véleményét,természetesen.
      Minden jót uram!

      Törlés
  9. Most komolyan! Ezek szerint aki ide jót írt az igénytelen?
    Igénytelen azért,mert oda jár?!
    Jesszusom! Hol tart ez a világ...
    Üdv.: Béla

    VálaszTörlés
  10. Újra megnéztem az eredeti postot - lassan két éves, persze annyi idő alatt változhat is. Midnenesetre az én nem jó tapasztalataim most az elmúlt nyáron megerősödtek. És a blogon végigszaladva azt látom, hogy inkább jókat ír a szerző, mint rosszakat. No mindegy,
    jó étvágyat
    NI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy fostalicska. Drága, szar a kaja és bunkók. És már sok esélyt kaptak, de többet nem fognak.
      Ha reklamál a paraszt ők oktatják ki. Élvezik a monopóliumokat. Vadkapitalista barmok.

      Törlés
  11. Azért ne legyünk olyan szigorúak.
    Vagy hét éve ettem én ott isteni káposztás bablevest bográcsból. Barna és világos sör mellett ismerik a rigót is. És mérnek fácánt is.
    A kaja viszont tényleg ehetetlen.
    Bandinéni

    VálaszTörlés
  12. tokeletesen igaz amit a postolo irt. 20 evet eltem godon, a duna csarda korul toltottem minden nyarat, es ahogy a mostani vezetes atvette elkezdett a hely elmenni egy ilyen kiskiralykodo stilusba. 5 eve kulfoldon elek, de minden nyaron hazalatogattam, mindig vartam a hetvegi bulikat mert bar az arak rohejesek, a kiszolgalas felulmulhatatlanul szar, legalabb sok ismeros volt a szombati esteken. iden a hely teljesen kihalt volt, az arak meg rohejesebbek, az a sultparaszt tetovalt alkaru majom a pultban pedig minden eddigit felulmult. ahogy az a toprongy a vendeghez szol, az mar mesebe illo. Nem is reszletezem, ekkora parasztokat mint akik a csardaban dolgoznak (a sontesben) meg az eletemben nem lattam. Messze keruljetek el a helyet.

    VálaszTörlés
  13. ott a legjobb a hal...

    VálaszTörlés
  14. A legnagyobb gond a gödi Duna csárdával véleményem szerint az hogy a kiszolgálás kritikán aluli. Gondolok itt a minden udvariasságot nélkülöző kiszolgálásra. Odavágják amit kér az ember "négyezerötszáz" és annyit nem mondanak, hogy köszönöm szépen, jó étvágyat vagy valami. Tavaly nyáron kedves rokonok vendégeskedtek és ebédelni szerettünk volna, egy egyszerű kérdésre a fiatal nőrokonom olyan lekezelő, primitív stílusban kapott választ, hogy nekem égett a képem még el nem mentek. Hát nem tudom, az ár nálam ilyen esetben nem prioritás(drága emlékeim szerint), de a minimális udvariasság vendéglátásban szerintem KÖVETELMÉNY! Sajnálom, hogy ez a helyzet mert a környezet gyönyörű, és környékbeli lakosként gyakran látogatnánk a helyet.

    VálaszTörlés
  15. Azt nem értem,hogy csinálják azt hogy minden körülöttük nyíló hely pang és becsődöl.A csárda meg már évek óta arat,pedig tényleg nem egy gasztronómiai élmény ott kajálni. A szokás hatalma valószinüleg.

    VálaszTörlés
  16. Egyetértek azokkal, akik a kerülését ajánlják!
    Egy saját tapasztalatom 2006 vagy 2007-ből:

    Kértem egy salátát, de több összetevő hiányzott benne, ahhoz képest, ami ki volt írva összetételnek (még jó, hogy átböngésztem a leírást).
    Nem különösebben drágább zöldségekről volt szó, csak olyanok, mint a paradicsom, vagy kalifornai paprika (pontosan nem emlékszem már).
    Reklamáltam a pultnál, de nagyon gorombán elutasítottak. Mikor az üzletvezetőt/főnököt szerettem volna odakérni, azt mondta a mosogató-
    nőnél is rosszabbul kinéző kiszolgáló, hogy "én vagyok a főnök", és hogy nincs itt kivel beszélni. Végül, tehetetlenségemben úgy felment
    bennem a pumpa (különben azért nem szokott), hogy a kiszolgálónak az arcába vágtam a salit (nem okozott maradandó nyomot), és elmentem.
    Kicsit később, amikor az asztalnál egy pohárba kanalaztuk ki a leves tetején úszó fáradt növényi olaj réteget, az ominózus kiszolgáló nő odajött,
    és (véltetően jogos bosszúból) le akart önteni valami folyékonyabb halmazállapotú ételféleséggel.
    Szerencsére a körülöttem ülők ebben megakadályozták, bár egy kicsi azért fröccsent rám, amit aztán sikerült letakarítani.
    Az étteremben szerettem volna panaszt tenni, de senkit nem érdekelt, és a panaszkönyvet sem voltak hajlandók odaadni.
    Az egész társaság elhatározta, hogy soha többé nem fogunk ott enni, és ezt azóta sikerrel tartjuk is.
    Gyakran megállunk ott a rendszeres kerékpáros kirándulások alkalmával, de már csak az ingyenes vécére járunk oda.

    VálaszTörlés
  17. Tény hogy az életek nem a legjobbak, de szerintem a halak nagyon finomak. Nem egyszer voltam és étkeztem ott, de semmilyen problémám nem volt ezzel, az árakat kivéve. Szerintem szuper hely, hangulatos, és véleményem szerint érdemesebb halak közül kipróbálni párat:) Nálam még mindig a Hekk a nyerő! Arra rátérve hogy gyakorlatilag akármikor megy az ember tele van a hely, arra szerintem csak egy válasz lehet, hogy a cikk írójával ellentétben a többi vendégnek nincsen problémája az ételekkel.

    VálaszTörlés
  18. Teljesen igaza van a cikk írójának. Ezt a cikket akár tegnap is írhatta volna 2010 óta semmilyen változás nem történt ott. A kaja szar és drága. Aki egyszer evett ott az elkerüli a helyet messzire.

    VálaszTörlés
  19. Volt egy időszak,mikor valóban papírvastagságú volt a rántottszelet,szinte panírbôl állt,volt,higy kissé szagos volt a hal,az adagok kicsik voltak,( bár ilyen minőség mellett ez nem hátrány) ugyanakkor borsos áron adták. De ez régen volt,most bőséges és jóízű ebédet kapunk,nagyon sokat változott előnyére.

    VálaszTörlés
  20. Volt egy időszak,mikor valóban papírvastagságú volt a rántottszelet,szinte panírbôl állt,volt,higy kissé szagos volt a hal,az adagok kicsik voltak,( bár ilyen minőség mellett ez nem hátrány) ugyanakkor borsos áron adták. De ez régen volt,most bőséges és jóízű ebédet kapunk,nagyon sokat változott előnyére.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A helyzet semmit sem változott:az étel drága és ehetettlen/amire olyan büszték,a hekk: bárhol külömbet olcsóbban kapni,én otthon jobbat sütök!A kiszolgálás a megszokott suttyó,mintha Ő tenne szivességet,jó pénzért!

      Törlés
  21. A csárda valóban hangulatos, a személyzet kedves. Viszont egyet kell értenem azokkal az előttem szólókkal, akik az ételek minőségére panaszkodtak. Igen, sajnos az ételek borzalmasak.

    VálaszTörlés
  22. Régen nem ettünk itt jó hekket, pedig minden évben megpróbáltuk. Idén talán utoljára. Arcátlanság, hogy a kenyér vége szelet is 60 Forint ugyanúgy, mint egy rendes karéj. Egy fagyasztott rántott sajtot, vagy rántott csirkemellet nem lehet elrontani, de a pacal egyszerűen kritikán aluli volt. Ízetlen, és kár volt liszttel, vagy keményítővel sűríteni a szaftnak nem nevezhető zsírtengert. A söntés tükrözi a nyaralónegyedekre jellemző árképzést. De ott legalább kedves volt a kiszolgálás.
    Az sem túl gusztusos, hogy az egy rendelésnyi étel ott sorakozik egy nyitott polcon, amin keresztül a következő vevők elrebeghetik kívánságaikat. Bocsánat, de milyen szokás az ételt mások szája alá tenni?

    VálaszTörlés