2010. április 25., vasárnap

Vörös riasztás: gödi Duna Csárda



Garantáltan rossz,
de már évek óta

A csábító szirénhangoknak tudni kell ellenállni, különben nagy baj lehet – hívja fel újra és újra a figyelmet egy kedves barátunk, bizonyos Odisszeusz. És milyen igaza van. Szóval, ha Gödön járunk a festői Duna parton és már közelítünk a Duna Csárdához, akkor öntessünk viaszt a fülünkbe, vagy jó erősen kötözzük magunkat az árbochoz, hogy a nagyobb bajt elkerüljük. A nagyobb baj alatt értendő az, hogy engedünk a csábításnak és betérünk a csárdába. Erős a vonzás, mert a hely kellemes, játszótér és Duna, finom vízszag és csinos látvány, no és a szabad ég alatt sorakozó asztalok tömege, étkező népekkel ellepve. Oldalt hal sül, néha bográcsban valami hívogató pörkölt, egy másik ablaknál többféle ételt kérhetünk, hogy aztán magunk szállítsuk a régi szép időket idéző asztalokhoz azokat.

És itt jön a bibi. Valami előttünk nem ismert átok ülhet ezen a helyen már évek óta, mert ilyen rosszul főzni, tartósan és kitartóan az már-már csodaszámba megy. Ha garantáltan és üzembiztosan vackot akarunk enni, s ezért relatíve sokat fizetni, akkor tessék csak idejönni.

Miután a hely szép időben mindig zsúfolt – hát az ég adta világon semmi sem ösztönzi a csárda üzemeltetőit, hogy egy icipicit is megembereljék magukat. Minek? Az üzlet megy, a lé dől. Kész passz.

Rendben is lenne ez – illetve nincs rendben, csak talán érthető – ha mégiscsak nem tapasztalnánk valamifajta igyekezetet. Például az egykori pici csárdát fokozatosan kibővítették, felvásárolták az összes szomszédos üzemegységet. Az utcát lezárták és egy nagy teraszt képeztek belőle, játszóteret építettek, hogy az apukák nyugodtan fröccsözhessenek. Rendszeresek a koncertek, a bulik. Oldalt tábla is hívja fel a figyelmet, hogy ezt a terjeszkedést a Széchenyi terv tette lehetővé. Csakhogy az efféle imperialista hódítás még nem hoz még minőséget magával. A közönség meg, eszi nem eszi alapon, nem kap mást. A konkurenseknek a közelben túl sok hely nem maradt. Így ha nem tud ellenállni egy első pillantásra kedves hely vonzásának, akkor úgy jár, mint mi, akik két sült halért négy szelet kenyérért meg némi savanyúért közel négyezer forintot fizettünk ki. Miközben a sülthal éppen ehetetlen volt. A csirkemájhoz adott rosejbni felért egy háborús bűnnel. Az meg csak ráadás, hogy előttünk egy a figyelmeztetésekkel nem törődő törzsvendéget éppen ötezer forinttal csaptak be.

Szóval, vörös riasztás: kerüld a gödi Duna Csárdát.

Duna csárda, Göd, Jósika utca 16. (A gát előtt)

12 megjegyzés:

  1. Teljesen alaptalannak érzem a vádaskodást. Tizenix éve járok a Duna Csárdába, és csak jó tapasztalatom volt velük kapcsolatban.
    Tök jók a programok, finom hideg a sör, hatalmas a hek :-)

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek az előttem szólóval, bár Névtelen maradt. Még sosem tapasztaltam, és másoktól sem hallottam, hogy megpróbálták volna becsapni. A halat ugyebár súlyra mérik, és itt valóban hatalmasak a halak, és finomak. Akár össze is hasonlíthatjuk pl.a Római parti minőséggel és árral. Az egytál ételek ugyan nem belvárosi design étteremi külleműek és nyilván a minősége sem, azonban ízletesek, háziasak. Amit egy parti csárdától várhatunk.

    Maya

    VálaszTörlés
  3. Az a baj, hogy már nálam is "tévedtek". Tízezressel fizettem, aztán egy ötösből adtak vissza. Igaz, nem vettem rögtön észre, de egy-két perc múlva, visszamentem szólni,de persze azt mondták, ezt bárki mondhatja. Ugye össze lehetne hasonlítani még a pénztárban lévő pénzt azzal, amit a kassza mutat. Csakhogy ehhez az kellene, hogy mindig minden be legyen ütve...

    VálaszTörlés
  4. Amióta itt élek ide járok.Semmi rossz tapasztalat nincs.A legjobb hely. Jó programok. És nagyon nagy rosszindulattal lehet a "Széchenyi Terv" részének nevezni...1970' óta létezik....

    VálaszTörlés
  5. A gödi duna csárdával egy a baj, hogy mmonopóliumban van. Konkurens nincs és nem lehet, így az árakkal és a mínőséggel úgy játszanak ahogy akarnak.
    A fröccs még jó, bár az idei szezon első borát még a tavaly elrakott műanyag palackból kaptuk...
    Viszont az étel egyre rosszabb és drágább. Egy rántott sajt sült kruplival miért kerül 1400 forintba egy önkiszolgáló étteremben? A hekk áráról ne is beszéljünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felhívnám a figyelmét arra,hogy mielőtt bármit is kijelentene kérem nézzen alaposan utána és ne lövöldözzön vaktában! Megjegyezném,hogy tankokban érkezik a bor amit képtelenség kinyitni és kötve hiszem,hogy palackos ócska bort kapott volna!De állok elébe és szívesen megvitatok önnel bármit,de kérem tudatlanul ne nyilatkozzon ilyen dolgokról! Köszönettel a pultos kislány

      Törlés
  6. Csak fogasfilét eszem ott, de azt rendszeresen és mindig jó volt. Persze hétköznap kell menni és elkerülni a tömeget.

    VálaszTörlés
  7. Ez az egész arra megy ki,hogy bemocskolják a helyet! Szánalmas a cikk írója és ráadásul nem hiteles az írás sem... Szégyen,hogy egyesek miket meg nem engednek maguknak! Ember! Nézzen mélyen a lelkébe és tartson egy alapos önvizsgálatot. Senki sem tökéletes,emberek vagyunk... a konyha olyan amilyen,de ezen változtatni fognak, ez biztos. Tudatában vannak a problémáknak. Mint gyakori vendég tisztában vagyok az ottani állapottal és a fele sem igaz annak amit itt leírtak!
    Evett ön a bográcsozó ételei közül? Biztos,hogy nem! Eddig aki ott evett nem panaszkodott! Próbálja csak ki. Az italpult folyamatosan igyekszik bővíteni a kínálatot és a közkedvelteket megtartani... A személyzet segítőkész és lelkiismeretes. Ha igazat írt volna ezt mind tudná és tapasztalta volna... Részvétem,hogy ilyen ostoba,de hát ön is csak egy ember... ugye? Üdvözlettel egy törzsvendég a Duna Csárdából

    VálaszTörlés
  8. Kedves Névtelen Törzsvendég,

    kegyed vagy nagyon igénytelen, vagy rémisztő szerencséje volt. Többször kipróbáltuk a helyet, abban a reményben, hogy hátha megjavult. Hát nem. Ez az a hely, amit aki kicsit is szeret jót enni, tisztes szolgáltatást kapni, nagy ívben elkerül.
    A konyha vacak, időnként rosszul adnak vissza, de még sosem a saját kárukra tévedtek és így tovább. Természetesen, ha Önnek izlik, akkor járjon oda - de elárulom, ha kipróbálna igazán kellemes és jó helyeket, akkor leszokna róla. De ezt természetesen magánügye.
    Németh Iván - aki itt sosem lesz törzsvendég

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves uram! Köszönöm a visszajelzést.
      Igénytelen? Hm.. Érdekes meglátás. Ezek szerint én a családom és a baráti köröm szerencsés. Én továbbra is kitartanék amellett,hogy a bográcsozó jó ételeket kínál. A konyha sajnos nem azé a személyé aki jól is csinálná,de persze az éremnek két oldala van. Én csak azt sajnálom,hogy ön ekkorát csalódott és most nem ad egy esélyt még a bográcsozónak sem... Hiszem,hogy a Csárda talpra fog állni és nem lesznek ilyen problémák. Továbbra is kitartok amellett,hogy az írás nem hiteles és csak arra megy ki,hogy lejárassák a helyet. Sajnálom,de nekem meg ez a véleményem.
      Tiszteletben tartom a véleményét,természetesen.
      Minden jót uram!

      Törlés
  9. Most komolyan! Ezek szerint aki ide jót írt az igénytelen?
    Igénytelen azért,mert oda jár?!
    Jesszusom! Hol tart ez a világ...
    Üdv.: Béla

    VálaszTörlés
  10. Újra megnéztem az eredeti postot - lassan két éves, persze annyi idő alatt változhat is. Midnenesetre az én nem jó tapasztalataim most az elmúlt nyáron megerősödtek. És a blogon végigszaladva azt látom, hogy inkább jókat ír a szerző, mint rosszakat. No mindegy,
    jó étvágyat
    NI

    VálaszTörlés