Szindbád hazatér – a Tabáni kakas

Dal a túrós csuszáról
és a kakaspörköltről

A késő tavaszi szél egy langy meleg esti fuvallata hazafutta Szindbádunkat, haza a kispörköltek és fröccsök világába. A Tabáni kakas – a cégér még a régi – állapította meg az öreg hajós – de a berendezés bizony új, afféle jellegtelen, semmilyen, de sebaj. Az étlap ugyanis már vidámabb, s az árak sem elvetemültek. A két pincérlányka pedig édesen csivitel, jön megy – igyekszik a vendég kedvében járni.

Kezdjük hát egy nyírségi húsgombóc levessel (690 HUF) amely jókora tálban érkezik és meglehetősen ízletes, mondhatnánk úgy is, finom.

Kérhettünk volna persze konyakos fácán erőlevest fürjtojással (750 HUF) is, de most a gyomrunk valami egyszerűbbre volt beállítva.

Közben, itt jegyezzük meg, kitanulmányoztuk a Bortársaság jegyezte borlapot is, és elégedetten állapítjuk meg, hogy nemcsak sok finomság halmozódott itt fel, de kimérve is lehet bort kérni. Mi persze egy palack Irsai Olivért hozatunk ki, minek azt aprózni.

Még egy unicummal is megerősítjük a lelkünket, mert a következő problémával kell szembenéznünk. Együnk e egy lazacsteaket roston, grillezett zöldséggel (1.800 HUF). Vagy ne együnk? Rövid ideig még játszik egy süllő egészben sütve vajas-rozmaringos burgonyával. De aztán győz bennünk a Szindbád. Tudjuk, a név kötelez és a többi. Ezért aztán egy kakaspörkölt következik, túrós csuszával. (1.600HUF), ráadásul egy zónát kérünk. Kedes pincérlánykánk ránk hunyorít azzal, hogy „megpróbálom elintézni”. Később egy elég tisztességes méretű adaggal jelenik meg, és bájos fejecskéjét rázva erősíti meg, hogy bizony ez egy kisadag.

Kicsi, de tökéletes. A pörkölt isteni, ahogy csak egy középkorú, vanília illatú szép úrihölgy tudná elkészíteni a régi sparheltjén. A túrós csuszáról meg ódákat tudnánk zengeni, ha nem lenne vele tele a szánk. Akadnak, akik azt hiszik, hogy a túrós csusza egy egyszerűen elkészíthető, már már primitív étel. Az ilyen balgaságok terjesztőit vessük meg és ne engedjük a közelünkbe.

A túrós csusza olyan, mint egy népdal. Évszázadok bölcsessége kristályosodik ki benne, ízei, zamatai fölidézik a legszebb pillanatokat. Itt a Tabáni kakasban mindenképpen.

- Mi hát a tanulság, - kérdezték a vacsora végén asztaltársai Szindbádot?

- Csak annyi – felelte -, hogy gyöjjünk néha haza, s együnk egy jót a mi Tabáni kakasunkban.

S ezzel kihörpintette Irsai Olivérje maradékait.

Tabáni kakas, Budapest, I., Budapest, Attila út 27.

A legészakibb lángossütő - Tartu Ungariköök

Az élet lapos oldala
Minden valószínűség szerint a tartui a világ legészakibb lángossütödéje. Tartu nagyon északra található, ezt onnan is lehet tudni, hogy például április 30-án még havazott. Persze az ilyesmi itt Észtországban nem annyira ijesztő.
Amúgy a tartui lángossütödét ne úgy tessék elképzelni, mint egy hetvenes évekbeli, olajszagban úszó bodegát a Balaton parton. A tartui lángosos ugyanis tip-top intézmény, tisztaság, nagy üvegportál, csillogó konyhai berendezések jellemzik.
Node a lángososhoz nem csillogást nézni megyünk, hanem lángost enni. És az itt különösen finom.
De mielőtt elmerülnénk a kulináris izgalmakban, ismerkedjünk meg ezen vendéglátó-ipari üzemegység gazdáival. Barki Márton eredeti szakmája szerint művészettörténész, de úgy tűnik a sütőknél is megállja a helyét. Felesége az észt Kati balettáncosnőként kápráztatta el sokáig, főként Németországban, a publikumot. Most a hasánál fogja meg az ő közönségét.
Mártonék sokáig gondolkoztak, mihez is kezdjenek, ha már idevetette őket a sors – aztán szépen kikristályosodott a terv. Minőségi magyar kaja, gyorsan. Kicsit persze más, mint amit mi otthon megszoktunk, ugyanis itt a lángosok általában hordoznak magukon még valamit. Mondjuk, egy kis padlizsánkrémet, lecsót, lekvárt, mézet és diót, s esetleg sajtot-tejfölt. Ennek megfelelően a kuncsaftok, ha helyben esnek neki a kétségtelenül nagyon finom, repceolajban sütött lángosnak, kést és villát használnak. Csak, hogy egy példát is mondjak én egy olyat kértem, amelyiknek az egyik felén padlizsánkrém kellette magát, míg a másikon rendes, erős lecsó.
A helyiek elég hamar megkedvelték az új örömöt. Persze, sokan jártak Magyarországon, ahol nyilván találkozhattak már az alapötlettel. Amúgy az is vicces, meséli Márton, hogy többen, mint katonák ismerkedhettek meg a magyar konyha örömeivel – afféle megszállók voltak magyar földön, még ha nem is feltétlenül önként és örömmel. Néhányan gulyáslevest reklamálnak, ezt is nyilván Mátyásföldön ették – de ez valószínűleg csak egy választékbővítés után kerül majd föl a menüsorra. Legyünk egészen nyugodtak, kiváló lesz.
Amúgy ide nagyon jó betérni, mert azt már régen meg kellett tanulnunk, hogy egy vendéglő, egy lángossütő milyenségét elsősorban a tulaj, az üzletvezető lelke határozza meg. Ahol csúnya az a lélek, utálja a vendégeket, nyűgnek érzi az egészet, legyünk benne egészen biztosak, amit feltálalnak sem lesz túl jó. Míg fordítva, hahaha. Hát persze, ahol láthatóan örömmel működik a gazda – ott mi sem fogunk csalódni.
Ez a magyar konyha északi büszkesége kulturmissziós célokat is szolgál, jelszava: "Az élet lapos oldala". S hirdeti a magyar vendéglátás legszebb erényeit.

Úgy, mint otthon – Comme chez soi

Jót s jól, nem is olcsón

A Comme chez soiban az a jó, hogy egyáltalán nem olyan, mint otthon. Mert nálunk otthon közel sincs ennyi tengeri herkentyű, meg ennyi finom francia pezsgő, még méretes bélszín is ritkán fordul elő. És pincér sem kedveskedik nekünk, leszednünk is maguknak kell – otthon.

De nem itt a Comme Chez Soi-ban (Úgy, mint otthon).

Aprócska hely a budapesti belváros szívében. Néhány egymáshoz préselt asztal, egy úgynevezett látványkonya – talán nem is férne el máshol. Párizsban vagy éppen Brüsszelben sok ilyenbe akadhat az ember, de ugye ez nem Párizs.

Itt az ember egészen boldog, hogy kedvesen köszönnek neki, úgy bánnak vele, mint egy vendéggel – az asztalához kísérik. S míg meghallgatjuk az ajánlatot és azon mélázunk, hogy melyik is jöjjön – mert igazi vendégjáró előbb kérdezi ki a főurat a dolgok mibenléte felől és legfeljebb csak utána kukkant bele az étlapba – már landol is az asztalunkon valami mennyei libazsír, hozzá, foszlós, puha kenyér és persze egy kevés egészen puhára sütött libasonka, (0 HUF, a ház ajándéka), hogy megalapozza a gyomort a továbbiakhoz.

Emlékeinkben él itt egy korábbi brutális méretű marhasteak zöldbors mártással esetleg gorgonzolával (4.500 HUF) , ami után fél éjszaka csak forgolódunk és bikákkal álmodtunk.

Evezzünk nyugalmasabb vizekre.

Egy minestrone (750 HUF) már felkészít arra, hogy itt nagyobb földi örömök is következhetnek majd. Kell az ilyesmi a nemzeti önbecsüléshez – hogy a pesti olasz-francia-belga konyhát vivő étterem, megmutassa, áll Pest, él magyar még.

Aztán most egy nyelvhal következik, citromosan. Bár fokhagymásat is kérhetnénk, de gondolván embertársainkra most ezt nem tesszük. Hozzá „házi krumplipüré” (Miért milyen van még?) Omlós és friss és könnyű. Ilyesmi kell most nekünk. Persze nyomhatnánk egy spagettit gombával és libamájszeletekkel (4.200 HUF) vagy éppen egy escalope bolognese-t (3.900HUF), vagyis borjú szeleteket sonkával, mozzarellával, rásütött sajttal, fettucinivel szervírozva. De valamit hagyjuk legközelebbre is.

Levezetésként apró belga csokikat kapunk, amelyeket a csokikedvelők – különösen a narancsosat – hangosan megdicsérnek. Be is jön a trükk. Távoztában még kapunk egy egész zacskónyi csokit ajándékba.

Jót – nagyon jót - enni, érdemes idejönni. Ha nem is a legolcsóbb helyek közé tartozik.

Comme chez Soi, Budapest, V. Aranykéz utca 2.

Szálló Rolls Royce-szal - Tata, Hotel Gottwald

Még van hová fejlődni, de nem remény-
telen

A Szindbád csoport speciálisan kiképzett, különleges egységét legutoljára Tatán vetettük be, feltérképezendő az itteni kulináris lehetőségeket.
Elöljáróban állapítsunk csak meg annyit, Tata-Tóváros helyes kis település nem túl messze Budapesttől, csinos tavacskával és több étkezésre alkalmas egységgel. Speciális csoportunk több szegmensben is vizsgálódott. (Ezek eredménye alant olvasható)
Kezdjük mindjárt a Hotel Gottwalddal, amely szemmel láthatólag nemrégiben teljesedett ki, nem kevés Európa uniós és Széchenyi hiteles pénzből. Uszoda, szauna, szép kert – ami csak szem szájnak, fürdőruhának ingere.
De maradjunk csak a vendéglőnél – fő éke egy hatalmas és már-már délszaki terasz, amely a langynál egy fokkal melegebb tavaszban igazán nagy érték.
Aztán jönnek a felszolgálók, meg úgy általában a személyzet. Amúgy mindenki kedves, ha éppen előkerül, de mégiscsak nagy amatőr báj lengi be a viselkedésüket. Láthatóan, EU-s pénzből lehet márványból faragni padlót és padot, és minden kőbe bevésni a tulajdonosokról nevezett szálloda monogramját, de igazi vendéglátóssá válni emígyen nem lehet ripsz-ropsz.
Mindegy, mi annak is örülünk, hogy a különféle pultosok, fiúk és lányok pajkosan évődnek egymással, láthatóan kitűnően elvannak, mi pedig igyekszünk minél kevésbé zavarni ezt az idillt. Aztán, mire lehullik a vakolat biztosan belejönnek abba, hogy nem illik feleslegesen hosszú percekig váratni a vendéget mert az még bemorcul. Amúgy, a fiatalkori Sophie Marceau-ra kísértetiesen hasonlító pincérlány vidám megjegyzéseit napestig hallgatnánk és legszívesebben megkérnénk, vegye le a szolgálati ruháját és csapódjon hozzánk, nyaralni.
No, de együnk is . Kezdetnek egy Ferenc József kedvence (590 HUF) névre hallgató levessel barátkozunk. Krumplikrém, benne gomba és marhanyelv- csíkok. Nagyobb bajunk soha ne essék. Aztán tejszínes póréhagyma leves füstölt sajtos krutonnal. (Barátok közt ez pirítós, füstölt sajttal) – de mindenképpen előnynek mondható, hogy amikor kérünk szépen még egy ilyen krutont, rövidesen még kettőt kapunk, ami szívet melengető megoldás.
Aztán – a diétásabb végéből következik egy roston sült pulykamell, párolt gyümölcsökkel (1.690HUF). A pulykamell meglehetősen száraz, a gyümölcsök fantáziátlanok –de némi, langyosan érkező viszkivel (650HUF-tól) bátran fogyasztható. A rostonsült jércemell roquefort mártással, roggyantott zöldségágyon (1.890 HUF) már jóval biztatóbb szerzet, ha nem is egy konyhaművészeti remek, de rendelkezik az ízek tisztes harmóniájával.
Rejt még az étlap borskéregben sült sertés szűzpecsenyét csiperkés tejszínes demi-glace mártással (2.290HUF) amely fő jellemzője, hogy bizony a borssal valóban nem spóroltak, agy más íz kevéssé fedezhető fel – de végülis a borskéreg már csak ilyen lehet.
Amúgy van bélszín bankár módra (5.500HUF), de ezt próbálja ki az az úr, aki bitang nagy Rollce-Royce-jával a bejárat elé parkolt.
Összegzésképpen. Tata Jó hely, a Hotel Gottwald- és még sokat fejlődhet - lehetővé tesz kellemes kikapcsolódást, és a városba is hamar besétálhatunk, ha új kalandokra vágyunk.
Hotel Gottwald, Tata, Fekete utca 1.

Old fashioned - Tata, Diákpresszó

Mignon, unikum, lila ruhás nő

Tata édes kis város. És különösen emeli a fényét néhány jelentős vendéglátóipari egység. Vegyük rögtön a Diákpresszó nevű műintézményt, amely a méltán híres tatai Eötvös József Gimnázium szomszédságában terül el – talán nem véletlenül. Itt a kis dombocska tetején, az egykori zsinagóga – ma görög-római szobormásolatok múzeuma – mellett található ez az intézmény. Amely helyi adatközlőnk szerint különösen fontos szerepet játszik az itt serdülő ifjúság nevelésében. Pompás találkozóhely a város felé vivő úton, de aki a romantikusabb, tóparti sétát kedveli, annak sem kell nagyot kerülnie, ha egy frissítőre vágyik. A magyar vidéki minimal-art jegyében fogant belsőépítészeti megoldásokat csak egy Lila ruhás nő reprodukciója töri meg. Egyébként itt minden a funkcionalizmusnak van alárendelve, vagyis gyorsan, lehetőleg olcsón inni. Helyi, magát megnevezni nem kívánó, ám saját bevallása szerint egykoron a Diákpresszóban sok időt eltöltő informátorunk úgy emlékszik, hogy azokban a nehéz években mindig akadt itt kéthetes süti, száraz linzerkarika és a többi.

Ma, ami a föltűnő, a rend és a tisztaság, kétségtelen, hogy ottjártunkkor, a tavaszi szünet idején nyilvánvalóan kevesebben – mondhatni senki sem – teszi be ide a lábát.

De ebből se vonjunk le semmiféle meszsemenő következtetést. Hanem inkább állapítsuk meg, mi több, elvi éllel szögezzük le, hogy ha egy gyors Unicumra és egy hozzávaló nagyfröccsre (400HUF) vágyunk, olyan környezetben, amely akár a múlt századot is idézheti, ne habozzunk, jöjjünk be ide.

Diákpresszó, Tata, Hősök tere 2.

A lángos és világa - Tata, Szörf és Fapuma

Egyszer volt, hol nem volt
Tatán maradunk, ebben a föstői kisvárosban, annak is a tavának a partján, hogy egy kis hetvenes évek Balaton feelingjével lepjük meg úgy magunkat, mint a velünk lévő serdületlen ifjúságot.
A parton, a kikötőnek nevezett hajóállomással szemben több intézmény is szóba jöhet. Mi – rutinos rókák vagyunk ám – bennszülött idegenvezetőket veszünk igénybe, akik bázisul a Szörf nevű egységet ajánlják. A Szörföt egy közepesen igénytelen bodega, egy nagyméretű hordó, néhány faasztal és sok limlom alkotja. A Jó időre való tekintettel mi már csak a jócskán belakott gazdasági udvar jellegű részen lelünk helyet. De éppen ezért jöttünk ide, ez a régi jó érzés kell, hogy hagyd itt apukám a pénzedet, amúgy meg nem nagyon vagyunk rád kíváncsiak.
Mindenesetre itt is kérünk unicumot és fröccsöt. Kicsit habozunk, hogy kannás vagy palackos borból legyen-e. de aztán eszünkbe jut hajlott korunk és elkényeztetett mivoltunk, jöjjön az a palackos.
Kérünk bablevest (850HUF) mert még tavalyról emlékszünk arra hogy a rósejbnivel föladott rántott hús inkább a hanyagolható kategóriába tartozik. A bableves az az igazán semmilyen, de azért még ehető kategóriába tartozik, állapítjuk meg, amikor egy szemmel láthatóan eltévedt leányka a fapadunkra koppintja tálcástúl. A kenyér viszont hibátlan.
Kettőt az egyben alapon közben jelentős akvizíciót hajtottunk végre az innen csak macskairamodásnyira lévő valóban Fapuma névre hallgató egységnél. Kakaós palacsinták(130HUF) és sajtos tejfölös lángosok(500HUF a nagy) iromba halomját szállítjuk át a Szörpben lévő bázis asztalunkhoz. Látszik ezeken az étkeken, hogy nem sajnálták a zsiradékot. Nem azoknak készül, akik mindenáron a diétás konyha ellenállhatatlan hívei.
Ámde ne legyünk telhetetlenek, a mellékhelyiség csinos és tiszta, a sörválaszték elégséges. Gyors éhünket is el tudjuk itt verni. És az azért elég jó, ahogy kibámulunk a napsütésben a tó felé – nézzük a váracskát – benne nagyszerű presszó – és arra gondolunk…. De mire is? Hogy mégiscsak jó, hogy ha zárványokban is, de valami megmaradt abból a világból, amikor még komoly esti programnak számított elmenni és találni egy jó lángosost.
Szörf és Fapuma, Tata, Tóparti sétány, a hajónál.

Békés thai ebéd - Tata Pikantó Étterem

Kerthelyiség, jó kilátással

Tatai kulináris kalandozásaink csúcsának szánjuk a tóparti Pikantó vendéglőt. Hétvégét mutat a pajkos naptár, nagyszerű az idő – két hasonlóan biztató kerthelyiségbe már be se férünk, sem a Halászcsárdában, se a Grillvendéglőben nincs éppen szabad asztal. Így jutunk el a Pikantóhoz. Terasz, aztán a modern kor állítólagos ízlésének megfelelő, fából készült, szép, nagy kör alakú építmény, korszerű ám lélek- és fantáziátlan berendezéssel, de ezzel nem akarjuk bántani,csak úgy megjegyezzük. Az étlap viszont elég alapos, sokáig is válogatunk, de közben legalább csodálhatjuk az Öreg-tavat, meg a Várat és az Eötvös gimnázium sziluettjét.

Jegyezzük meg, hogy jókora játszótért csatoltak a gyerekesek kedvéért a teraszhoz ami igazán barátságos megoldásnak tűnik.

De nézzük a jegyzőkönyvet, mit is fogyasztottunk:

Kértünk egy Bruschettát paradicsommal, bazsalikommal és fokhagymával (690HUF). És amit kaptunk az bőségese megfelelt a várakozásoknak. Sőt. Négy szelet tisztességes étvágygerjesztő, csinosan adjusztálva.

Aztán jön egy olyan csirkecomb filével, melyet camemberttel sütöttek át, s hozzá snidlinges burgonyapüré társult (1.590HUF) Tisztes belépőszint, kezdi mutogatni, hogy van itt valaki, aki tud bánni a fakanállal. Átlapozzuk a bélszínekről szóló oldalakat, ahogyan most nem lassítunk a pisztrángokkal, fogasokkal, lazacokkal és tintahalakkal magát kellető lapnál sem.

Inkább valami thai kaját ennénk, nyavalygunk. És tessék. Következik egy Gai pad med mamuong (1.590HUF) névre hallgató ügyes kis költemény, amely a mi nyelvjárásunkban valahogyan így hangzana: piros currys csirke, mandulával, kókusszal, zöldséggel és rizzsel – mindez egy praktikus edényben, pálcával. Csípős, ahogy annak lennie kell, hogy még kellemes legyen, de már érezzük az erejét. Omlós, hogy tudjuk élvezni a csirke minden ízét. A rizs, nos a rizs talán egy csöppet jobban szétfőtt a kelleténél és ez megnehezíti a pálcikával történő fogyasztást, de ezt még elnézzük.

Levezetésként egy görög saláta(1.490HUF) névre hallgató színpompás összeállítással könnyítünk magunkon, amely bőven tartalmaz juhsajtot, pepperónit és olívabogyót is. Más tesztelőinknek még lecsúszik egy csokoládés muffin vaníliafagyival és csokiöntettel (790HUF). Értékelő csoportunk elégedett morgásokat és kéjenc brummogásokat jegyezhetett föl kis szolgálati jegyzetfüzete arany lapjaira ekkor, így speciális egységünk tatai kalandozásának a végén.

Pikantó Mediterrán Grill és Szabadidőpark, Tata, Tópart sétány 13.

Rémálom a külterületen - Bableves csárda

Volt egy álmunk

Akadnak régi álmok. Régi álmok, hogy majd megint ugyanolyan jó lesz, mint akkor, először. Hát, ha a Bableves Csárdáról beszélünk, akkor az inkább rémálom. A Szindbád csoport kimozdult a nagyvárosi életből és rurálisabb élmények után nézett. Emlékeinkben élt ez a bizonyos Bableves Csárda, nem sokkal Hollókő felé az út szélén. Hát elhatároztuk, hogy újra megnézzük. Nem kellett volna. Gazdagabbak lennénk egy szép emlékkel. Mert egykoron tán finom volt. Ma kínos az egész.
Kezdjük azzal, hogy a leharcolt magyaroschkodó berendezés igen ciki, nincs fűtés (múlt héten ám még hideg volt). Ugyan bablevesből még tényleg nagy a választék, de minek is.
Van zöldséges bableves (csészében mindegyik 400 HUF, bográcsban 800 HUF), parasztos bableves, ugyanez Jókai bableves néven, amikor némi fáradt tejfelt dobnak bele, babgulyás csárda módra (hogy oda ne rohanjak, amúgy marhahús, parasztkolbász, füstölt csülök), paprikás bableves. Sőt még vadász módra készült babgulyás is van, de ebbe a neve ellenére nem a derék puskás embert főzik bele, hanem állítólag azt kivénhedt vadat, aki nem tudott elugrani előle. Fél kézzel bármikor, bárki jobbakat csinál.
A lovagiasság kedvéért azért tegyük hozzá, hogy az étlap hosszú, a felszolgáló kedves. De ez sem képes ellensúlyozni azt az egész lehangoló, pusztuló látványt, ami elénk tárul.
Aztán, amikor megjönnek a bablevesek – a Jókai, a parasztos, meg a babgulyás – hát bizonyisten majdnem elsírjuk magunkat. Ha valami rossz, az rossz. Nem ehetetlen, semmiképpen sem. Például csoportunk egy része, amely hosszabban időzött a Varsói Szerződés jóvoltából Kalocsán a 37. forradalmi ezred kebelén belül, még azt is megkockáztatja, hogy „ahhoz képest” ehető. Ahhoz képest. Amúgy kínos kisiklás, konyhai igénytelenség, a vendég csúnya lenézése. Valami a magyar vendéglátás legszomorúbb lapjairól.
A végére még kérünk egy sztrapacskát. Ha csúnyát láttak még, akkor ez az. Mint egy mosatlan zokni, úgy néz ki. És az íze is ahhoz hasonlatos. Ott is hagyjuk, ahogy a gombócot is.
Ha egyszer még visszatérünk (haha, nem fogunk), mert megint eltelik egy évtized és elhalványulnak a emlékek, akkor majd kipróbáljuk az őzpörköltet vargányával, burgonyakrokettel (1800 HUF). Mert van bennünk kalandvágy. Tízévente.

Bableves Csárda, Nógrád megye, Alsótold külterület, az országúton 6 kilométerre Hollókő előtt.

Reggelizz, ahogy a király - Két Szerecsen Kávézó és étterem

A sajtos omlett bája

A Szindbád Csoport kebelében alakult early bird task force alegység nekikezdett módszeresen feltérképezni a reggeliző helyeket. Mert modern, nagyvárosi ember reggeliző hely nélkül csak árnya lehet önmagának, s könnyen válhat a gúny céltáblájává is, ha hirtelenjében nem tud kettőt mondani. Ezt elkerülendő, nézzünk hát reggeliző helyeket.
Kezdetnek legyen itt a Két Szerecsen Kávézó és Étterem. (Majd követi ezt rövidesen a környékről a Komédiás és a Művész is.)
Hajnali kilencet mutat a toronyóra, a kelő nap sugarai megcsillannak ahol kell nekik. A szmog csendesen ül meg az ún. pesti Broadway felett.
De a Két Szerecsenben bezzeg élet van már. Néhány asztalt kitoltak a poros járdára. Bent még ott az a hajnali kellemes érzés, hogy jó lesz ez a nap, meglásd. Az ablak melletti szépen terített asztalhoz telepedünk, onnan jól látni mindent, az utcán szaró kutyákat és a szorgalmasan büntető parkoló őrt.
Capucinóval kezdjük – rendben van a dolog. Aztán egy erős sajtos omlett következik (830HUF), olyan, amiből nem sajnálták az anyagot. Hozzá barna kenyér, fehér kenyér, péksüti. Felszolgáló hölgyünk – ismételjük meg, a kocsmalátogató ember számára e brutálisan korai időpontban is – felettébb kedves, bár mi, eltekintve a többi itt étkezőtől, még nem vagyunk törzsvendégek. A mögöttünk lévőtől arról érdeklődik, hogy hozza e a szokásos kecsöpöt (hozza. Brr) A másiktól, hogy ma is virsli legyen-e és így tovább.
Közben persze csak odalesünk, mi lesz ma a fő finomság ebédidőben: Fokhagymás laskagomba, friss petrezselyemmel, házi kenyérrel, vajban sült csirkemell, olíva-, és kapribogyóval, bazsalikomos burgonyapürével, és végül francia citromtorta karamellel (2.890HUF).
Így egy nagy sajtos omlett után sem hangzik olyan nagyon vészesen a dolog. Lehet, egyszer tán még ebédidőben is visszatérünk, e reggelire felettébb alkalmas helyre.
Mindent összefoglalva, a Két szerecsentől a még mindig korai időpontban elégedetten távozik csapatunk azzal, hogy így elsőre elég magasra sikerült a léc. Meglátjuk, a környékbéli konkurensek megugorják-e.

Két Szerecsen, Budapest VI. Nagymező utca 14., a Radnóti Színházzal szemben.

Spartacus ebédje - Szabadság Kávéház

A Disznófejű nagyúr itt zabált

A Szabadság Kávéházban az a jó, hogy újra itt van nekünk, s nem is akármilyen minőségben. A Szabadság Kávéház egy igazi, békebeli kávéház képét mutatja. A belépő azon sem lepődne meg, ha az egyik asztalnál Ady írná lendületesen valamelyik új versét mondjuk a Harc a nagyúrral-t, miközben arrébb éppen Krúdy tárgyalna a hosszú kötényt viselő, felettébb elegáns pincérrel arról, hogy mit ajánl inkább, egy rókagomba-spárga levest vargányagombás buktával (950 HUF) vagy inkább az előételek közül a libamájjal, füstölt marhanyelv terrinét almás-tormás panna cottával (2.650 HUF-ért, kizárólag honoráriumfizetés másnapján.) De Krúdy nincs itt, ma talán a Bucsinszkyba vagy a Japánba ment, Adyt inkább a Három Hollóban tűnhet fel, mert csak az izléses étlap csinos kultúrtörténeti összefoglalójában tűnik fel a hajdani költő, aki előszeretettel járt ide.

Ma inkább lézengő turisták, bankficsúrok, komoly üzletemberek és ráérő úriasszonyok üldögélnek az étteremrészben. Nyilván a city béli lokalizáció az oka, hogy a kávéházakhoz amúgy méltatlan időpontban, este tízkor zárnak.

De – és ezt írjuk a javára egy effajta kényes-fényes helynek, azt sem nézik ki, aki csak egy csésze kávé mellett elüldögél, mondjuk a karzaton, miközben azon elmélkedik, hogy milyen szépen is be lehet rendezni, némi jó ízléssel és rengeteg pénzzel egy igazi kávéházat. Olyat, mint ez. Ahol már reggelit is kaphatunk, az ebéd és a vacsora természetes- lehet kibámulni a földig érő ablakokon, ki a Batthyányi örökmécsesre, a hot-dogot falatozó, unatkozó taxisofőrökre. És közben kellemesen elandalodni azon, hogy mégiscsak van fejlődés. Bár az annalesek tudják, hogy itt 1902 óta működik kávéház, Szabadság néven. Mégis, az én emlékeimben ez egy Spartacus névre hallgató, igen közepes pizzázó volt legutóbb. Ahová persze be lehetett menni, de akkor sem történt nagy baj, ha valaki kint maradt.

De vissza a jóba. A kakasleves csirkemájgaluskával, benne főtt zöldségekkel (950 HUF) talán még a nagy utazó, Szinbád elismerését is elnyerné, ahogy a báránygerinc portói málnamártással, édesburgonya krokettel körítve (4.590 HUF) is olyan, amely gyors választ ad arra a régi filozófiai problémára, hogy van-e az életnek értelme.

Amúgy – bár hosszan sorolhatnánk az ínyencségeket és kölünlegességeket, azt se felejtsük el lejegyezni, hogy napi menü is van ám, ottjártunkkor tejfölös karfiolleves, töltött dagadó, petrezselmymes burgonyával és gyümölcsrízs (1.490 HUF), ami azért mégiscsak jóval barátibb.

Üdvözöljük tehát a feltámadt Szabadság kávéházat, s ha ilyen marad, akkor mindig büszkék leszünk rá. Ha az abszolút jó öt szakáscsapka, akkor azt mind odaítéljük neki.

Szabadság Kávéház és Étterem, Budapest, Aulich u. 8. (Batthyány örökmécsesnél)

„Csodálatos hely a kocsma.” - Bar Ladino

Együtt pisiltem egy csontvázzal

„Csodálatos hely a kocsma.” Mondja mellettem Sancho Panza az este egyik előrehaladott pillanatában, és igaza van. Ezt érzi az ember itt, a Bar Ladinóban. Zsizsegés van, jó zene, kényelmesen ülünk; jó hely, na.

A pincérekkel az a helyzet, hogy nem ismered meg, ki a pincér, annyira emberiek. Olyanok és úgy is öltöznek mint bárki közülünk. Senkinek nem tűnne föl, ha fölvennék pár rendelést legközelebb. Mintha mindenki tulajdonos lenne, mintha egy jó fej baráti társaság viccből nyitott volna egy kocsmát. Humoruk is van; szerintem okosak. Figyelmesek és kedvesek: már a második alkalomtól a törzsvendég ázsiója jár nekünk. Az egyik pincér/tulajdonos/haver nem biztos, hogy normális, de nem baj. Több ízben leül a mellettünk lévő két lányhoz, míg azok fogyasztanak, és szórakoztatja őket. Gyönyörű palacsintát evett az egyik, biztos cimbi volt és ingyen kapta- feltételezzük. Kivárjuk, míg elmennek és ottmarad a számla az asztalon, hogy föl van-e számolva a palacsinta. Föl van. Akkor ezek normál vendégek voltak, csak itt ez így megy? Jó tudni. A pincérek/tulajok/jóbarátok között van továbbá (szintén Sancho Panza szerint) az egyetlen vonzó raszta hajú fiú a földön.

Meg itt szinte mindig van valami kis extra. A múltkor együtt pisiltem egy csontvázzal meg egy matrózzal, akik folyamatosan jöttek elő a pincéből. Farsangi bál volt. Máskor a Lehet más a politika! rendezvénye tömi meg a helyet, mi nem őmiattuk jövünk (noha úgy biccentek, mintha igen), de mégiscsak ott járkál az asztalok között szerény mosollyal Schiffer András, értő szakemberek szerint hazánk jövő jövő miniszterelnöke. Most meg isteni élődobos koncert volt, csak úgy. Hát ilyen hely ez.

És szép is: eltalálták a határt a még nem túl elengáns, de mégis szemet gyönyörködtető dekorációban, elegáns csillárok és merész, díszes tapéta néhány megfelelő helyre odarakott poszterrel, képpel, csempesorral. Pont jó. És nem mű romkocsma.

De mivel, mint tudjuk, csak Isten tökéletes, nézzünk szembe azzal, hogy a Bar Ladino:

1. drágább, mint szeretném. Részrehajló lista: korsó sör: 480 (ez még hagyján), nagy unicum: 720. Ez fáj. Mentségükre legyen mondva, hogy mindig csordultig van a pohár. Lehet, hogy a pohár kicsi, de azért jól veszi ki magát, ráadásul nagy sikerélmény kiöntés nélkül meginni az első kortyot. Kb. olyan érzés, mint egy tökéletesen kivitelezett ászana után. Enyhítő körülmény az is, hogy elfogadnak meleg étkezési csekket. Hideg italra is.

2. Legutóbb (most először) nem volt jó a sör. Ez kínos és rémes, pláne, hogy húsz percet vártunk rá. Megittam, mert nagyon szomjas voltam, de mint jóakarójuk szóvá tettem, hogy ez nem volt finom és friss, és kértem egy másik fajtából egy új pohárral. (Az sem volt valami jó, de lehet, hogy ugyanabból hozták mégis.) Mindenesetre a második poharat maguktól is fölajánlották és a végén csak ezt az utóbbit számolták föl.

3. Néha túl hangos a zene, kicsit üvöltve kell beszélgetni. De ez senkit ne riasszon el. Egyrészt mert jó zene van, másrészt mert kérésre lehalkítják.

A konyha is remek, bár ez kicsit kevésbé érdekel, de néha én is éhes vagyok azért. Jó példa a Bar Ladino mentalitására, hogy egyszer, mikor nem tudtam eldönteni, szeretem-e a sütőtökkrém levest, minden problémázás és főnökkel történő egyeztetés nélkül kaptam kostolót egy kis tálkában. És isteni volt.

Hát csak így tovább: nekem legyen mindig sok étkezési csekkem, a Bar Ladino meg virágozzék, már meleg van, nyitva vannak a Dob utcára néző nagy ablakok, mindenki benéz, mi meg ki, élet van a levegőben, mint egy normális városban, ahol vannak jó helyek, és az emberek élvezik az estét.

Bar Ladino ( Budapest, VII., Dob u. 53.)