Tanulj meg fiacskám Komédiásni, avagy a Komédás komédiája és a hű szerető

„Tanulj meg fiacskám komédiázni”- dúdolta Béta csak úgy magának, miközben Kőbánya irányából a pesti belvárosba ért. Persze menüt enni, hiszen delet ütött a terézvárosi templom sokat látott, nehéz harangja. „Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell” –folytatta, de fél szemmel már a kihelyezett fekete táblán a menü hívogató szavait olvasgatta.

Na ja, hogy a Komédiás nevű jelentős, és oly sok emlékezetes alkalomnak helyet adó intézmény ajtajánál. Igen, itt a Komédiásban esténként senki nem lepődik meg, ha Zerkovitz szól búsongva a zongoránál, miközben Berta és kicsiny kompániája újabb és újabb szíverősítőket rendel magának. Mert az erős szív a hosszú élet titka. A kardiológusok ajánlásával.

De délben csak jó szervezőkészség kell, hogy megtaláljuk a lgideálisabb menüt, mert szerencsére választék errefele van.

A Komédiásban ma például marha húsleves és hortobágyi töltött palacsinta.

Úgyhogy meg is érdeklődjük ez utóbbi tartalmát, de persze, hogy csirkéből készült és különben is, kérdeztem én, hogy hívják azt a halat.

A Komédiás, mint az jobb úri körökben közismert, afféle kedves kis kuckónak van megépítve, igazi törzshelynek, színészek, balett táncosok, kőfaragók és szimbola művészek részére. Ja, és életművészek is járnak ide.

Béta hát helyet foglal egy földszinti üres asztalnál és azonnal vad csevegésbe kezd. Mert itt ugye ismerős az asztaltárs, csak a neve nem ugrik be hírtelen persze, de sebaj, mert neki sem a miénk.

De azért mindig van miről beszélni, az élet egy nagy közös téma, s színész benne minden férfi és nő. De mire ezt végiggondolnánk, már landol is a leves az asztalon. Olyan, igazi jó marhahús leves, szép a színe, az illata, s édesen úszkálnak benne a  kis répadarabok, amelyek mind mind arra várnak, hogy Bétába kerülve béta-karotinná váljanak. Mert az éeltben midnennek megvan a maga pontos helye.

Lehetne egy kcsit forróbb, de talán a főúr úgy gondolta, Béta tüzes tekintete felmelegíti még a leglangyosabb húslevest is.

És utána egy szépen, ügyesen agyusztált hortobágyi palacsinta. Itt jegyezzük meg, hogy az antivilágban szocializáltak sosem kérnének ilyet, lévén közismerten a konyhai maradékok hasznosítására találták fel ezt az ételt, De a Komédisban bízunk, és nem is alaptalan, mert eltekintve attól, hogy talán kicsit fukarabb kézzel kellett volna mérni a sót, ízletes, könnyű darab, ráadásul erős fogazat sem szükséges az elköltéséhez.

S mint a szomszédos asztalnál helyet foglaló, kedves, imertlen ámde régi baráttól megtudjuk, bizony, itt napra-nap nagyszerű déli menüt mérnek, s nem kevés törzsvendég élvezi itt a süppedős kényelmet.

Így hát Béta elégedetten bólint,s felveszi ezt a helyet is a listájára. Mert Bétának  lista léte is már fontos.  Aztán jóllakott gombszemeit körbehordozva a helyiségen, elköszönőleg biccent és már csak a legkisebb kukta hallja, hogy így folytatja a régi komédiás slágert „Ne higgy a barátnak, hű szeretőnek, tanulj meg fiacskám komédiázni, mert minden, minden csak komédia.” Tralalalala