A kéjek Sárgaháza

Akadnak az embernek nagy és igaz szerelmei. (Most nem erre a fess úrra gondolok, aki itt vigyorog mellettem, mint a tejbetök és ki tudja, mi jár a fejében, miközben kitartóan fixiroz.)

Hanem a kulináris örömökre, amelyek legszebbikei soha el nem múló élményt adnak ebben a gyorsan elomló világban.

De csitt, ennyit a költészetről, jön maga a valóság. Amely kivételesen, szép és finom csak sajnos hízlal.

Tudják, jártam én már vagy egy tucatnyi Michelin csillagnál, van hát összehasonlítási alapom. Jól tudom, hogy a Sárga, amely egy egyszerű Balaton parti önkiszolgáló vendéglő, messze nem a csúcsgasztronómia. Amennyiben a „csúcsgasztronómiát” az életidegen, szép, de rideg, meghökkentő ámde szokatlan ételek elkészítéseként definiáljuk.

A Sárga abban az érelemben csúcsgasztronómia, hogy itt nagyon nagyon finom, már-már házias ízek jelennek meg. Csak éppen a nyári szünet minden napján, újra és újra. Kérem, a Jókai bableves olyan, hogy a kanál megáll benne, meg a szívverés is, hogy jaj,mikor ehetek én ilyet legközelebb. Aztán a halászlevek, pontyból vagy harcsából. Kérem, én éltem egy nagy tenyerű rabbiátus halásszal, akinél a halászlé élet és halál kérdése volt. Tudom, miről beszélek. A Sárga halászleve olyan, hogy a halak kiugranak érte a Balatonból, hogy én is én is Karcsi bácsi fazekába akarok kerülni.

Igen, a hely szelleme Károly és Karcsi – apa és fia, akik szenvedélyes örömmel csinálják azt, amit. A vendégek nagyrésze törzsvendég – és ismerik és emlékeznek apró, de oly fontos kívánságainkra. Hogy a bélszínt mi már-már véresen kérjük, zöldségkörettel és fehér kisfröccsel.

No, és akkor még szót sem ejtettünk a vadasmarháról, zsemlegombóccal, amely földöntúli gyönyöröket kínál. Vagy, ha már a marhák szóba kerültek, a főtt marha meggyszósszal. Sokáig én azt hittem, ilyen étel csak a napközis évekről szóló rémálmokban kerül elő. És itt egyszercsak kiderül az ég a szörnyű gyerekkori frusztrációk után és megvilágosodunk, hogy nem a meggyszósszal lehetett a baj, hanem a mindig lompos,undok konyhás nénikkel, akik elrejtették előlünk teremtett világunk e szép ékkövét.

És akkor most fokozzam a hangulatot azzal, hogy itt kérem vadételek is vannak. És én ha valamitől bevadulok, nos, az a vadételek sora. Tudja ezt az én kis lovagom is, aki sejma mosollyal néz rám és valami olyasmit suttog pörge kis bajsza alatt, hogy „tárkonyos őzragú leves szívem”. És ettől megborsózik a hátam és… De hagyjuk, mert ez egy étteremkritika inkább.

Természetesen mindig van első osztályú borjúpaprikás, vagy borjú bécsi. De ettem már itt világklasszis sóletet is füstölt libaszeggyel. Az én nagymamám ebben verhetetlen volt, akad összehasonlítási alap és ez itt állja a versenyt.

És még valami. Hogy itt tényleg megállt az idő. Vagy húsz-huszonöt évvel ezelőtt. És ha van jóságos és kegyelmes I-ten, amiről még vita folyik a szakértők körében, akkor húsz-huszonöt év múlva is itt állni fog az idő, miközben mi kéjesen tobzódunk majd az ízek orgiájában.

Prózailag szólva meg, 1.500 forintból kihozható egy nagy ebéd, amely után még az amúgy oly kedvelt délutáni hancúr helyett is csak egy nyugtató, pihentető Unicumra van erőnk gondolni.

Sárgaház vendéglő Siófok-Szabadisóstó, Baross G. u. 104., a strand mellett, a vasúti aluljárónál

Luca