Régi híd, új öröm

Könnyű káposztás bableves, füstölt tarjával

A Régi Hídhoz címzett szegedi vendéglőben az a jó, hogy itt még sosem érte csalódás azt, aki kerülni akarja a diétás konyhát, ám szeret finomat és sokat enni. Különben is, itt kell megjegyeznünk, hogy Szeged mára Magyarország kulináris fővárosává vált. És az új nemzedékek számára a „szegedi gondolat” annyit tesz, hogy jó helyeken egyél jót és érezd magad nagyon jól.

A Régi Híd valamikor, az olajipar helyi fénykorában, az Égő olaj névre hallgatott – de mostanra szépen felnőtt a legjobb mai vendéglői szintre. Óriási étlap, jó kiszolgálás – nem csoda, hogy hétvégén jó szerencse kell ahhoz, hogy helyet kapjunk. Sors bona nihil aliud.

De hogy biztosra menjünk, ha erre járunk, akkor mindig egy erdélyi káposztás bablevessel nyitunk, amelyből vidám füstölt tarja, és kedélyes pirított parasztkolbász mosolyog vissza ránk. ( tányérban 700, HUF, kis fazékban 1000 HUF).Nem az a kimondott könnyű étel, de pincérünk ajánl hozzá házipálinkát, helyreállítandó az egyensúlyt. És mert a genius loci ránk szól, jön még egy szögedi halászlé filézett ponttyal –(kis bográcsban 1400, HUF - kis fazékban 1900.- HUF ), hozzá persze friss házicipó, a serclije. Ja, és egy pálinka. Sűrű lé, kellemes a fűszerezés, és olyan szögedies színe van, hogy csak na. És ne feledjük a haltejet sem, mert a haltej élet, erő egészség.

Ha még olyanok lennénk, mint régen – de nem vagyunk – akkor most még lecsúszna egy fickós bab, kakasok tökeivel abárolva ( 2300,-HUF). Hol a tavalyi fickósság? Megelégszünk egy pácban érlelt pulykamellel, vaslapon, grillezett paradicsommal - mozarella sajttal besütve (1800,- HUF) és egy vörösboros marhapörkölt (1700.- HUF) persze csak lábszárból. Erre mondják azt, hogy csókolom a kezét, lábát. Bár pörköltben, különösen vörösboros pörköltben mi magunk is otthon érezzük magunkat, azt kell mondanunk, hogy ez állja a versenyt.

Mindent összevéve, már-már a kihagyhatatlan kategóriába tartozik, ahol, ha azt mondjuk, hogy kisfröccs, nem néznek bután vagy sértődötten, hanem hipp-hopp, ott terem az asztalon. Rizlingből, szódával.

Vendéglő A Régi Hídhoz, Szeged, Oskola u. 4.

Don Pepe a korrekt, de nem izgalmas

A jó tanuló felel

A Don Pepe budaörsi üzemegységében az a jó, hogy elég finoman főznek, kedvesek a kiszolgálók, van kerthelyiség és még egy kis gyerekjátszótér is.

A Don Pepében tulajdonképpen csak a nevét nem szeretem – évig valószínűleg ez tartott vissza attól, hogy betegyem ilyesfajta helyekre a lábamat. De aztán egy bennfentes becipelt, és meg kell mondanom, ha nem gondolok a vendéglő és céghálózat nevére, akkor minden rendben van.

Nagyon jó az erőleves gazdagon (680 HUF), mert tényleg gazdag és finom, olyan, amilyennek lennie kell. Személyes kedvencem amúgy az olasz paradicsomleves (610 HUF) sajttal és kevés zellerrel ízesítve. Én mondjuk nem cukroznám ennyire meg, de tudjuk be azt a cukrot a magyar átlagízlésnek tett engedménynek. Amúgy sűrű és jóízű, szinte sajnáljuk, mire kikanalazzuk az egészet, hogy nincs tovább.

De van más helyette. A csirkék és a pulykák bőséges világából idézzünk fel egy QUESADILLAS CON POLLO-t (1980 HUF) ez pedig tortilla hagymás, kukoricás, vörösbabos, csirkés fûszeres raguval, sajttal megtöltve, tejföllel és paradicsomos salsával, guacamoléva – jelentsen ez utóbbi bármit is. Tisztes adag, jó ízek, szép adjusztálás. Ha mégis valamit kritikusat akarnánk mondani, akkor az talán a lélek hiánya. Én minden receptet úgy kezdenék, végy egy adag lelket és annyit tégy az ételbe belőle, amennyit az fölvesz. Nos, a Don Pepe szervírozta ételekből éppen ez a lélek, ez az egyéniség, valami kis szín és ötlet az ami hiányzik. Minden finom és jó. Csak olyan ez, amint amikor a stréber tanuló hibátlanul fölmondja a betanult leckét – mindent tud, sokra is viszi majd a vizsgákon, még tanulmányi versenyt is nyer vele – de valahogy nem fogunk tudni érte ebben a nagy tökéletességben igazán lelkesedni érte. De félre az értelmiségi fanyalgást.

Itt a steak grillzöldségekkel (2980 HUF) – lásd fentebb. Úgy sült át, ahogy kértük, az ízére sincs nagy panasz – de semmi kis rafinéria, finesz, egyéni báj. Valami kis szépségpötty – amitől Marilyn Monroe is oly kívánatos lett.

Végül túrógombóc (660 HUF) – de addigra már úgy jól laktunk, mint a duda.

Összességében, lehet itt azért rendesen enni.

Don Pepe, Budaörs, Gyár utca 2. A Budaörsi Ipari Park bejáratánál.

Európa lazacai egybesüljetek!

Móló a zsinagóga mellett

A szombathelyi Cafe Mólóban az a jó, hogy finoman és fantáziadúsan főznek, kedvesen, még ha kicsit lezserül is, szolgálnak ki, és a mai kor követelményeinek megfelel a belső berendezés.
Nem illik ilyet mondani, de egy fagyos őszi nap késő délutánján kissé bizalmatlanul nyitottunk be a Cafe Mólóba, már csak azért is, hogy mi az, hogy móló? Itt?
De egy gyorsan és határozottan érkező viszki (Chivas 1240 HUF),majd az utána jövő étlap kezdte oldani a bennünket oly szorító belső feszültséget.
Még az óvatos rendelési politikánál maradva egy maceszgombócos húslevest kértünk magunk elé (590 HUF), szépen megrakott tál, tisztes ízek, sok zöldség, valóságos macesz gombóc. Indításnak igazán megfelel. A duhajabbak tehát megpróbálkozhatnak egy mexikói sajtlevessel csirkével, paradicsomos salsával és tortillával (790 HUF) és meg kell állapítaniuk, hogy még ez a távolabbi földrész nevét viselő dolog is rendben van.
A vegetáriánus rovatot átugorjuk, bár egy illatos sajtok roston, grillezett zöldségekkel (1990 HUF) névre hallgató ételnél megremeg egy pillanatra a kezünk. De nézzük inkább egy irdalt lazac steak-et könnyű salátával (2390 HUF). Nos, a rendszerváltás egyik nagy előnye, hogy az EU tag Magyarországon a lazac népélelmezési cikké vált. És ennek megfelelően a mai kor szakácsai már olyan rutinnal birkóznak meg e feladattal, mint hajdan a cigánypecsenyével vagy a mákostésztával.
A mi lazacunk is bárhol asztalra kerülhetnek a nagy Európában – Európa lazacai egybesüljetek!
És ha már lazac, legyen kövér, kommandónk másik tagja egy cézár salátás lazaccal, mely ruccolával, paradicsommal megbolondított (1890 HUF) véteti észre magát. Lásd fentebb: OK.
A kimélő életmódot folytassuk kakukkfüves tejfölben érlelt jércemell-el, méghozzá rántva (1490 HUF) és nyaljuk meg utána a nyalandó számú ujjainkat.
Valószínűleg a nemzetközi chef akadémián nem fogják aranytálon körbehordozni – de ez minősítse a chef akadémiákat.
Mindent egyben: kellemes hely, jó kiszolgálás, változatos étlap, és jó ételek, elfogadható áron.
Cafe Moló, Szombathely, Rákoczi Ferenc utca 1. (A zsinagóga mellett)

Egy falat Spanyolország

Tapasozós csapatok, előre!
A Pata Negraban az a jó, hogy felettébb kalandos egy hely. Kalandos odajutnia a pesti Kálvin téri metróépítés végeérhetelen buckáin keresztül. És kalandos enni is, mert pl. emelje fel a kezét, aki habozás nélkül rávágja, mi is az a champińones a las finas hierbas (eláruljuk persze: vaslapon sült gomba, fokhagymával és zöldfűszerekkel).

A tapas, magyarul tán a falatka még a dolgot legjobban leíró kifejezés, népszerű kocsmai, vendéglői műfaj Spanyolországban. Miközben az ember mindenféle jókat iszogat és kvaterkázik közben, csak megkíván valami harapnivalót is. Ekkor következnek ezek a kis adagú, nagyon sokféle csodák. Kolbászkák, halak, sajtok, kagylók, babok és a többi, hosszú sorban.

A rutinos tapasozók kisebb csapatokba szerveződnek. Mindenki rendel magának három-négyféle dolgot, persze mindenki szigorúan mást. És aztán lehet csereberélni ügyesen, mondjuk egy falat fokhagymás spenótos tejszínes serrano sonkáért adunk két harapásnyi kakukfüves sertésoldalast. Ráfizetésként még esetleg egy vaslapon sült kacsamell szeletek sült almával, balzsamecettel. És így tovább, a tökéletes jóllakásig.

A Pata negra nagy előnye, a sokféle íz ravasz harmóniája, a válogatás öröme. Nem beszélve arról a boldogságról, amikor felismered, hogy jé ez az a szívkagyló fokhagymával, vajjal és fehérborral, amit még akkor pótrendeltél, mikor azt hitted, mégsem lesz elég három tányérkányi tapas, kell az a negyedik. Azért nem marad meg ez sem.

Spanyolországban persze más a dolog, mert ott tisztes ember, egyszerűbb helyekre jár és nem viszonylag elegáns vendéglőkbe, az ilyesmikért. De ne bánkódjunk nagyon, mert jó ez így. Kaphatunk szakszerű magyarázatot, hogy mi micsoda. A konyhában minden frissen és gyorsan készül. Az alapanyagok pedig igazán igényesek. Az árak nem szaladtak különösebben el, egy egy tányérka nagyjából 500-800 forint között van, persze a különleges tengeri herkentyűk valamivel drágábbak.

Nem rossz a hangulat sem, enni is lehet, beszélgetni is, no és persze egy la Gitana-t, egy száraz sherryt legurítani, csak a gyomor kedvéért.



Pata Negra, Budapest, Kálvin tér 8. A templom mellett.

Bonfini a miénk

Kerti mulatság


A Bonfini kertben az a jó, hogy finoman főznek, kedves a kiszolgálás és szép időben a kert tényleg kitűnő elüldögélni (vacak időben bent sem rossz azért), ott a budai vár alatt, ahol a környék egyébként leginkább buta turisták bepalizására alkalmas üzemegységekkel van tele.

A nemrégiben nyílt Bonfini viszont bátran ajánlható, nem is megfizethetetlen, bár a jóért azért bele kell nyúlnunk a pénztárcánkba, és a kezdeti bizonytalankodás után a konyha is kitesz magáért.

Van egységáras reggeli – az étterem fölött egy szálloda – be jó lenne egyszer ezt is kipróbálni, urasan, kényelmesen. De most merüljünk el egy vacsorában. Indításként egy marinált lazac kecskesajttal (1.950HUF) kétségkívül felkorbácsolja a vágyakat. Különösen a kecskesajt jó, ahogy elolvad az ember szájában. Közben megérkezik hozzá egy barikolt Tűzkő chardonnay – nemcsak egész butéliával, hanem pohárnyit is lehet kérni, ami igazán udvarias dolog.

Aztán a jól megérdemelt vargánya-krém leves rikottával töltött bresaolával, gomba chipsszel (1.350 HUF). Szépen tálalt, kedvesen kihozott, gyorsan kikanalazott.

És most útelágazáshoz érkeztünk. Ismerek olyat, aki ilyenkor a borjú kotlett zsályás vajjal, sáfrányos rizottóval (3.450 HUF) irányba mozdul el. És nem szokta megbánni. Első pillantásra az adagok nem óriásiak, nem az a tányérról lelógó fajta, hanem az a decens ny-európai. Az első falatok után bánja ezt az ember, mert az ízek jól eltaláltak, az alapanyagok is tisztesek, szóval tartson csak sokáig e kéj. De a végefelé kiderül, jól fogunk ezzel lakni.

A másik irány természetesen a halaké. Kipróbálásra került már a tengeri sügér salátával, salsa verdével (2.850 HUF), átsütött, izgalmas és viszonylag ritka mifelénk. Vagy versenytársa a nyelvhal filé sáfrányos mustáros prosseccoban (2.850 HUF). Pazar.

A pincérek a második alkalommal már törzsvendégnek kijáró tisztelettel fogadnak, néhanapján diszkrét gitárzene szól. Még egy kis sajátosabb hang, egy kis egyénibb hangulat és a legjobbak közé kerülhet a hely. Drukkolunk neki.

Bonfini kert és étterem

Budapest I., Lovas út 41, a budai vár alatt.

A maceszgombóc emléke

A Carmelben az a jó, hogy mi még emlékszünk azokra az időkre, amikor ez méltán volt közkedvelt helyünk, a jó Szántó György úr vezénylete alatt. Ha kicsit túlozni akarnék, de csak kicsit, hozzátehetném, akószám fogyott itt a szilvapálinka, az a mélybarna, egészségesen sűrű ital, amely oly jó gyomrot csinál például a sóletnek vagy a töltött libanyaknak.

Csakhogy mostanában „glatt kóser” pecsétet kapott ez a vendéglő, ettől az árak csúnya mód megemelkedtek és érezhetően, elsősorban turistákra szakosodott azóta az intézmény. (Glatt kóser itt annyit tesz, hogy megfelel a rigorózusan szigorú kósersági előírásoknak és felügyelőknek.)

Egy szép napon azért, összeszedve bátorságunkat és megtakarított zsebpénzecskénket, csak beódalogtunk egy próbát tenni.

A tapasztalásokról: Pincérünk, kedves, rutinos róka, aki a maceszgombóc leves (1.200 HUF) után megkérdi milyen volt. Na – feleljük – nagyjából rendben, csak éppen nem volt elég meleg.

E közlésre kicsit csóválja a fejét, de nagyjából ezzel elintézett az ügy. Pedig, azt hozzá sem tettük, hogy a kis csészényi maceszgombóc leves, csak a régi emlékek miatt sorolható a közepes kategóriába. Valójában inkább jellegtelen, na nem rossz, csak nem egy költemény, amit elvárnánk itt. Átlagos

A fokhagymás, sült pisztráng (4.000 HUF) hozza a kötelezőt, de azért vissza csak ezért nem jönnénk ide. A borjúpörkölt galuskával (4.800 HUF) valószínűleg rendben lenne, ha nem az árához viszonyítanánk. De mi máshoz?

Akkor már talán inkább legközelebb, ha újra kóser vendéget kell ebédeltetnünk Budapesten, a katalán borjúsültet grillzöldséggel, füstölt hússal, gombával, gyöngyhagymával ( 6.000 HUF) próbáljuk ki, márcsak a romantikus hangzása miatt.

A sóletet füstölt hússal, kuglival (3.800 HUF) ezúttal kihagyjuk ki, de e tárgyban a közelmúltból akad elfogadható emlékünk.

A végén persze flódni (1.300 HUF) - ez kétségtelenül rendben van.

Ami meg az egészet egyben illeti, hát igen. Valószínűleg így jár az a hely, amely turistáktra szakosodik. Nincs rá panasz, szépen felújított, jó kiszolgálás, nagy és változatos étlap. Csak éppen a Kazinczy utca jó öreg szelleme veszett ki innen.

Carmel, Budapest, VII. Kazinczy utca 31

Egy tisztes büfékocsi kalandjai – Vagon, Városliget

Utazzunk kalmár-
szellemmel

Az egykori vasúti büfékocsi évtizedeken át szomorkodott a Közlekedési Múzeum tőszomszédságában. Kétségtelen, alapjáraton, mint múzeumi büfé, valamelyest üzemelt, de csak úgy ahogy a késő Kádár korszakban egy múzeum szükségét érezte annak, üzleti vállalkozásként valamit is csináljon. Pár bánatos perec és talán málnaszörp képezte a kínálatot, hosszú hosszú időn át.

Aztán jött a rendszerváltás. Amelynek egyik kézzelfogható és kétségtelen eredménye a kalmárszellem feléledése volt. Valaki rájött arra, hogy a népek szeretnek enni és inni (ez utóbbit különösen kedvelik) és hát a Városligetben nincs túl sok alkalom erre. Elkezdték hát bővíteni a helyet – értsd ezalatt, hogy ócska műanyag székeket és asztalokat tettek ki a placcra, később valamiféle sátortető is került felé – és láss csodát,a régi vasúti büfékocsi feléledt. Van benne már pálinka, meg sör,(Pl Stella 450 HUF, Leffe 560 HUF) meg bor, meg üdítők. Aztán megjelent a csirkemájas zsíros kenyér (275 HUF) és a bécsi virsli (695 HUF). Nagyjából ennyi is a nagy ötlet. Az üzlet, főleg jó idő esetén, rendesen pörög, alig-alig lehet helyet találni. Járnak ide sörözni kismamák babakocsival, nagymamák unokával. Apukák gyerekekkel és gyerekek más gyerekekkel. Biciklisták és kutyasétáltatók döntik itt magukba az italt, méregetik egymást, meg ilyenek.

A vagon tkp nem tud semmit, de azt nagyon tudja. Merthogy a ligetnek nagy fái nyújtóznak erre, nyár elején a hársfa virágának a szaga elnyomja még a közeli Hungária körút teherautóinak a bűzét is. Egy kis csendes zúg, nem távol a világ zajától. A városi embernek ad némi természetközeli élményt, hiszen végülis majdnem a nyílt levegőn ülünk, zöld is terült körénk. Ráadásul itt nem kell kulturáltan viselkedni, semmi baj ha fölborítod a poharat, kárt nem teszel még az abroszban sem, mert az nincs. Lehet fecsegni, harapni valami, vagy csak úgy elüldögélni a barátokkal. Az árak egy csöppet pimaszak persze, de hát régen tudjuk már azt, ez a pimaszság, ez a nyerészkedő szellem működteti a világot, s benne a városligeti Vagont is.

Vagon, Budapest, Városliget, a Közlekedési Múzeum tőszomszédságában

Egy igyekvő hely - Ypsilon, Budapest

Struccra fel!
A pesti Ypsilon vendéglőben gyakorlatilag minden megvan, ami ahhoz kell, hogy ez egy nagyon jó hely legyen. Mindenekelőtt tisztes konyha, jó ételsor, ügyes szakács, kedves felszolgálók, elfogadható dizájn. Nem is beszélve az affélékről, mint reggelizési lehetőség, wifi, különterem, vagy hétvégenként karaoki. De valamilyen okból mégsem lett ez nagyon jó hely, csak egy afféle tisztes jó hely. Ami egyáltalán nem kevés ám a mai világban, csak valahogy nehezen tudjuk megmagyarázni, min csorbult ki csöppet a dolog. Mert valahogy rideg marad mégiscsak, hiába kedves és segítőkész a pincérfiú, nagyszerű a lazactatár (1.450 HUF)– mégis érezzük valahogy azt az igyekezetet, ami izzadságszagú, nem szívből jön egészen. Vendéglőben vagyunk – érzés jár át minket. De ne panaszkodjunk, több mint vállalható az üzemegység. És amúgy is egy jól menedzselt vendéglő. Ne tessék a kákán is csomót keresni.
Inkább jöjjön egy szegedi gulyásleves (850 HUF), erre mondják azt, hogy korrekt.
Utána, hogy ötvözzük a kultúrákat és világokat egy vörösboros struccjava következik, fügével, krokettel (3.200 HUF). A strucc finom állat, ez újra és újra kiderül, nem rágós, de tartalmas, meg különben is olyan romantikus a hangzása. Az íze meg tökéletes. Éljen és virágozzék a magyar strucc. A krokett az olyan semmilyen – de ezt megszoktuk ebben a világban már.
Viszonyítási pontként egy dijoni parmezános csirke provance-i grill zöldségekkel (2.350 HUF) is elfogy szolid asztaltársaságunknál -és erre sincs panasz, bár a neve és a tálalása izgalmasabb, mint az ízvilága.
Az étlap amúgy nem végtelenül hosszú, de sok mindenféle van rajta, kár aggódni. Mint ahogy azoknak sincs okuk izgalomra, akik jófajta pálinkákat szeretnek inni. A legkülönfélébb mézes pálinkák éppen 450 HUF-os akciós áron voltak elérhetőek. Így a málnásat, az áfonyásat és a körtéset is kipróbáltuk. Ekkor némi vita kezdődött, hogy melyik is a legjobb, újra kellett kezdeni a vizsgálatot, de már nem emlékszem melyik nyert.
És az is igazán kedves ötlet, hogy hétvégén, ebédidőben 25 százalékos kedvezményt adnak az árakból, ami máris huss, elillantja maradék kritikánkat is.
Budapest, XIV. Stefánia út 1.

Ráckert feeling a Városligetben – Kertem

Zárvány
a jégpályánál
Nagyapó odatelepszik a kisonoka ágya mellé, és úgy mesél csillogó szemekkel a régi nagy időkről. Amikor még a Ráckertben vagy a Romkertben vitézkedtünk, hajh, amikor a Zöldpardon igazi hely volt – de te ezt el sem tudod már képzelni…
És ekkor a tapasztaltabb kisonokák fölhívják a figyelmet a Kertem nevű intézményre, amely a budapesti Városliget kocsmailag meglehetősen kiaknázatlan lehetőségein igyekszik javítani.
A Kertem – a hülye nevétől eltekintve – kellemes és valóban idéz valamit a Ráckert hangulatából. Persze, az sokkal romantikusabbnak tűnt, de lehet csak ősz hajszálaink számának növekedése ránt le minket a prózai mélységekbe.
A Kertem tehát a Műjégpályától macskairamodásnyira található. És ékes bizonyítéka annak, hogy ha a serdült és serdületlen ifjúság szórakozni akar, akor ahhoz nem is kell olyan sok minden. Azért, először is egy kert. Aztán benne egy biciklik kikötésére alkalmas tároló. Pár koszos asztal, ócska székek. Na igen, italospult és kevés faszén, amin húsokat sütünk meg. A hangulat meg az úgy kialakul. Idevonzódnak a fejek is, akik népszerűvé tesznek egy efféle helyet. Szóval, itt vagyunk. Később persze színpad és rajta zenekarok is előkerülnek – de ezek keveseket riasztanak el.
Mondjuk, az már ijesztőbb, hogy egy vacak nagyfröccsért 350 HUF-ra vágnak le, de hát mulatunk. És ugye harapni is lehet valamit. Például hagymás sült tarja – szép nagy és finom kenyérre rárakva 890 HUF, ha ajvárt is kérsz hozzá az még + 200HUF. A balkáni hamburger 790 HUF-ért igéretes dolognak tűnik, hagymás, szaftos – smárolni utána csak hasonló próbatételeken átesettekkel érdemes.
Amúgy meg, ide úgysem a kulináris kalandokért jövünk, azért kell ennünk, hogy később ittasodjunk le, legyen ami fölszívja az alkoholt a gyomrunkban. Vagyis gyorsan készüljön el, legyen zsíros és ne kerüljön sokkal többe egy pohárka pálinkánál.
A Kertem tehát egy kis afféle zárvány, ahol megállt az idő – a bejáratnál még nincsenek csúnya őrök, bent nem tizenéves gyerekek merülnek el a diszkóvilág sűrejében.
Végre, valami olyasmi a Ligetben, amit régóta hiányoltunk.
Kertem, Budapest, Városliget, Olof Palme sétány 3.

Ahol minden klappol – Bock Bisztró, Budapest

A derék angolna találkozása
a kókuszdió felével
Óh, az a Bock Bisztró - sóhajtott fel Szindbádunk, ki ugyan még sosem járt eddig a nevezett helyen, de már rengeteget hallott felőle. - a Bock Bisztró a könnyedség, a lehetőségek, a finom falatok, a kifinomult kulináris élvezetek olyan foka, ahova azért még minden földi halandó bátran beteheti a lábát. Ha le is akar ülni, akkor azért nem árt, ha helyet is foglal előre. A Bock Bisztróról ugyanis az a közmegegyezés, hogy ide el kell, mi több, ide el érdemes jönni és végigkóstolni a sok napi kínálattal rendelkező, és felettébb érdekes, mi több egyedülálló kínálatot. A hozzáértők szerint heti nyolc-tíz vadonatúj ételt találnak föl és tálalnak itt. Hát, gyerünk.
Egykor itt működött az „Ízek utcája” nevű, rettentő modernnek számító majdnem gyors vendéglő. Szindbádunk már alig tudta felidézni a pultot, ahová oda lehetett telepedni, miközben mögötte csinos hölgyek sütötték a húst – nem nevezték akkor még az ilyesmit látványkonyhának, de a szkáj bútorokon elüldögélve az embernek az volt akkoriban (hetvenes évek) az érzése, hogy hú de nagyon menő most itt ő.
Közben új évezredbe léptünk, talán vissza is jött valami a régi korok hangulatából, ahogy elüldögélünk az üveglapos asztalnál, az üveg alatt számtalan Bock bor dugójával – no gyorsan mi is szaporítjuk ezek számát, egy nagyszerű, könnyű rozéval.
Majd – mert Szindbád kedves barátokat is hozott most végre magával, hogy alaposabban végigpróbálhassák az étlap mélységeit – az előételek közül következett egy egység házi készítésű boursennel töltött paprika (900 HUF). Az az omlós, letehetetlen fajta, ráadásul vagy három -féle tökéletes kenyér érkezik hozzá– itt fut át a fejünkön a gondolat, hogy lehet nem is kellene tovább válogatnunk, csak ebből, még-még tömni a fejünkbe. De még itt van egy nagyszerű avokádós lazactatár (2.100 HUF) két jókora pirítósra halmozva. A lazactatárnak frissnek kell lennie, tenger illatúnak, olyannak, hogy közben érezzük, amint az óceáni, esti szél végigsimítja a bőrünket, miközben egy barnára sült, igéző tekintetű hableány tekint csábosan reánk – magyarázta Szindbád, miközben lassan, már-már kéjesen harapott az ételből, hosszan forgatva a falatot a szájában, s gondolatban megint ott járt, ott azon a hajón.
Aztán jön még egy bécsi tányérhús csatos üvegben (1.800 HUF), vagyis egy megfagyott húsleves, a monarchia korának hangulatával meg sok répával, zöldséggel, miközben szinte látja az ember az öreg császárt, amint szárnysegédjét éppen elszalajtja a Burggal szembeni kocsmába, hozzon már egy kocsonyát, meg egy krigli, friss csapolású sört. Igen, a császár megnyalta a szája szélét, tisztára törölte, szakállát-bajuszát egy efféle étel után, a csatos üveget pedig beállította a spájzba, oda Erzsébet királyné befőttösüvegei közé.
De haladjunk ám tovább a főétkek nyomában. A borjúpaprikás, túrós csuszával (2.300 HUF) már már kötelező kűr – olyan is. Még senki sem panaszkodott rá.
Nézzünk egy kicsit több izgalmat.
Egy tengeri angolna vargányával (3.700 HUF) az bizony már valami. Az angolna mifelénk nem kap elég tiszteletet – pedig – emelte föl villáját s finom ívű halkését Szindbád – az angolna a gurmet barátja, kísérője, szeretője – különösen ha a köretet félbevágott kókuszdió héjában szervírozzák. A fogas petrezselyem kéregben (3.400 HUF) is csinos dolog, ahogy ugyanez elmondható a márványozott verziójáról, melyet maga a chef, Bíró Lajos úr szervíroz, nem kis büszkeséggel orcáján. Mert, ami jól sikerült, az jól sikerült.
Beszéljünk még az epervelővel készült túrós palacsintáról (950 HUF)? Persze ne egy hagyományos, feltekert, nagymamai palacsintát tessék most elképzelni – oktatta Szindbád a bamba népet – hanem valami olyasmit, amikor palacsinta tésztából kerek kis alakzatokat vágnak ki erre jön egy réteg túró, egy palacsinta, aztán megint túró és megint palacsinta – óh, édes Istenem, ilyenkor mindig hazavágyom ide, mert ennek az íze kísért engem végtelen útjaimon – érzékenyedett el az öreg hajós, majd szétcsapatás végett egy ampulla szilvapálinkát küldött le (1.200 HUF) értékben.
Bock Bisztró, Budapest VII, Erzsébet körút 43-49, a Royal Szálló aljában.

Kultúra és alkohol - Kópia Kávéház

Cim a noteszban
A Kópia Kávéház (és galéria) egy igazán kedélyes hely a Terézváros mélyén. Ez a Terézváros majdnem ugyanaz – sóhajtott fel a Zichy Jenő utcán befelé baktatva a nagy Szindbád – amelyben még maga Ady Bandi járt kocsmázni. Méghozzá igen szorgalmasan rótta ezeket az utcákat, látogatta az örömtanyákat vagy húzódott be ivócimboráival valamelyik tisztes ivóba, mint mondjuk a Három Hollóba, hol egy időben afféle dolgozószobát is fenntartott magának. Szindbádunknak az is rémli, hogy egy vidám hajnalon az egyik operaházi szfinx megmakacsolta magát és levetette hátáról a költőt, aki éppen nem volt színjózan. Pedig, nem is biztos, hogy a Három Hollóban aznap kedvezményes napot tartottak, mint ottjártunkkor onnan egy macskairamodásnyira a Kópia nevű helyen.
Minden feles (Unicum, Hubi, pálesz, viszki és a többi ) 350 HUF hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön.
Ó hány költő, balettáncos vagy éppen kőfaragó zuhan le e napokon megint a Szfinxekről ? – mélázott a nagy hajós, miközben a keskeny lépcsőkön baktatott lefelé a Kópiába.
Színes berendezés, szívélyes fogadtatás, na és a falakon izgalmas képek, merthogy ez galéria is ám. Esetünkben Urbán Ádám fotói, ezeken többek között a költő Faludy György ifjú és nemis teljesen felöltözött neje társaságában.
Oldalt egy lelkes csapat csocsózik. Innen válik ki egy úr és kedélyesen kérdi, mit is innák. No, nem a vendégek segítik ki egymást efféle módon, hanem derék kocsmárosunk vesz részt emígyen a népszórakoztatásban.
Felesekről esett szó, a fröccsök normálisak, a sörök elfogadhatóak.
Nagy fotelek, amelyekben el lehet mélyedni, beszélgetni, iszogatni, fontos szakmai megbeszéléseket tartani, talán még dolgozni is.
Társasjátékot, kártyát nem kell vinnünk, kapunk a helyszínen.
Mi következik mindebből: hogy ez egy olyan hely, amelyet felvehetünk bátran a listánkra, ha egy törzskocsmára vágyunk. (Ami a „kávéház” titulust illeti persze túlzás. A kávéháznak nagy portáljai, sok terme stb van. Ez meg egy pincehelyiség mindössze.)
- Kultúra és alkohol – bólogatott azért bölcsen Szindbádunk, miközben kifelé ballagva a lent maradó csinos leányokat mustrálta – ez az amire szükségünk van. És kicsiny zsebnoteszába véste a Kópia címét:
Kópia Kávéház (és galéria), Budapest VI. Zichy Jenő utca 4.
(Vigyázat, július 21-től két-három hétig zárva lesz)

Nem az, amire vágyunk – Cotton Club Budapest

A figyelmetlen pincér esete

Leküzdjük a forgóajtót – már ez sem könnyű – és ott állunk bután a Cotton Club nevezetű intézményben. Merre tovább. Bár akad egy-két lézengő, aki szemmel láthatóan ide tartozó személy, de csak azért sem segít. Feltaláljuk magunkat és lemegyünk a lépcsőn. Egy kártyaszobába csöppenünk, továbbra sincs senki, akitől információt kaphatnánk. De nem veszünk ám el, megtaláljuk a félhomályos termet, ahol vacsorálni fogunk.

Kis színpadon dzsesszzenekar küzd, elég jók és nagyon hangosak. Külföldi vendég esetén ideális vacsorahely, beszélgetni nem nagyon lehet, legfeljebb a szünetekben.

Ami a vacsorát illeti, „svédasztalost” kértünk 5.000 HUF-ért. Az idézőjel talán némi magyarázatra szorul. A választék ugyanis áll egy ún, cezár salátából, egy sült zöldséges valamiből, töltött káposztából és egyfajta sütiből. Kétségtelen, annak a 10-15 embernek, aki ebben a hatalmas teremben lézeng kár lenne többet előhozni.

A cézár saláta gyenge utánzata egy valódinak. Még sasfiók salátának is túlzás lenne nevezni. A némi csirkemell, salátával összekeverve, bágyad száraz kenyér/pirítós társasaágában. A sült zöldség hozza a vendéglői alapot. A töltött káposzta, amely marhahúsból készült – viszont kifejezettem finom. Jól fűszerezett, a markáns káposztaízt jól ellensúlyozza a marha férfiasabb zamata.

Kérünk néhány koktélt, elsőnek is Mojito- t (1.290 HUF), aztán áttérünk az egyszerű viszkire, a jó öreg Johny Walkerre (2X950 HUF). Rögtön duplára, mert a felszolgálót nem nagyon sikerül odacsalnunk, amikor újra kérni akarunk valamit. Pedig igazán szépen jelentkezem, aztán integetek, később füttyögök is. A biztos a dupla, ami már nálunk van.

Közben a légkondiból úgy jön a hideg, hogy arra gyanakszunk, itt mélyfagyasztani szeretnék a szegény kuncsaftot. Újabb hosszas, kínos procedúra, míg felffedez minket a tömegben (két max. három asztalnál ülnek még) a szakszemélyzet és tesz valamiféle gyenge ígéretet a hőháztartásunk megmentése érdekében.

Ekkor újra nekiveselkedünk a cézár salátának – második menet, sikerül még az utolsó egység eszcájgot megmentenünk. Igaz, az első kör után egyáltalán nem kapkodták el a szennyes edény eltávolítását az asztalunkról.

A számlát hosszú slejfnin rakják elénk, különösebb titok itt nincs.

Kibírtuk, ennyi volt, viszlát.

Cotton Club vendéglő Budapest, VI. Jókai utca 26

A legenda tovább él - Wichmann kocsma, Budapest

Harc a rombolás szellemével

A Wichmann egy legenda. Nemcsak a kilencszeres világbajnok kenusról beszélek, hanem a nevét viselő, általa üzemeltetett kocsmáról. A „kocsma” kifejezés korántsem sértés ám. Hanem a legnemesebb rang talán a vendéglátás történetében. Már, ha jól adják a kocsmát.
A Wichmann, amely a múlt század nyolcvanas éveinek második felében még Szent Jupátként kezdte azért maradt legendássá, mert szinte semmit sem változott. Talán még ki sem festettek az elmúlt évtizedekben. Minek az.
Ez a hely még akkor jött létre, amikor még nem volt Ráckert, meg Szimpla, meg Romkert, talán még az Almássy téri pincébe bújt Nincs pardon sem létezett. Már megalakításakor egyszerűségével, kiszámítható romantikusságával hódított, amely megmaradt azóta is.
Egy fix pont a rohanó világban. Este hatkor nyit, itt a Kazinczy utca sarkán, ahol a még szabadlábon lévő ingatlanspekulánsok félelmetes sebességgel rombolják szerteszét a város egyik legizgalmasabb részét. A régi - bár kétségtelenül lelakott, tönkretett, de még így is méltóságteljes épületek közé sorra húzzák fel az egyenvacakokat. Az egyenvacakokban meg egyenvacak vendéglők és kávézók nyílnak. Az, hogy nyílnak nagyon helyes. De hogy miért minden belsőépítész nagyjából ugyanazt tudja a városban, arra nincs magyarázat.
Na és a Wichmann ezekkel is dacol. Ebben a fekvő hasáb alakú kis épületben – maga is torzónak tűnik - egy régi, aj be szép kor maradványa. E helyütt nyomták 1836-ban az első magyar kártyát – már ez is finom. Bent kellemes, örök kocsmaszag fogad, amely az alkohol, a füst és az emberi izzadság keverékéből alkot elpusztíthatatlan elegyet.
Jobbra előre egy söntés. A másik oldalon hosszan gyalulatlan faasztalok, körbe egyszerű székecskék. A falon képek, köztük a névadó, kenujával.
Egy fröccs 120 HUF, a jobbikat kérem természetesen, az ember adjon magára. Egy Hubi 250, a nagyobbik 350 HUF. A legenda szerint kiváló itt a bécsis zsömle, az erős gyomrúaknak.
Nemritkán maga a névadó is feltűnik, és odaülöget kedves vendégei asztalához kvaterkázni egy kicsit. Igazi, békebeli kocsmahangulat. De kár, ha kilépsz az ajtón a rombolás szelleme ragad megint nyakon.
Wichmann kocsma, Budapest, VII. Kazinczy utca 55.

Fröccs és Pálinka – Velem Pittyes és Patak

Velem kocsmázz

Velem egy tisztes kis falu ilyentájt, amikor még nem zúgnak itt el turista hordák. Láthatóan nagyobb forgalomra rendezkedtek be, mert több, majdnem üres kocsmát is fel kell lendítenünk. Amit persze szívesen megteszünk. Itt van mindjárt a Pittyes kocsma. Amely tán egy egyszerű családi házként kezdte. Ma hosszú udvarában asztalok, padok – még tán dajdajozni is lehetne. Bent csöpp söntés, kedves bácsival. Nagyfröccs, 150 HUF – mit akarunk még az élettől. Van még magyar tisztesség, a bor meg olyan, amilyen – mit akarunk egy fél pesti buszhegy áráért. Csak ezt a kedves csendet, ezt az igazi, jó békebeli kocsmahangulatot, ugye visszavezet még ide minket jó vezérlő csillagunk?

S mikor talpalunk tovább a kedves vizimalom felé, bepillantnunk a jóval harsányabb színekbe öltöztetett Patak nevű műintézmény udvarába is. Itt aztán a legkülönfélébb tisztes pálinkák kelletik magukat – olyan áron, hogy részegek ettől ma már biztosan nem leszünk. Egy málna 1.250 HUF, igaz egy törkölyt már 750 HUF-ért utánad dobnak. A kettő közt meggy és bodza és ami kell. Igaz 2 cl-es liliputi adag is van, feltételezzük, hogy a betérő óvodások kedvéért. Persze akadnak hagyományosabb dolgok is, mint szatmári szilva 450 HUF ért vagy éppen Unicum 450 HUF-ért, úgyhogy helyesbítjük előbbi megjegyzésünket. Be lehet végülis itt költséghatékonyan rúgni – ha netán ez cél lenne – csak körül kell nézni az itallapon. Amíg még nem folynak össze előttünk a betűk.

Abban meg csak reménykedjünk, hogy előbb-utóbb a velemi vizimalom, e célra nagyonis alkalmatos helyiségében, nyílik valami jófajta helyecske. Ha igen, az elsők leszünk, aki beszámol erről.

Pittyes Kocsma, Velem, Rákóczi ú 34 és Patak, Rákóczi u. 21.

Türelem langyos ételt terem – Bécsikapu vendéglő, Kőszeg

Egy kemény janicsár

Kőszeg, mint tudjuk, egy kis ékszerdoboz, annak is a közepében a gyémánt a Bécsikapu vendéglő. Legalábbis így élt valami régi emlékképünkben. Megerősíteni vagy leszámolni ezzel érkeztünk ide. Betérve egy vicces ruhába öltözött pincérféleséget fedeztünk fel a félhomályban, ki éppen jól megérdemelt levesét szürcsölte. Pár köhécseléssel, székhúzigatással sikeresen megzavartuk ebben. Letette hát a kanalát és szigorúan kiutasított minket a teraszra. Halványan próbáltunk ellentmondani, hogy esik és hideg van – de kioktatott, hogy van ám a terasznak teteje. (És különben se tessék olyan nyámnyilának lenni.)
Innentől egy picit jobbra fordultak a dolgok, mert hamarost érkezett egy csirkehúsleves háziasan, kis fazékban (610 HUF). Minden földi jóval ellátva ami csk elfér egy efféle kis fazékban. Hibaként csak azt róhatjuk fel, hogy az a halászlé csészében (490 HUF), amit szintén voltunk bátor megrendelni, csak nem akart megérkezni.
Mikormár eléggé gyanús volt a dolog, hogy elfelejtődött, a „Tanuló” feliratú misz fiatalemebr sajnálkozva vállát vonogatta, hogy ő azt nem is hallotta. Mindenesetre, gyorsan pótolta az elmaradást és tessék, egészen finom hallé érkezett. Nem egy csoda. De ki vár csodát manapság egy esős napon a teraszon csücsülve?
Ám innen kezdve beborult. A janicsár kedvence, (2.000 HUF) amely frissen sült hátszín, fűszervajjal valószínűleg valamelyik cipőtalpgyárból maradt meg, mint túl kemény alapanyag lábbelihez. A fogunk ugyan erős, ezt az akadályt még legyőztük volna, de az íze és a jellege sajnos elvette a bátorságunkat.
Szerepelt még itt egy szalontüdő zsemlegombóccal, (1.200HUF) meglehetősen langyos állapotban. A zsemlegombóc még nagyjából rendben is volt, de a szalontüdő közel sem okozott akkora örömet, amelyet az igazi szalontüdőt kedvelő csapatunk remélt. Vagy a tüdő régi vagy, mi. Kedvetlen, erőtlen ízek, semmi boldog lobogás. Pechünkre nem a zónaadagot kértük (840 HUF), pedig az is bőven elég lett volna. Amúgy zóna szinte mindenből van és ez azért felettébb dicséretes. Éljen a kispörkölt.
Bánatunkat házi pálinkákba fojtottuk, hibátlan eresztés.
Összefoglaló: Éhen nem maradtunk, a leveseknél még nagyon bíztunk – túllendülve az üdvözlés helyetti közjátékon – aztán pedig olyan közepes vendéglátóipari dolgokat kaptunk, s ettől egy csöppet elszomorodtunk,d e nem adjuk fel, akad talán még más gyöngyszem is ebben az ékszerdobozban.
Bécsikapu vendéglő, Kőszeg, Rajnis utca 5. A vár alatt

Anyaméh 2. – Galagonya Pince

Szépasszonyok pincéje

Az Anyaméh 1. a Bambi. Az is jön nemsokára, de a Szindbád Csoport hátulról szereti kezdeni és kivár. A Galagonya Pince Óbuda kikezdhetetlen helye egy fás kis utcában a Kolosy tér és a Bécsi út környékén.

Csoportunk ottjártakor azt figyelte meg, hogy a környék irodaházaiban dolgozó harmincas szépasszonyok bújnak le ide munka után és fröccsöznek meg söröznek. Meg rövideznek és cigiznek. Meg röhögnek. És a férfiakról is beszélgetnek, ha jól hallottuk. Sírva vigadnak. Lopva, de nagyon figyelik őket azok az idősebb férfi vendégek, akik, semmi kétség, már a Déli krónikát is itt hallgatták és ennek megfelelően közlekednek az asztaluk és a vécé között. Fölmerülhet bennünk, hogy vajon ez jól van így? Jó világ ez? Akarjuk mi ezt?

Igen. Mert jó sötét van, békében vagyunk, itt baj nem érhet. Ha minden jól megy, még térerő sincs, mivel az egység pár komoly lépcsővel az utcaszint alatt van. ( Térerő sajnos mégis van, de mindegy. Ettől még a lépcső megteszi a hatását: kétségtelenül más világba lépsz be. Le. )

Három kedves ember dolgozik itt: Luki, Judit és Conka. Luki (mindenttudó úr) leszögezi, hogy a Galagonya még mindig a környék legolcsóbb helye; és valóban: egy korsó sör 290, egy nagyfröccs 130, egy nagy unicum 430 forint. Ez egy Paradicsom. Van ugyanakkor valami fenyegető abban, ahogy fölhívja a figyelmünket a csülökre, és rávilágít, hogy ugye nem véletlenül Csülök Csárda a hely másik neve. Mint elmondja, csülök csak rendelésre van, nagyobb társaságok esti mulatozásához ideális és 2900 forint kilója. Akinek van füle, hallja. ( Nekem nincs.)

A nők, Judit és Conka igazán melegen kedvesek és odaadóak, és ezért egyáltalán nem érzi magát szarul az ember, ha kint még süt a nap, de ő már iszik bent.

Aztán van még igazán jó kis presszó kávé 150 forintért (amit gyakran zsákmányoltam itt már ezer éve is sokadmagamnak reggel fél 7-kor, és sose bántuk meg). Van életmentő zsíroskenyér, melegszendvics, kenyérlángos. És tévé focimeccsel.

Visszatérünk, ez nem vitás, de nem is döntés kérdése: úgy szoktunk menni ide, szavak nélkül, öntudatlanul, mint akik hazatalálnak.

Galagonya Pince, III. kerület Galagonya utca

Nagy zabálás - Óváros vendéglő, Veszprém

Éhen nem marad itt,
az biztos

Szindbádunk olyan puhán ért földet Veszprém közepén, hogy senki sem kapta fel rá a fejét. Első útja, amint leverte magáról az út porát, az Óváros vendéglőbe vezetett. Annak is a hívogató, vászontetővel védett jókora teraszára.
Itt, nem sokkal a vár alatt, sok csinos hely próbálja becsalni az utast. De Szindbádunk tudta miért ide ül be barátaival.
Először is, a jókora étlap miatt, amelyet tüzetesen meg lehet szemlélni a műintézmény előtt. Aztán az óriási adagokért, a korrekt kiszolgálásért, az izgalommentes táplálkozás lehetőségéért.
Kezdődött az egész egy marhahúslevessel, melyet „gazdagon” szervíroztak (520 HUF). Nem mondjuk azt, hogy Szindbádunk még sohasem evett ilyen jót – de hozta azt a formát, amiért ide beültünk. Sok hús, zöldség tészta, tisztes, iparos módon összerakva. A káposztás bableves, főtt
Ezek után érkezett némi paradicsom- és uborkasaláta (420 HUF) ezeket bátran minősítsük tévedésnek, szégyenteljes tévedésnek. Állott és fonnyadt és nem kedves.
Node ami utána következett, az már inkább érdemes említésre.
Vegyük rögtön a vaslapon sült hátszínsteaket „ördöngősen”, azaz enyhén csípős barnamártással, burgonyaropogóssal (1.780 HUF). A méretről most ne beszéljünk, mert a méret az nem számít. Illetve nem csak az – ezt már Szindbádunk régen megtanulta. De a füstölt csülökkel (620 HUF) talán egy kicsit ravaszabbul sikerült, s elfogyasztani is férfiasabb teljesítmény.barnamártás, nos az olyan volt, amely ízharmóniáját még biztosan felemlegetí hideg téli délutánokon, amikor a sötétfő konyhában majd fokhagymás pirítost kap a fehér kötényes, kövéredő szakácsnétól. Igen, ez volt az igazi – jegyzi majd meg,s csettint hozzá.
Ezen kívül asztalra került még e Tócsiba (!) ágyazott pulykamell, krumpli pürével (1.580 HUF) és egy kapros juhtúróval töltött pulyakmellfilé rizzsel, krumplipürével (1.580 HUF). Két, a magyaros vonalat követő, de mégiscsak eredeti kreáció, frissen, fürgén, fiatalosan és felettébb laktatóan.
Olyan hely ez ahol kényelmesen el lehet üldögélni, ahol Szindbádunk érdeklődve figyelheti a félelmetes méretű adagokat, amelyeket a szomszéd asztalokhoz visznek, ahová jó visszatérni, ha egy nagyot akarunk zabálni.
Ezzel Szindbádunk visszakapaszkodott gyorsjáratú hajójára, s már ott sem volt.
Óváros Vendéglő, Veszprém, Szabadság tér 14.

Szindbád hazatér – a Tabáni kakas

Dal a túrós csuszáról
és a kakaspörköltről

A késő tavaszi szél egy langy meleg esti fuvallata hazafutta Szindbádunkat, haza a kispörköltek és fröccsök világába. A Tabáni kakas – a cégér még a régi – állapította meg az öreg hajós – de a berendezés bizony új, afféle jellegtelen, semmilyen, de sebaj. Az étlap ugyanis már vidámabb, s az árak sem elvetemültek. A két pincérlányka pedig édesen csivitel, jön megy – igyekszik a vendég kedvében járni.

Kezdjük hát egy nyírségi húsgombóc levessel (690 HUF) amely jókora tálban érkezik és meglehetősen ízletes, mondhatnánk úgy is, finom.

Kérhettünk volna persze konyakos fácán erőlevest fürjtojással (750 HUF) is, de most a gyomrunk valami egyszerűbbre volt beállítva.

Közben, itt jegyezzük meg, kitanulmányoztuk a Bortársaság jegyezte borlapot is, és elégedetten állapítjuk meg, hogy nemcsak sok finomság halmozódott itt fel, de kimérve is lehet bort kérni. Mi persze egy palack Irsai Olivért hozatunk ki, minek azt aprózni.

Még egy unicummal is megerősítjük a lelkünket, mert a következő problémával kell szembenéznünk. Együnk e egy lazacsteaket roston, grillezett zöldséggel (1.800 HUF). Vagy ne együnk? Rövid ideig még játszik egy süllő egészben sütve vajas-rozmaringos burgonyával. De aztán győz bennünk a Szindbád. Tudjuk, a név kötelez és a többi. Ezért aztán egy kakaspörkölt következik, túrós csuszával. (1.600HUF), ráadásul egy zónát kérünk. Kedes pincérlánykánk ránk hunyorít azzal, hogy „megpróbálom elintézni”. Később egy elég tisztességes méretű adaggal jelenik meg, és bájos fejecskéjét rázva erősíti meg, hogy bizony ez egy kisadag.

Kicsi, de tökéletes. A pörkölt isteni, ahogy csak egy középkorú, vanília illatú szép úrihölgy tudná elkészíteni a régi sparheltjén. A túrós csuszáról meg ódákat tudnánk zengeni, ha nem lenne vele tele a szánk. Akadnak, akik azt hiszik, hogy a túrós csusza egy egyszerűen elkészíthető, már már primitív étel. Az ilyen balgaságok terjesztőit vessük meg és ne engedjük a közelünkbe.

A túrós csusza olyan, mint egy népdal. Évszázadok bölcsessége kristályosodik ki benne, ízei, zamatai fölidézik a legszebb pillanatokat. Itt a Tabáni kakasban mindenképpen.

- Mi hát a tanulság, - kérdezték a vacsora végén asztaltársai Szindbádot?

- Csak annyi – felelte -, hogy gyöjjünk néha haza, s együnk egy jót a mi Tabáni kakasunkban.

S ezzel kihörpintette Irsai Olivérje maradékait.

Tabáni kakas, Budapest, I., Budapest, Attila út 27.