Viktória Calgary királynője

Ahol még régi sláger zeng

A Calgary a Frankel Leóban egy intézmény. Nemcsak azért, ahogy berendezték. Mert persze azért is. Beraktak ide papagájtól kezdve asztaldíszig, subától pianínóig mindent. Mintha egy távoli, kicsit lökött, súlyos gyűjtögetési szenvedélyben szenvedő, de azért szeretetreméltó nagynéni szobája, vagy inkább konyhája lenne.

A fő műsorszám maga Viktória, aki az intézményt vezeti már hosszú évek óta, nagy szigorral. E sorok szerzőjét egyszer például alaposan megrótta, amikor a második, max. harmadik, de a negyediknél semmi esetre sem több dupla viszkijét kérte, hogy fékezzen már kedves, mit fog kezdeni azzal a szép leánykával, ki jobbján foglal helyet? A „szép leányka, ki jobbomon foglalt helyet” ekkor teljes szolidaritásáról biztosítandó, kért magának is egy hasonló italt, kivívva ezzel Viktória fejcsóváló rosszallását. Ami nem esett nekünk jól, mert ez a hely valahogy úgy van megszerkesztve, hogy a kedves vendég szeretné elnyerni Viktória rokonszenvét. Néha sikerül.

Egyszer például, míg utánpótlásért szaladt, minket bízott meg a sör csapolásával. Kár, hogy mindenki bort szeretett volna éppen. De olyan érzés volt a pult mögött állni, mint az iskolában, amikor kiment a tanító néni és minket kiküldött a táblához, hogy írjuk fel a rosszakat. Ó, a hatalom mámorító íze. Vagy ez most az Unicumé volt?

De vissza a Calgaryhoz. Kicsiny hely ez, szűknek is mondható. És az a temérdek vicik vacak amit bezsúfoltak ide – talán mindettől együtt terem az embernek komoly otthonosság érzése. Ha valaki nagyon akarja, enni is lehet kérni, zsíroskenyér hagymával mindig akad. De a múltkor egy kis borsófőzeléket is ajánlott nekünk V.

És oldalra beszorítva ott egy pianínó. A régi szép időkben a késő éjen egy-egy vendég megbízást kapott, hogy csöngessen be a szomszéd háza, ébressze fel az akármilyen urat, az kapja magára a ruháját és jöjjön át a régi slágereket zengeni. És így is lett.

Egyszer egy igen konszolidált külsejű barátom – a konszolidált külső nyers rockzenészt rejtett – engedélyt kapott arra, hogy maga játsszon a hangszeren, amely játék egyébként az értő közönség legnagyobb tetszésével találkozott. Viktória is csak hümmögött, hogy kedves ez egész szép volt – és mi csak ültünk boldogan, hogy tessék, a mi barátunk.

A Calgary, hogy összefoglaljuk a széttartó elmetöredékeket, nagyszerűen alkalmas arra, hogy ábrándos tekintetű leányok feje elcsavarását itt kezdjük. Mert van benne valami különleges fülledtség, valami időn túliság, - talán erotika? - amely jól megalapozza azt az eldöntendő kérdést: Nálad vagy nálam?

És ha még ebben egy kis bizonytalankodás támadna, akkor, uccu, tova a Bambiba. Annak még a legzordabb szívek sem képesek ellenállni. Nálad, édesem.

Calgary, Budapest, Frankel Leó utca 24. A Margit híd budai hídfőjétől egy macskairamodásnyira.

Kanizsától Pekingig - elátkozva

A lófasz és Wang mester esete

Wang mester konyhájáról az a hír járja, hogy Budapest legjobb kínai vendéglője. Ez egyrészt Wang mester saját, szíves közlése honlapján, illetve a városi közbeszédben is egy darabig terjedt ilyesmi.
Telepy utcai üzemegysége valóban meglehetősen ígéretesnek tűnt. Ebédidőben magunk is többször hűsöltünk a franztadti kertben mondjuk, egy savanyú káposztás kacsalevest (1.990 HUF) majszolva, majd hozzávéve egy bambuszrügyes-gombás marhát (1.790 HUF). A Nap tüzesen sütött le reánk, miközben kedves és gyorslábú pincérünk mindig ajánlott nekünk valami jót.
Ezért aztán, amikor Zuglóban, az elátkozott Kanizsa vendéglő romjain egy tábla hirdette: Wang mester ver itt tanyát, hát örömünkben madarat, de legalábbis majdnem pekingi kacsát fogtunk. Ugyan a környéken üzemel egy-két kínai vendéglő, de hát azok csak a büfé kategóriájú, gyors, macskahúsból, patkányfarokból készült sztenderd kajákat ismerik.
Wang mester megnyitóját a Gizella utcában nem kísérték fanfárhangok. Az első hetek ügyetlenkedéseit még a kezdeti elfogódottságnak tudtuk be. Később kiderült, ennyit tudnak.
Ma már azt is megállapíthatjuk, hogy az üzemegység munkamorálja sikeresen elérte az átlag magyart.
Tanúi voltunk például annak, hogy amikor nagy sor állt (értsd 3-4 ember) és a lassú kiszolgálás miatt a hátsó sorokban morgolódás támadt, akkor a pult másik felén vállvonogatásnyi válaszra futotta csak. Miközben a magyar szakalkalmazott azt morogta, ő ennyiért nem fog gyorsabban robotolni, a kedves mosolyú kínai lány meg csak mosolygott tovább. Még akkor is mosolygott, mikor erre a sor vége hátraarcot csinált és távozott.
A kiszolgálás tehát elég lassú, a választék kicsi, de fél kettő után ne tessék próbálkozni a pultnál, mert már pakolnak és a csak mosolyognak. Lófasz van már ilyenkor és nem ebéd.
Persze, le lehetne ülni, megvárni, míg előkeveredik egy vendéglátóipari szakalkalmazott valahonnan, felvenné a rendelésünket, aztán egyszercsak kihozná. Persze nem is olcsón – és hát ismerjük be, nem is olyan nagyon finomat.
Legalábbis ez derült ki eddigi, kitartó, kísérleteinkből.
Lehet itt enni azért. Hozza az átlag kínai vendéglő színvonalát, de hát messze nem egy csoda.
Vagy száz méterre, a hetes busz megállójában ott egy kis bodega, reggeltől késő éjszakáig nyitva. Nem terjesztik magukról azt, hogy a legjobbak lennének, nincs csilivili honlapjuk. De üzembiztosan elfogadhatót szolgáltatnak és kész. Vagyis, ők legalább megtalálták a helyüket az életben.
Lehet persze, hogy nincs elég vendég. Kezdetben volt kísérlet valami eredetire, de nem nagyon pörgött a dolog. Kétségtelen, a magyar közönségnek azt tanították, a kínai konyha, olcsó, gyors és olyan is. Pedig, tudjuk ez nem igaz, messze nem. De ehhez kellenének olyan helyek, ahol ezt megtanulhatjuk. Mégsem ugorhatunk ki minden dim sum vacsiért Kantonba. Szemben a Siemens nagy irodaépülete, közvetlen szomszédségban egy szakiskola, ott a 7 busz egész népe. Hát hol, ha nem itt? Nem tudjuk. Mert, nem itt.
De azért mi még mindig bízunk Wang mesterben. Abban, ha nem gagyi kínai hamutartót vagy mit adnának reklámajándékba a betérőnek, hanem bírnák azt a színvonalat, ami a Telepy utcát jellemzi, akkor jönnének ide rendesen a népek. Akkor.

Wang mester étterme, Budapest, XIV. Gizella utca 46/A (A Thököly út sarkánál)