Kocsmológia - A Szindbád Csoport színre lép

Ebbe a Patakba többször is belelépnénk

2011-04-04T13:00:00.007+02:00

Halat s vadat a kerthelyiségből

És most beszéljünk Kismaros egyik ékéről, a Patak vendéglőről, amely a szépen felújított kisvasút és az egyáltalán nem felújított nagyvasút között helyezkedik el. A Patak régi darab, már eleink is tudták, hogy itt jó kerthelyiség, kellemes konyha, tisztes kiszolgálás várja a megfáradt utazót. A magunk részéről, mi csak a trinanoni plakátokat és egyéb hasonló relikviákat sajnáljuk egy csöppet, de ezen a vidéken ez afféle népbetegségnek számít. És kétségtelen, a korhelyhalászlé minősége – hogy csak egyet mondjunk – jó magyarázat mindarra, ami itt történik.

Először is, az étlap óriási, vagy 150 tételt tartalmaz, közte magnalicából és szürkemarhából készült fogásokat is szép számmal. No, meg a halak és a vadételek csinos sora – kit érdekel, mi lóg a falon.

Indításnak nyomtunk egy szürkemarha gulyást (900 HUF), amely kellően szürke, kellően marha és kellően gulyás volt. Valamint egy csésze korhelyhalászlét, (900 HUF)amely megütötte a k-európai mércét. Hal, ikra, talán eléggé korhely, azaz pikáns nem volt, de még bőven belefért az „ezt kérjük legközelebb is” kategóriájába.

Következett egy kékfrankosban pácolt szarvassült áfonyával (2200 HUF), amely viszont egy kis remekműnek bizonyult. Ez a szarvas nemhiába áldozta föl ifjonti életét a kulináris örömök oltárán. Ismerjük el, mind a tíz ujjunkat megnyaltuk a produkció után. A szarvas kellően puha volt, az áfonya pedig a maga műfajában mindent tudott, mit egy áfonyalekvártól remélni merészelünk egy könnyű, tavaszi délután.

Elgondolkoztunk még egy úgynevezett „emeletes csirkemellen” (1600 HUF) is amely füstölt sajt, marhanyelv és barack hozzáadásával képezi a szinteket – de hagyjunk valamit legközelebbre is.

Ezért következik egy könnyű görögsaláta. Aztán egy egyszerű, úgynevezettt illatos csirkemell (1400 HUF) következik, a gyomor kimélése végett. Nincs itt sem baj.

A Patak évek óta tartja tisztes jó színvonalát. Ha erre járunk, akkor mindenképpen ugorjunk be. Ha nem járunk erre, akkor esetleg kanyarodjunk erre. Jó koszt, nagy választék, halak és vadak. Mindez igazi kerthelyiségben, amely fájóan ritka madár manapság.

Patak Vendéglő
2623 Kismaros, Szokolyai út 5. A kisvasút végállomása mellett

Az új Michelin csillagos - Onyx

2011-03-17T00:28:00.007+01:00

Budapestnek mostantól van egy új Michelin csillagos vendéglője, az Onyx. Rövidesen részletesebben is bezsámolunk róla, de most - köszöntve a nagy sikert - néhány kép következik. mintegy előlegben.

Viktória Calgary királynője

2011-02-25T18:37:00.008+01:00

Ahol még régi sláger zeng

A Calgary a Frankel Leóban egy intézmény. Nemcsak azért, ahogy berendezték. Mert persze azért is. Beraktak ide papagájtól kezdve asztaldíszig, subától pianínóig mindent. Mintha egy távoli, kicsit lökött, súlyos gyűjtögetési szenvedélyben szenvedő, de azért szeretetreméltó nagynéni szobája, vagy inkább konyhája lenne.

A fő műsorszám maga Viktória, aki az intézményt vezeti már hosszú évek óta, nagy szigorral. E sorok szerzőjét egyszer például alaposan megrótta, amikor a második, max. harmadik, de a negyediknél semmi esetre sem több dupla viszkijét kérte, hogy fékezzen már kedves, mit fog kezdeni azzal a szép leánykával, ki jobbján foglal helyet? A „szép leányka, ki jobbomon foglalt helyet” ekkor teljes szolidaritásáról biztosítandó, kért magának is egy hasonló italt, kivívva ezzel Viktória fejcsóváló rosszallását. Ami nem esett nekünk jól, mert ez a hely valahogy úgy van megszerkesztve, hogy a kedves vendég szeretné elnyerni Viktória rokonszenvét. Néha sikerül.

Egyszer például, míg utánpótlásért szaladt, minket bízott meg a sör csapolásával. Kár, hogy mindenki bort szeretett volna éppen. De olyan érzés volt a pult mögött állni, mint az iskolában, amikor kiment a tanító néni és minket kiküldött a táblához, hogy írjuk fel a rosszakat. Ó, a hatalom mámorító íze. Vagy ez most az Unicumé volt?

De vissza a Calgaryhoz. Kicsiny hely ez, szűknek is mondható. És az a temérdek vicik vacak amit bezsúfoltak ide – talán mindettől együtt terem az embernek komoly otthonosság érzése. Ha valaki nagyon akarja, enni is lehet kérni, zsíroskenyér hagymával mindig akad. De a múltkor egy kis borsófőzeléket is ajánlott nekünk V.

És oldalra beszorítva ott egy pianínó. A régi szép időkben a késő éjen egy-egy vendég megbízást kapott, hogy csöngessen be a szomszéd háza, ébressze fel az akármilyen urat, az kapja magára a ruháját és jöjjön át a régi slágereket zengeni. És így is lett.

Egyszer egy igen konszolidált külsejű barátom – a konszolidált külső nyers rockzenészt rejtett – engedélyt kapott arra, hogy maga játsszon a hangszeren, amely játék egyébként az értő közönség legnagyobb tetszésével találkozott. Viktória is csak hümmögött, hogy kedves ez egész szép volt – és mi csak ültünk boldogan, hogy tessék, a mi barátunk.

A Calgary, hogy összefoglaljuk a széttartó elmetöredékeket, nagyszerűen alkalmas arra, hogy ábrándos tekintetű leányok feje elcsavarását itt kezdjük. Mert van benne valami különleges fülledtség, valami időn túliság, - talán erotika? - amely jól megalapozza azt az eldöntendő kérdést: Nálad vagy nálam?

És ha még ebben egy kis bizonytalankodás támadna, akkor, uccu, tova a Bambiba. Annak még a legzordabb szívek sem képesek ellenállni. Nálad, édesem.

Calgary, Budapest, Frankel Leó utca 24. A Margit híd budai hídfőjétől egy macskairamodásnyira.

Kanizsától Pekingig - elátkozva

2011-02-07T17:55:00.007+01:00

A lófasz és Wang mester esete

Wang mester konyhájáról az a hír járja, hogy Budapest legjobb kínai vendéglője. Ez egyrészt Wang mester saját, szíves közlése honlapján, illetve a városi közbeszédben is egy darabig terjedt ilyesmi.
Telepy utcai üzemegysége valóban meglehetősen ígéretesnek tűnt. Ebédidőben magunk is többször hűsöltünk a franztadti kertben mondjuk, egy savanyú káposztás kacsalevest (1.990 HUF) majszolva, majd hozzávéve egy bambuszrügyes-gombás marhát (1.790 HUF). A Nap tüzesen sütött le reánk, miközben kedves és gyorslábú pincérünk mindig ajánlott nekünk valami jót.
Ezért aztán, amikor Zuglóban, az elátkozott Kanizsa vendéglő romjain egy tábla hirdette: Wang mester ver itt tanyát, hát örömünkben madarat, de legalábbis majdnem pekingi kacsát fogtunk. Ugyan a környéken üzemel egy-két kínai vendéglő, de hát azok csak a büfé kategóriájú, gyors, macskahúsból, patkányfarokból készült sztenderd kajákat ismerik.
Wang mester megnyitóját a Gizella utcában nem kísérték fanfárhangok. Az első hetek ügyetlenkedéseit még a kezdeti elfogódottságnak tudtuk be. Később kiderült, ennyit tudnak.
Ma már azt is megállapíthatjuk, hogy az üzemegység munkamorálja sikeresen elérte az átlag magyart.
Tanúi voltunk például annak, hogy amikor nagy sor állt (értsd 3-4 ember) és a lassú kiszolgálás miatt a hátsó sorokban morgolódás támadt, akkor a pult másik felén vállvonogatásnyi válaszra futotta csak. Miközben a magyar szakalkalmazott azt morogta, ő ennyiért nem fog gyorsabban robotolni, a kedves mosolyú kínai lány meg csak mosolygott tovább. Még akkor is mosolygott, mikor erre a sor vége hátraarcot csinált és távozott.
A kiszolgálás tehát elég lassú, a választék kicsi, de fél kettő után ne tessék próbálkozni a pultnál, mert már pakolnak és a csak mosolyognak. Lófasz van már ilyenkor és nem ebéd.
Persze, le lehetne ülni, megvárni, míg előkeveredik egy vendéglátóipari szakalkalmazott valahonnan, felvenné a rendelésünket, aztán egyszercsak kihozná. Persze nem is olcsón – és hát ismerjük be, nem is olyan nagyon finomat.
Legalábbis ez derült ki eddigi, kitartó, kísérleteinkből.
Lehet itt enni azért. Hozza az átlag kínai vendéglő színvonalát, de hát messze nem egy csoda.
Vagy száz méterre, a hetes busz megállójában ott egy kis bodega, reggeltől késő éjszakáig nyitva. Nem terjesztik magukról azt, hogy a legjobbak lennének, nincs csilivili honlapjuk. De üzembiztosan elfogadhatót szolgáltatnak és kész. Vagyis, ők legalább megtalálták a helyüket az életben.
Lehet persze, hogy nincs elég vendég. Kezdetben volt kísérlet valami eredetire, de nem nagyon pörgött a dolog. Kétségtelen, a magyar közönségnek azt tanították, a kínai konyha, olcsó, gyors és olyan is. Pedig, tudjuk ez nem igaz, messze nem. De ehhez kellenének olyan helyek, ahol ezt megtanulhatjuk. Mégsem ugorhatunk ki minden dim sum vacsiért Kantonba. Szemben a Siemens nagy irodaépülete, közvetlen szomszédségban egy szakiskola, ott a 7 busz egész népe. Hát hol, ha nem itt? Nem tudjuk. Mert, nem itt.
De azért mi még mindig bízunk Wang mesterben. Abban, ha nem gagyi kínai hamutartót vagy mit adnának reklámajándékba a betérőnek, hanem bírnák azt a színvonalat, ami a Telepy utcát jellemzi, akkor jönnének ide rendesen a népek. Akkor.

Wang mester étterme, Budapest, XIV. Gizella utca 46/A (A Thököly út sarkánál)

Egy nagyszerű menü déltájt - Maligán borétterem

2011-01-09T22:33:00.009+01:00

Csoda az első részben

Minden bizonnyal igazságtalan a Maligán borvendéglőt pusztán egyetlenegy ebédidőben elfogyasztott menü alapján megítélni, de mit tegyünk, déltájt faltunk ott.

Egykoron Litauszki Zsolt, a jeles séf, virágoztatta föl ezt a helyet. Bennfentes információk szerint mostanában a várbéli 21 nevű intézményben lelhető fel a főszakács. De mi maradjunk csak itt Óbudán.

A Maligán Borvendéglő tényleg szerényen húzódik meg a Kolossy piac tőszomszédságában. Szinte véletlenül vesszük észre a tábláját. Némi bátorságot összeszedve, leereszkedünk a meredek lépcsőn. Bátorság meg azért kell, mert kicsit elhagyatottnak tűnik az intézmény. Lent valamivel barátságosabb kép fogad, de valahogy az egésznek mégis olyan a hangulata, mint egy szakszervezeti üdülő ebédlőjének, turnusváltás idején. Sebaj.

Borvendéglő ide-oda, munkaidőben vagyunk vagy mifene, bizony mondom, nem iszunk.

Hanem a menüt kérjük, amely variálható. Egy egyszerű csirkeragulevest kérünk tőkegombával, de elgondolkozunk egy rukkola salátán is, kéksajttal és persze körtével dióval ízesítve.

Amikor perceken belül megérkezik a leves, már tudjuk, hogy jól választottunk. Mi itt nem egy 1,250 HUF –os menű első fogását kaptuk, hanem egy fejedelmi ebéd nagyszerű tartozékát. Az, hogy vártnál jobb, nem mond semmit. Mert ez pompás. Sűrű, kellemes, és nem sajnáltak belőle sem csirkét, sem gombát. A sajnálat tárgya az az, amikor egyszer csak az üres tányér alján koppan a kanál.

A második menet egy zöldborsós rizottó csirkemellel. Magasan van a léc. Az izgalom a tetőfokán, amikor mintegy harminc másodperccel a leves sorsának beteljesedése után megérkezik. Nos, ez is ízletes, alapos, kellemes fűszerezésű. Ha nem is csoda, de hát miért kellene egy egyszerű ebédre bekapott menü minden fogásának magának a csodának lennie?

Őszintén szólva, azzal kelünk fel az asztaltól, hogy 1., ide máskor is beugrunk ebédelni. 2., el kell ide jönni egyszer, tán valami estén, és alaposabban megvizsgálni a borkínálatával együtt.

Maligán borétterem, Budapest, III. Lajos utca 38, a Kolossy piac mellett

Az utolsó évszak - Four Season

2010-12-16T10:31:00.008+01:00

Mindig jobbra számítunk

A gyönyörű Four Season hotel vendéglőjébe, a Gresham kávéházba vezetett utolsó utunk.

Szó se róla, a főváros egyik legszebb épülete, nagyszerűen rendbehozva a szecessziós palota, amelyet többek között Róth Miksa kitűnő üvegei díszítenek.

Az pedig kifejezetten kellemes érzés, amint a nagy üvegportál mögött üldögélünk, Butler féle bort kortyolunk és nézzük, amint a Lánchidat lassan belepi a hó.

A Gresham kávéház konyhájáról általában ájult tisztelettel szokás beszélni. Mindenesetre az, hogy a Páva névre hallgató étterem itt az épületben nem bírta sokáig, árulkodó. Vagy túl drága, vagy nem is olyan jó, vagy mit tudjuk mi. (Kiváló kolleganőm szerint, egyszer őt kiküldték, mert túl rövidnek találták a shortját. Namost, hosszú shortot még nem láttunk, másrészt a kolleganőnek ötcsillagos a lába, éppen úgy, ahogy állítólag ez a hely is 5 #-os)

De vágjunk bele. Levesnek egy csirkehúslevest zöldségekkel és cérnametélttel (2300 HUF) választunk. A mű hamar meg is érkezik egy jókora edényben. Az íze tisztes, semmilyen. Nem rossz. Egyáltalán nem. Csak olyan jellegtelen. Miközben itt valami csodára várunk. Lehet, mi követtük persze el a hibát, hogy nem egy gulyáslevest (2600 HUF) választottunk. Hiszen jó barátunk, Szindbád sokszor megmondta, egy vendéglő valódi minőségét a gulyáson lehet lemérni. Ott dől el minden, ami fontos. Hát, nekünk most ez is kimaradt.

Aztán rövid tanakodás után – megfordul a fejünkben egy csirkepaprikás galuskával és uborkasalátával (4700 HUF) éppúgy, mint egy spaghetti „Norma”módra friss paradicsommártással, padlizsánnal és bivaly mozzarellával (3400 HUF), -, de aztán a grillhúsok szekcióban felfedezzük örök kedvencünket, a lazacot (4 700 HUF) és választunk hozzá zöldspárgát. Ha panaszkodnánk rá, hát vessenek minket a medvék elé. Olyan lazac ez, mint mindenütt a művelt világban, ahol képesek megsütni egy jó lazacot. Miért, mit vártunk volna?

De kilátás tényleg felejthetetlen, az épület még mindig gyönyörű.

A kiszolgálás természetesen profi, bár a kabátok felakasztása, vagy az előre lefoglalt asztal kiválasztása okoz némi izgalmat a személyzet körében. Ahogy, amikor viszkit kérünk is, úgy tesznek, mintha még ilyet itt sose tett volna senki Azért, ha itt a gazdag nagybácsi, vitessék el magukat ide.

Gresham Kávéház, Four Season hotel, Budapest, Roosevelt tér 5-6

A Beretvás, amit szeretünk

2010-12-05T15:19:00.004+01:00

A tuti hely

A Beretvás Borháznak és Vendéglőnek elsősorban a vendégszeretetét dícsérjük meg. Első pillanatban persze nem olyan nagy dolog, ha kedvesen fogadják az embert. De aki ismeri az életet, az tudja, meg kell becsülni az ilyet. Jól főzni sok helyen tudnak, nagyszerű borokat sok helyen ihatunk, na ja. De olyan igazi vendégnek lenni mindehhez, na az az igazi. Ezért még utazni is hajlandóak vagyunk. Kerekegyháza nem a világ vége. Kecskemétről csak egy nagyobb iramodásnyi, és Budapestről is huss, hamar leérünk, ha el akarjuk hagyni a bűnös várost és valami tisztesre vágyunk.

Nemcsak a fogadtatás családi, de a konyhán is házias ételek készülnek, no meg kemencében sült specialitások. Büszkék arra is, hogy az ételek alapanyagainak megválasztásánál különleges hangsúlyt fektetnek arra, hogy csak válogatott minőségű, elsősorban a környék gazdaságaiban előállított alapanyagok kerüljenek az asztalra. Vasi pecsenye, vagy marhapörkölt – ez itt a menő.

A szépen felújított, méretes terem valószínűleg ideális méretesebb rendezvényekre is, főleg, ha tavassszal készen lesz a szomszédos panzió. És akkor aztán annak sincs gondja, aki a borkostolás után már úgy érzi, inkább maradna.

És miért ne érezné úgy, ha néhány kellemes és minőségi gyümölcspálinkával megerősítette a gyomrát.

Majd a falatozás után a borkostoló következik. A Beretvás nem saját borokat kínál, hanem jó pincészetek finom borait gyűjtötte össze és értő módon prezentálja ezeket.

Kétségtelen, a környékbéli szőlők borait nem nagyon emlegették a csúcsborok között. De mostanában azért változik a kép, lehet, hogy előbb-utóbb érdemes lenne ezeket az újra felfedezett homoki borokat is bemutatni, hogy igenis akad tisztes köztük.

Mindent egybevéve,a Beretvás kedélyes, jó hely. Olyan, ahol bátran kellemesen érezhetjük magunkat. Ahol annyit ehetünk, hogy utána már mozdulni is alig bírjunk. És még ezt sem bánjuk.

Ha arra jár, nem érdemes kihagyni.

Beretvás Bor- és Pálinkatörténeti Bemutatóhely 6041 Kerekegyháza, Rákóczi u. 108. Telefon: +36 70 372 8859

A mi tiszafüredi Molnárunk

2010-11-29T16:25:00.005+01:00

Korhelykedni, az jó

A tiszafüredi Molnár vendéglőben az a jó, hogy roppant nagy a választék, és a hely megőrzött valamit a jó értelemben vett régi típusú éttermek bájából és kedvességéből. Nincs itt csúcsgasztronómia, és kísérletezés vagy frincfranc, csak óriási adagok, kedves kiszolgálás, a megbízható középszer, az állandóság érzése, amelyre oly gyakran vágyik az utazó.
No meg korhely halászlé (1.600 HUF), ami itt a Tiszától néhány száz méterre már – már kihagyhatatlan. Még belsőséget is lehet kérni hozzá ( + 200 HUF, de ma mulatunk). És tényleg rendben, erre vártunk, ezt akartuk a végén kitunkolni kenyérrel. Mondhatni a mi szívünk vagy inkább gyomrunk már meg is van nyerve a Molnárnak. Persze akad próbálkozás még, mondjuk egy vaddisznó-pörkölt (1.800 HUF) vagy egy kacsamell steak mézes, dijoni mustáros segítséggel elkészítve (2.500 HUF) és a sor még hosszan folytatható lenne, ugyanis népes csapatunkkal három egymást követő nap ebédeztünk itt. Persze, mehettünk volna máshová, de ha valami egyszer bejött, akkor minek kísérletezni. És amikor második alkalommal már törzsvendégnek kijáró tisztelettel köszöntöttek és kérés nélkül is érkezett az unicum száraz-fehér-kisfröccs szett, akkor tudtuk, jó helyen járunk.
De vissza a kulináris örömökhöz. Akad itt bableves, füstölt csülökkel (550 HUF), ami hozzáértő tesztelőink szerint bőven hozza az országos átlagot, vagy a csirkemell filé, aszalt szilvával és camembert sajttal (1.600 HUF)– szintén nem lehetne vele egy szakácsolimpián indulni, de ez legyen a szakácsolimpiák baja.
Mindent összevéve, ha az embert jóssorsa erre veti, és elfogad egy tanácsot, inkább itt egyen , mint a szomszédos Balneum Thermál Hotel étkezdéjében, ahol finoman szólva is ellentmondásos élményeket szereztünk. Az egészen gyenge reggeli és az ingadozó színvonalú vacsorák birodalma az, ahol néha megjelenik egy egy ínyencség – mint egy körteleves – amúgy meg a kínos élmény, ami a négycsillagos szálloda svédasztala körül lebeg. De pánikra semmi ok, ott a Molnár, ami ár-teljesítmény viszonylatban teljesen rendben van.
Molnár vendéglő, Tiszafüred, Húszöles u. 31/b

Ami a travaricás pohár mögött van

2010-10-24T17:20:00.010+02:00

Friss fogás a tengerből

Solta szigetén egy édes kis városka rejtezik, pompás kikötővel, amely tulajdonképpen maga a város öble, és néhány hívogató vendéglővel a tengerparton. Stomorska.

Solta szigetének összesen 1479 állandó lakója van, ezért jó okkal feltételezhetjük, hogy a vendéglőket leginkább a turisták tartják fent. Amúgy Stomorska, amely a környék legrégebbi, XVI. századi kikötőjével dicsekedhet, maga is termeli a kulináris javakat. Hiszen mindig is híres volt olajbogyóiról, halászatáról és állítólag szőlőiről is. Bár ezekkel a horvát szőlőkkel és a belőlük készült borokkal nem árt csínján bánni. Mi ugyan valamikor láttunk egy embert, aki állította, hogy ő egyszer ivott jó horvát bort. Ez Vis szigetén történt vele. Valószínűleg Belgrád bombázása idején. Talán Komizán kötöttek ki. Egy negyvennégyes Baváriával hajóztak, de ez történetünk szempontjából majdnem mellékes. Lehet, a belgrádi bombázás és a tenger felett áthúzó bombázók látványa, vagy a kevés turista tette, de egy vendéglős jó bort adott. Vugavát. Méghozá Bijela Vugavát. (Az első v-t b-nek tessék ejteni, hogy megértsék.) Emberünk szerint mézes illatú, aranyló, kellemesen friss, száraz fehérbor volt. Hozzátette, olyan Vis szigeti termelőktől vásároljunk, mint Lipanović, aki barrique változatban is adja, esetelg Ivčević vagy Sviličić. És máris javul a véleményünk a dalmát borokról.

De vissza Stomorskara. Itt a legjobb vendéglő a Turanj. Már az is kellemes meglepetés, hogy a pincérfiú kifejezetten kedves és elég jól beszél angolul. (Valamint németül és olaszul is – hiába, a globalizáció).

A tengeröböl szélén kirakott asztalokhoz persze az alkony pírjában érdemes kiülni. Már a rendelés is komoly szertartás, nagy és vastag étlap érkezik. Nemcsak az errefelé szokásos tengeri herkentyűket adják, hanem húsokat is tudnak sütni.

De persze mi maradjunk a halaknál. A legjobb, ha megkérdezzük, mi a friss fogás. Sőt, szegény halakat kikérhetjük előre, megszemlélhetjük, melyikhez van bátorságunk, melyik rokonszenves, amelyik majd jól csúszik a helyi travarica után. Egy kétszemélyes haltál, a hal minőségétől függően 220-300 kunát kóstál. Persze a szokásos horvát eledelek, mint tintahal grillezve, (230 kuna egy kiló, de hát annyit még egy marcona tengerész sem eszik meg) vagy rákocska, esetleg egy jó polipsaláta (70 kuna) nehezen hagyható ki.

Csirke- vagy pulykamell is létezik (50 kuna) de azért elég elmenni a tihanyi parti büféig. Itt inkább lehet nézni, amint grillezik a húsunkat, vagy amint az orruk előtt megsütik a pizzánkat.

I love you, Croatia.

Itt a Turanjban igen jól főznek. Pörög az üzlet. Mire az öböl túlvégén lehanyatlik a nap, ez a vörösen izzó tűzgolyó, amely még utoljára megcsodálja tükörképét az elcsendesedő nagy kék vízben - hogy ily költőien írjuk le a szitut – már minden asztalnál ülnek. És boldogan esznek, isznak. Mert a szép táj, a sós tengeri levegő, az egész napi hajózás izgalmai, na meg a harmadik slivovoca tényleg gyomrot csinál. A pincérek fel alá szaladgálnak. Mi komótosan fogyasztunk, ahogy azt kell

Konobe Turanj, Stomorska, az öböl jobb partján, ha szembe állunk a várossal.

Ezaz - csak a neve a hülye

2010-10-13T12:18:00.006+02:00

Jobb mint egy menza

Néha, még érik az embert kellemes meglepetések. Ilyen a hülye nevű Ezaz bisztró a pesti Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán. Valószínűleg számtalanszor elmentem már előtte, de inkábba kőhajításnyira lévő Lugast választottam, mert ugye az közismerten nagyszerű.

Valamelyik nap is éppen erre haladtam, és eszembe sem volt megállni –nyilván turistalehúzó hely ez, futott át az agyam helyén lévő valamiben -, de aztán megláttam, hogy menü 850 forint. És arra jutottam, ennyit azért megér egy kísérlet.

Az üzemi menzán már nem lehet 1000 forint alatt megúszni – ellenben büdösben kell sorbanállni, a ragadó tálcákkal, hát ehhez mérjük a kaland nagyságát.

És akkor kiderül, hogy ez egy ekdvesen, otthonosan berendezett bisztró, elég rendes étlappal, kifejezetten kulturált környezettel.

Zellerkrémleves – igen finom, szépen tálalva, aztán egy csirkebrassói érkezik, jó ütemben. Gyönyörűen agyusztálva. S bár valószínűleg ez nem csúcsgasztronómia, de az íze több mint hibátlan. Nagyon jó. Újabb párszáz forintért még desszertet is kérhetnénk, de már nincs hova azt bepakolni.

S ha már itt, nyilván az étlapot is megkukkoljuk. Jó látni, hogy a tojásos galuskával készült borjúpaprikástól (2850 HUF) a ropogós kacsacombon - kandírozott naranccsal és párkáppal át (2950HUF) a vajhal steakig - fokhagymás parajmártással, jázmin rizzsel - (2550 HUF) elég sok minden akad itt.

Láthatóan a környékbeli irodákból ruccanak át a dolgozók – nekik ez a menza, a mázlisták – meg persze a hely topográfiájából következően turisták is megtelepednek itt. Azt kell mondanunk, hogy megtépázott tekintélyű vendéglátásunknak innen csak jó hírét vihetik. Nem egészen 4 eurónyi összegből máshol egy gyorsétteremben sem eszik semmi rendeset.

Amúgy, a sebességre sincs panasz – könnyen, gyorsan jönnek a megrendelt ételek, alig van időnk elmélázni a bárpult tisztes készletei felett – ami persze csak afféle gondolatkisérlet, lévén ebédidőben ki tud inni? De visszatérhetünk tán még ide.

Szóval, ajánlható mindenkinek, aki a pesti belvárosban egy normális helyre vágyik.

Ezaz café és bisztró, Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 15., a Bazilikával szemben

Rosenstein, te állócsillag

2010-08-17T19:10:00.006+02:00

Jó, Jó, Jó, Jó

A magyar vendéglátás egén akad néhány állócsillag. Az állócsillagot onnan lehet megismerni, hogy évek óta, többé-kevésbé töretlenül tartja a formáját, nem szemtelenedik el, nem nagyképűsködik el a dolgot,sőt, még a dicsőség sem száll a fejébe. (Már amennyiben egy vendéglőnek van saját feje.)
A pesti Rosenstein fogalom. Ide mindig öröm betérni, s távoztunkkor sincsen semmi okunk panaszkodni. Sőt
Egy nyárnapi ebédet költünk itt el. A minőségre garanciának tűnik, hogy egy hátsó asztalnál éppen Bíró Lajos falatozik, aki az egyik legkitűnőbb magyar séf, a Bock bisztró vezetője. Nyilván tudja, hogy hova jár.
Indítunk egy tárkonyos őzragú levessel és egy csésze igen finom korhely-halászlével. Az első kanalak után tudjuk, igen, van még remény, itt még tudják, hogyan kell akár a régi ételeket is rafináltan Pincérünk felettébb kedves és szívesen magyaráz a mi kérdéseinkre. És alig-alig keveri össze, ki mit kér, pedig vagyunk majdnem tizen. És mindenki mást és persze mindenki meggondolja magát néhányszor – de hát nagy a kísértés, nehéz bármiről is lemondani.
Példálódzó felsorolásunkban említsünk meg a bőséges halválasztékból egy lazacfilét roston, tejszínes, bazsalikomos vargányával – amely egyik ifjú Levinünk tetszését azon nyomban elnyerte.
S bár eleinte szemeztünk egy roston báránygerinccel, na persze fokhagymamártással és tojásos burgonya körettel – de aztán alább adtunk a nagy löttyös lendületből és beértük eelkészíteni, úgy hogy a mai kor gyermeke is megnyalja utána a kezét.
Egyébként, itt mondjuk el, hogy az étlap hosszú, nagyon hosszú. gy camembert-rel gratinírozott csirkemell aszalt szilvás rizzsel. Ott van ez is. Legközelebb valószínűleg a szarvasok kerülnek terítékre, de a különféle libamájak is reszkethetnek, mert még megyünk.
A végén még egyikünknek másikunknak lecsusszant egy csokoládé bomba friss eperrel. Ezt pincérünk kifejezetten ajánlotta, még azzal együtt is, hogy mi már jóllakottnak minősítettük magunkat. Szerinte viszont kár lenne kihagyni és milyen igaza volt.
Szóval, a Rosenstein tartja magát – nem egy olcsó hely, de néhanapján ennyi kényeztetést megérdemlünk.
Rosenstein vendéglő, Budapest, Mosonyi utca 3. Közel a Keletihez.

Sellőkkel hörpintgetve

2010-08-09T11:48:00.008+02:00

Dalmát harapás

Egy Dalmácia szerte közismert mondás szerint, ha nem láttad még Skradint, semmit sem láttál a dalmát tengerpartból, ha Skradinban nem jártál a Mate vendéglőben, semmit sem tudsz Skradinról és ha nem ittál Anka nénje borából, akkor nem is voltál a Mate-ban.

Mi meg persze szeretnénk ismerni Dalmáciát, Skradint ezt a kis városkát a Krka vizesés alatt komáljuk és bár akad bennünk férfias tartózkodás a horvát borokkal kapcsolatban, azért ezt legyőzzük magunkban, különösen arra az érvre, hogy végülis travaricával vagy slivovicával is operálhatunk, ha nagy a baj.

Fess hajónkat lehorgonyozzuk hát a csendes skradini öbölben és kis gumicsolnakunkkal szállunk partra, valami hollywoodi sztár vagy olajsejk többemeletnyi jachtja mellett.

A Mateban egyébként már Bill Gates is járt, több fröccsöt (a helyiek ezt valamely okból gemist-nek nevezik) is megivott.

Azóta nincs panasz a Windowsokra.

Szóval, képzeljünk el egy tengeröblöt, igazi, kék vízzel, néha még delfinekkel, de sellőlányokkal mindenképp. Pálmafák, délszak, édes kisváros.

És akkor megérkezik az olajbogyó, a sajt és az egészen finom, helyi sonka a prsut (10 dkg 35 kuna - 40-nel szorzandó most éppen) , amelyet a tengeri levegő pácolt éretté. Ilyenkor az ember úgy gondolja, hogy ő az élet császára és kér még egy kancsót, abból a fehérből (40 kuna egy liter), hozzá Jamnica féle ásványvizet(10 kuna).

És nehezen tudja eldönteni, hogy ez tényleg ilyen jó a paradicsommal, a hagymával, az olajbogyóval vagy csak ez a varázslatos hangulat teszi, a tenger morajlásával, a sirályok verregésével.

Mindenesetre a Konoba Mate évtizedek óta üzemel, ugyanannak a családnak a vezetésével.Nagymama, anya, lánya ügyködik itt a kuncsaftok nagy megelégedésére. A férfiágat az errefelé nem oly ritka háborúk tragikusan megritkították – a férjekre, apákra, nagyapákra néhány porosodó, egyenruhás urat ábrázoló kép emlékeztet egy boroshordó felett, rögtön a pálinkás butykosoktól balra. A nagypapa ugyanis törkölypálinkával kezdte itt megalapozni a család jó hírét.

Figyeltük egy darabig, hogy helyiek is beteszik-e ide a lábukat, amiből tudni lehet, ez csak a turistáknak készült, hatásos mű-hely-e.

Jelentjük, valódi, igazi, helyi alkoholisták is feltűnnek itt – ami magunkfajta tengeri utazók számára mindig jó jel.

Konobe Mate, Horvátország, Skradin, a kikötőnél, a nagy fák alatt.

2010-07-01T10:51:00.015+02:00

Az új kedvenc

Járunk-kelünk a városban és új kedvencekre lelünk. Ezek sorában is igen előkelő helyet foglal el egy szerényen meghúzódó hely a hivatali belvárosban, szemben az úgynevezett Fehér Házzal. Talán csak a kirakaton virító „Tasting Zone!” feliratra kapjuk fel a fejünket. Mert kóstolni azt szeretünk. A Drop Shop bor-bár és üzlet is, e kettő ügyes keveréke.

Az ötlet amúgy pofon egyszerű. Minden nap előkerül hatvan féle igen finom bor, esetleg még pezsgő – és ezeket kóstolgathatjuk, kortyolgathatjuk, aztán, amelyiket nagyon megszeretjük, azt rögtön meg is vásárolhatjuk.

Kitűnő alkalom ez arra, hogy relatíve drága, ámde hívogató borokkal barátkozzunk, elérhető áron – hiszen a sokezer forintos palackból elég csak egy decinyi pénzt reszkíroznunk, aztán ha nem jönne be, tovább próbálkozni. A reszkír kicsi, ugyanis a borok igen jók. Szakszerűség – ez lehet a titok egyik nyitja.

Szerintem már ennyi is elég lenne a sikerhez, de itt ennél azért sokkal többről van szó. Már az is komoly dolog, hogy Ráspi féle tapasok ehetők itt. S Ráspit nem kell bemutatni a kulináris kalandoroknak. Most csak a kacsamáj terrine-t említeném, amelynél jobbat ebben a műfajban még sosem. Becsszó. De a kakas-zsír, a házikenyérrel – hát mit mondjak: Isteni.

De itt még ennél is jobb a helyzet. Ugyanis, itt bolondulnak az ügyért, a vendégért.

Hébenstreit Ádám, aki kitalálta ezt a helyet és vezeti – olyan lelkesen csinálja, olyan hozzáértőn és kedvvel magyaráz a borokról, hogy csak csodálkozunk és iszunk.

Ausztrál borokat kóstolgatunk, odahúzódik mellénk, s mintha már száz éve ismernénk egymást, mesél a borokról, a csodás tájról, ahol megteremnek, a távoli borászokról, akik ismerik az adottságokat és a lehetőségeket – hogy szinte látjuk a kengurukat, amint ott szökdécselnek valahol a világ túlfelén, miközben boldogan érik a szőlő, csak azért, hogy itt a Balassi B. utcában, mi majd jókedvre

kerekedjünk, amikor kicsavarjuk a palack nyakát. Kerekedünk.

Merész vállalkozás, jó borokkal, magas színvonalú szolgáltatással előállni, s közben egy errefelé viszonylag szokatlan üzletmenettel próbálkozni, itt ahol délután négy után kiürülnek az utcák. De az ötlet jó, a borok jók, a vendég vendégnek érezheti magát – új színfolt. Hát drukkoljunk neki.

Drop Shop, Budapest, V. Balassi Bálint u. 27., a Jászai Mari téri villamosvégállomásnál

Vigyázz, Katica, jövünk

2010-05-28T19:31:00.006+02:00

Stefánia fái alatt

Azt hiszem, majdnem mindig ilyenre vágytam. Ugyan a Katica nem úgy kávéház, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, hiszen nincsenek földig érő nagy portáljai, óriási terei, de talán még egy billiárdasztal sem szorult bele – mégis kávéház a javából. Olyan igazi, ahol bizonyára gyorsan lehetünk törzsvendégek, ahol otthon érezzük magunkat, kiülünk a teraszra vagy bent iszunk egy-két fröccsöt, miközben dolgozunk, beszélgetünk, vagy éppen a kuncsaftjainkat fogadjuk. Sajnálom, hogy eddig itt én még nem jártam, most pótlom.
Még akkor is, ha mint megtudjuk, reggelizni ezentúl csak 10 után jöhetünk – lágytojástól a zsiroskenyérig, a croassianttól fánkig, ami csak kell – mert honfitársaink az elmúlt néhány hónapban nem nagyon használták ki a reggel nyolc órakor nyíló lehetőséget. Kétségtelen, nincs nagy kultúrája mifelénk a nyilvános helyen való früstökölésnek, de hát mint tudjuk evéssel jön meg az étvágy. Most már csak délelőtt tíz után.
Addig is, most fröccsöt kérünk, mert délután van és ilyenkor azt illik, Nyakas féle Irsai Olivérből (420 HUF) méretik, szódával (180 HUF), kellemes fröccshőmérsékleten, ahogy elvárjuk. A capuccino (490 HUF) finoman gőzölög, miközben mi a Stefánia (azelőtt Népstadion útja, azelőtt Vorosilov út, azelőtt Stefánia) erősödő forgalmát figyeljük a békebeli platánok árnyékából.
De nemcsak kertből áll a világ. Bent kellemes tér, mozgalmas berendezés, talán még ingyen wifi is. Ráadásként rendszeresek itt a kiállítások, képek és festmények – szeretem, ha van valami mozgás, valami ötlet, valami innováció a vendéglátásban.
És az is mennyivel másként hangzik otthon, hogy”Édesem, leugrom egy vernisszázsra!” mint hogy „Megyek és benyomok a haverokkal pár sört!” Még akkor is úribb az első, ha a végeredmény amúgy, ugyanaz.
Egykoron a Katica egy rendes kocsma volt. Én azt is szerettem – gyors Hubira, rossz homoki kisfröccsre mindig jó volt. Álltában fáj a szívem, ha eltűnik egy-egy jellegzetes üzemegység és sablonos, „Ez bárhol a világon lehetne” típusú nyílik helyette.
De a Katicának örülök, mert ennek hangulata van. Vigyázz, Katica, jövünk még!

Katica kávéház és söröző, Budapest XIV. Stefánia út 39., az Egressy út sarkánál

Dobló - az iható Magyarországért

2010-05-07T16:46:00.004+02:00

Az új remény
Kétségtelen, akadnak örömteli meglepetések is Budapesten. Ezek sorában említsük meg a Dobló Bor Bár névre hallgató relatíve új intézményt, - az ihatóbb Magyarországért – amely üde színfolt a pesti éjszaka borgőzös világában.
Dobló, mert a Dob és Holló utca sarkán terül el, pár méterre a romkocsma kategóriában nyomuló Mumustól és átellenben az intellektuális, kulturális Spinozától.
A romkocsma, mint műfaj zseniális találmány, a város egyik jelképe lett, jobb amerikai vagy angol útikönyv ki nem hagyná a Kazinczy utcai Szódát vagy a Szimplát, és arra már csak az élemedettebb korú éjszakai vitézek emlékeznek, hogy mindez talán valahol a Ráckertben kezdődött el, aztán az ősi Zöld pardonban folytatódott. Megjegyezzük, ma már egyik sincs meg, a Ráckert helyén modern, rideg és szerethetetlen szálloda terpeszkedik, míg a Zöld pardon az elüzletiesedett világ jelképévé vált, hová tizenéves gyermekek járnak úgynevezett ivászatra és mulatásra apuka pénzéből.
A Dobló merészen új irányt szab, itt a romkocsmák hazájában. Nagy üvegportál mögött izgalmas nyerstéglafal, gyönyörű boltozat, már-már kupola. Nem a szomszédos új, és nagyon trendi hely – Négyszáz – mintáját követi, ahová azok járnak, akik mindig tudják, hol kell lenni ahhoz, hogy menő arcnak gondoljanak.
A Dobló, ahogy elnézem, hosszú távra épít. Mert a trendi party face alakok amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan tovaállnak.
De itt szívesen lennénk törzsvendégek. Könnyed zene, hol egy virtuóz zongorista, hol egy vidám kis cigány banda húzza az autentikus nótákat, de oly jókedvűen, lelkesen, hogy kedvünk támadna megveregetni a hátukat – veletek vagyunk barátocskáim!
Dohányozni bent nem szabad – külön jópont ebben a füstmérgezett világban.
A polcokon vagy kétszázféle magyar bor, pezsgő, pálinka – elég értő módon összeválogatva ahhoz, hogy érdemes legyen próbálgatni. Mi kértünk egy flaska szódát is, mert persze fröccsben utazunk és törkölypálinkában – ahogy az komoly embertől elvárható.
Ha valamin még lehetne javítani az például a sajttál, mert másfélezer forintért ez a kommersz összeállítás elég ciki. A kolbász-szalámi változat sem igazán nyerő, a hozzávaló savanyúval együtt afféle pótcselekvésnek tűnik.
De még ezt is meg tudjuk bocsátani – talán a hangulat miatt. Hogy itt kérem, igyekeznek. Ez azért lett kitalálva, hogy a kedvedbe járjanak, s nem csak azért, hogy gyorsan levegyenek egy komolyabb összegre.
Ha már unjuk a romot, ha már elegünk van a mindig-ott-a tuti-ahol-én-vagyok alakokból, akkor adjunk neki egy esélyt.
A jó borból, a jó pálinkából, a kellemes helyből sosincs elég.

Dobló Bor bár, Budapest VII. Dob utca 20., a Holló utca sarkánál.

Vörös riasztás: gödi Duna Csárda

2010-04-25T14:14:00.006+02:00

Garantáltan rossz,
de már évek óta

A csábító szirénhangoknak tudni kell ellenállni, különben nagy baj lehet – hívja fel újra és újra a figyelmet egy kedves barátunk, bizonyos Odisszeusz. És milyen igaza van. Szóval, ha Gödön járunk a festői Duna parton és már közelítünk a Duna Csárdához, akkor öntessünk viaszt a fülünkbe, vagy jó erősen kötözzük magunkat az árbochoz, hogy a nagyobb bajt elkerüljük. A nagyobb baj alatt értendő az, hogy engedünk a csábításnak és betérünk a csárdába. Erős a vonzás, mert a hely kellemes, játszótér és Duna, finom vízszag és csinos látvány, no és a szabad ég alatt sorakozó asztalok tömege, étkező népekkel ellepve. Oldalt hal sül, néha bográcsban valami hívogató pörkölt, egy másik ablaknál többféle ételt kérhetünk, hogy aztán magunk szállítsuk a régi szép időket idéző asztalokhoz azokat.

És itt jön a bibi. Valami előttünk nem ismert átok ülhet ezen a helyen már évek óta, mert ilyen rosszul főzni, tartósan és kitartóan az már-már csodaszámba megy. Ha garantáltan és üzembiztosan vackot akarunk enni, s ezért relatíve sokat fizetni, akkor tessék csak idejönni.

Miután a hely szép időben mindig zsúfolt – hát az ég adta világon semmi sem ösztönzi a csárda üzemeltetőit, hogy egy icipicit is megembereljék magukat. Minek? Az üzlet megy, a lé dől. Kész passz.

Rendben is lenne ez – illetve nincs rendben, csak talán érthető – ha mégiscsak nem tapasztalnánk valamifajta igyekezetet. Például az egykori pici csárdát fokozatosan kibővítették, felvásárolták az összes szomszédos üzemegységet. Az utcát lezárták és egy nagy teraszt képeztek belőle, játszóteret építettek, hogy az apukák nyugodtan fröccsözhessenek. Rendszeresek a koncertek, a bulik. Oldalt tábla is hívja fel a figyelmet, hogy ezt a terjeszkedést a Széchenyi terv tette lehetővé. Csakhogy az efféle imperialista hódítás még nem hoz még minőséget magával. A közönség meg, eszi nem eszi alapon, nem kap mást. A konkurenseknek a közelben túl sok hely nem maradt. Így ha nem tud ellenállni egy első pillantásra kedves hely vonzásának, akkor úgy jár, mint mi, akik két sült halért négy szelet kenyérért meg némi savanyúért közel négyezer forintot fizettünk ki. Miközben a sülthal éppen ehetetlen volt. A csirkemájhoz adott rosejbni felért egy háborús bűnnel. Az meg csak ráadás, hogy előttünk egy a figyelmeztetésekkel nem törődő törzsvendéget éppen ötezer forinttal csaptak be.

Szóval, vörös riasztás: kerüld a gödi Duna Csárdát.

Duna csárda, Göd, Jósika utca 16. (A gát előtt)

A legfinomabb aranysárkány

2010-04-17T11:03:00.006+02:00

A Mahr család
jó sárkánya

A szentendrei Aranysárkányban az a jó, hogy, hosszú évtizedek óta lehet ide járni és békés, családias hangulatban a legfinomabbakat enni.

A Mahr család, apa és fia, ráadásul Attila mind a kettő, neve fémjelzi az Aranysárkányt. Ők gondoskodnak arról az otthonos hangulatról is, amibe belesajdul a szívünk: tessék, így is lehet. Jaj de jó. A gyomorról meg csak csak annyit, hogy First Lady korában Laura Bush is itt ebédelt, magyarországi útja során. Értjük a választását.

A látványkonyhában minden a szemünk láttára készül, itt kérem nincs titok, csalás, kotyvasztás. Jó nézni a szakszerű mozdulatokat is már, elképzelni, hogy milyen nagyszerű lesz mindjárt, amit kapunk.

Az lesz. Kezdjük mindjárt a gulyáslevessel cipóban (1.100 HUF) Marhahúsból, zöldségek sokaságával, fűszeresen készül, kézzel gyúrt csipetkével, házi cipóban tálalják. S ha elhangzik a felszólítás, huncut, aki a tányérját meg nem eszi, hát nem jövünk zavarba. Irtózatosan nagyot hibázna az, aki kihagyná ezt a levest.

A rozmaringos báránycomb (3,600 HUF)-nál bizony, megremegünk, hogy csak-csak ezt kellene, különösen, amikor a chef úr elmagyarázza, hogy a báránycombot rozmaringgal pácolják, roston sütik, zöldségekkel együtt grillezik, mentás burgonyapürével tálalják, és külön chilis kesudiómártást kínálnak hozzá. De aztán mégiscsak férfiasabb feladatnak gondolunk egy Angus steak hagymásan, zöldborsmártással (4.200 HUF) mely szegényke dél-amerikai angus marhából vágatik ki, mi jó angolosan szeretjük, grill zöldségekkel, steak burgonyával, sült hagymával erősítünk rá, és a zöldbors mártást is alaposan kitunkoljuk hozzá.

Az étlap izgalmas, az ételek pazarok, a szerviz csodás – a társaság kiváló, őszintén szólva, van olyan érzésünk, hogy itt kellene maradnunk a sárkány gyomrában az idők végezetéig és csak enni, enni, enni.

Kicsit sajnáljuk is a legkülönfélébb turistákat, hogy ők nem juthatnak ide vissza oly könnyedén, mint mi, bennszülöttek. Büszkék kihúzzuk magunkat, a külföldi gourmet-k előtt, hogy nekünk ilyen Aranysárkányunk is van. Két, ily nagyszerű vendéglőssel. Van remény hát

Aranysárkány, Szentendre, Alkotmány u.1/a (A Főtér fölött)

Tatai tandori (nem Dezső) a Pikant vendéglőben

2010-04-03T10:58:00.006+02:00

Pincétől a muffinig
A tatai Pikant étteremben az a jó, hogy finomat lehet enni, kellemes a kiszolgálás és a városka is sok kedves látnivalót és több kitűnő vendéglőt rejt. Ezek egyike a Pikant. Úgy van berendezve, ahogy a mai kor vendéglátóipari egységeinek belsőépítészei az elegánsat és a modernet elképzelik. Mentségükre szolgáljon a nagy üveg portál, amelyen keresztül szépen besüt a nap és ez megengedőbbé tesz minket az Építők partja poszt-szocreál látványával és az egymás hegyén hátán, a füvön parkoló autókkal szemben.

A pincérek kedvesek, pedig sokan vagyunk, összevissza és sokfélét rendelünk, de állják a sarat. Az olaszos paradicsomleves mozarellával ( (790 HUF) sűrű, ahogy kell, de talán egy picit túl édes. (És mi az, hogy olaszos, miért nem olasz?) Az erőleves (690 HUF) viszont úgy jó, ahogy van, ráadásul sokféleképpen lehet kérni, tojással, zöldséggel, galuskával. A fokhagymaleves (790 HUF) tisztességes alkotás.

Következik utána egy tandori csirkemell (1890 HUF) ami nagyon jól néz ki, ötletes, kedves dolog – és amikor beleharapunk, akkor is úgy véljük több, mint megfelelő. Persze, ha igazi, jellegzetes tandorira vágyunk nem ez a hely fog elsőnek eszünkbe jutni, de semmi gond. Nem bánjuk meg a döntést, pedig azért kedves étkezőtársaink rendeléseit is megpróbáljuk, hát van áttekintésünk. A fűszeres mustárban érlelt pulykasteaket (kaptunk egy zónát, ami 1253 HUF, pontosan) – rendesen megcsinálva, átsülve, érlelve – bátran neki lehet vágni. A pincepörkölt (1960 HUF) nem okoz osztatlan elismerést, unalmas és nem elég „pincei” ez a pörkölt – szebb emlékeink vannak erről a fajta fogásról – lehet ez a hely már túl kifinomult ehhez. Aztán a kósersági szabályok iránt kevésbé érzékeny asztaltársak egy mustáros, fokhagymás sertésflekkennel (1.790 HUF) birkóznak meg, hatalmas adag, mondják róla, hogy igazán ügyesen elkészítve, szaftos, de nem túl zsíros – szóval kitönőre osztályozzák.

Lezárja életünk e fejezetét egy csokoládés muffin, fagylalttal és csokiöntettel (690 HUF) amelyről csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk és mi azzal a gondolattal gurulunk ki, hogy az élet, mégiscsak szép.

Pikant étterem, Tata, Építők parkja, nem messze az Öreg-tótól, a lángossütők mögött

Bécsi szelet Bécsben

2010-03-19T15:44:00.006+01:00

Egy hering
a császár-
városból

Mióta Magyarország és Ausztria újra egybesült, úgy ugrunk át egy jót ebédelni Bécsbe, mintha mondjuk Szegedre szaladnánk le. Vagy még úgyabbul.

Bécsben természetesen számtalan kulinárisan is izgalmas hely akad. Ám mi most mégis, mintegy szándékosan, egy közönséges, hétköznapi üzemegységet választottunk, ahová a helyiek is járnak. Leltünk is egy ilyet, a magyarok által jól ismert Maria Hilfer Strassetól egy macskairamodásnyira a Kaiser Strassen.

Kiválasztottunkat nevezhetnénk egy olyan igazi jó átmenetnek a klasszikus hétköznapi vendéglő és a söröző között, félúton. Bent regényes félhomály, de az azért látszik, hogy a pincér olyan lelkesen köszönt minket, mintha törzsvendégek lennénk. Pedig nem is voltunk, nem is vagyunk, nem is leszünk.

Az étlap tisztes, van rajta marhahúsleves (3,10 EUR) vagy éppen magyar gulyásleves, igazi Ungarische Gulaschsuppe (3,90EUR). Maradunk a marhahús levesnél – és nem csalódunk, miért is csalódnánk. Egyszerű, finom, arra való, hogy érezd a gyomrodban a kellemes meleget, a szádban a jó ízeket.

Aztán előételnek bedobunk egy hering salátát (9,50 EUR), már csak azért is, mert a hering és a sör jó barátok, mi pedig képtelenek lennénk két ily jó komát elválasztani egymástól. Ez az a pillanat amúgy, amikor kezdjük úgy érezni, túlbecsültük a képességeinket. A hering saláta ugyanis óriási, néhány Paulaner (3,40 EUR) után inkább csak az a gondolat járja, hogy, mi lesz még itt.

Hát persze, hogy egy bécsi szelet (8,90 EUR) amely szépen hozza a formáját, bár mi olyan szép vékony, és malomkerék méretűt képzeltünk el, itt viszont elég vaskos érkezik, igen alaposan átsütve - de hát mégiscsak ők a bécsiek, nyilván jobban tudják.

Itt már erősen a jóllakottság jelei mutatkoznak meg rajtunk, de egy igazi kuruc nem adja meg magát a labancoknak. Pedig felmentés is érkezik, a kedélyes pincér, megkérdi, esetleg egy dogybagy-t ne adjon-e. Ne adjon.

Legközelebb a halaknak megyünk neki, mert abból is rengeteg van, gondoljuk teli gyomorral, miközben igen finom gyümölcspálinkákkal (2.40 EUR) próbáljuk enyhíteni a túljóllakott érzést.

Hopfenstange, Bécs. Kaisetr strasse 12, a Europa platz-tól pár sarokra.

Jobb, mint otthon

2010-03-07T22:14:00.005+01:00

Dunapark, Dunapark

A Dunapark kávéházban az a jó, hogy nagyszerű a kilátás, az óriási portálok mögül jól mutat a Duna és a budai oldal. Finom érzés itt üldögélni, ennél már csak az kellemesebb, ha eszünk is valamit. Ezúttal Tőkei Kálmán főz nekünk. Előételnek egy kacsamájjal indítunk, ami grillezett körtével kerül az asztalunkra, hozzá olajos-magvas burgonyafánk és az egész egy fehérboros mézmártással nyakonöntve. A kacsamájjal nagyot hibázni nem lehet – mindenesetre a várakozás a következő fogásokat illetően, mindezek után elég komoly.

Egy harcsafilé érkezik, kapros-tejfölös káposztával, vajas burgonyával.

Ennél a fogásnál határozottan azt gondoljuk, hogy ide kellene szoknunk, törzsvendéggé válnunk. Esetleg csatlakozni azok népes csapatához, akik szemmel láthatóan ide rendezkedtek be, afféle munkahelyként is használják a kávéházat – de hát tudjuk, ez az intézmény klasszikusan erre való. Ahogy Kellér Dezső oly találóan megfogalmazta: a kávéházban az a jó, hogy az ember ha itt ül, nincs otthon, és még sincs a jó levegőn.

Talán csak annyi változott, hogy ma laptopokkal vonul fel ide a dolgozók serege és inkább a mobiltelefon csöngését lehet hallani, mint a tollak percegését.

Tegyük hozzá, azért is ideális munkahelynek ez, mert a borválaszték igen széles és a felszolgálás is a tökéleteshez közelít. Vagy el is éri azt?

Amúgy, komoly étlap, benne évszakonként újuló rész, jó időben kellemes terasz. Világos terek, és gyönyörű Bauhaus.

Ennyi bíztatóra a koronát egy könnyed, frivol narancsos-málnás maszkarpone teszi fel. Amely, mint egy légies tünemény tűnik el pillanatokon belül – pedig mi már régen azt hisszük, jóllaktunk, egy falat se fér már belénk. Node ezt kihagyni igazi vétek lett volna.

Mindezt összevéve, igazán ajánlható hely, reggelitől a vacsoráig. Este, jobb napokon hangulatos élő zenével. A Dunapark azt mutatja, semmi sincs veszve a magyar vendéglátásban.

Dunapark, Budapest, Pozsonyi út 28, a Szent István park sarkánál.

Élet az A38-on

2010-02-21T19:31:00.007+01:00

Zenére komponált ételsor

Az A38-as hajó éttermében az a jó, hogy miközben mi üldögélünk az egykori kő- és téglaszállító uszály fedélzetén kialakított modern, világos és kényelmes vendéglőben, a dunai kilátást csodálva, a konyhában Vipler György chef és kis csapata szorgoskodik a mi kedvünkért.

Esetünkben a” mi kedvünk” elsőként egy édeskömény levest jelent. Illatos. Selymes. Aztán utána egy gyönyörű hátszínt, amely sok napig érett, csak a mi kedvünkért. Majd gyorsan megsül, némi zöldség barátságos társaságában.

Az azért nem nagy titok, hogy az ilyesmi véresen, esetleg közepesen átsülve adja ki azt az ízt, amelyért még akár a Filatori gátig is elmennénk. Kétségtelen a magyar gasztronómia sokat tépázott történelmében akadtak, akik jól átsülve kérték. De az ilyenek a szívük mélyén tulajdonképpen a rántott húst szeretik, roseibnival esetleg még uborkasalátával, tehát kár rájuk szót vesztegetni.

Ráadásul itt a végén egy máktorta érkezik levezetőként, maskarponeval, meggyel.

Csinos menü, szép adjusztálás, az ízek harmóniája. Nem csoda, (lásd árak) hogy ebédidőben inkább üzletember külsejű egyének merészkednek be a helyre s fogyasztanak kulturáltan. Este persze más, különösen, ha koncert van – olyankor aztán megy a nagy zabálás. Ráadásul bizonyos koncertekhez a hangulathoz illő ételsorokat is komponál a mi chefünk – ami igazi helyi specialitás.

Kétségtelen az A38 előnyére szolgál, hogy megragadt benne valamilyen kedélyes, alternatívszórakozóhely filing, amit még délben sem nyom el a buissnesslike. A kiszolgálás igyekvő, persze lehetne frappánsabb is, de nincs rá panasz. Nem olcsó hely, de még belefér. Különösen, ha hozzávesszük a viszonylag speciális hely szellemét.

A pesti parton persze ott a flancos Spoon, a zenés Kolombusz. Itt meg ez a kőszállító, amely kétségtelenül hasznos, új életet kezdett. Nem népélelmezési hely. Hanem egy érdekes színfolt, jó konyhával, szép kilátással, érdekes dizájnnal, a városban.

A 38, Budapest, a Petőfi híd budai hídfőjénél.

Liba - hiba Szegeden

2010-01-17T16:10:00.010+01:00

A fejlődés tere

A szegedi London Pubban az a jó, hogy még van remény a fejlődésére. Nemcsak azért, mert Szeged Magyarország kulináris fővárosává kezdi magát kinőni, de azért is, mert pár sarokkal odébb akad nagyszerű minta. A kelet-európai kultúrkör legjobb John Bull vendéglője. Sorozatunkban azon okból nem elemezzük, mert kétszer egymás után nem sikerült helyhez jutni benne. De vissza az úgynevezett London Pub-hoz, ahol a hellyel nincs gond. Bőven elférünk. És, hogy miért „úgynevezett”? Eredetileg ez a Z. Nagy cukrászda volt. Az évek óta bezárt helyen nyitott új cukrászdát (Dugonics cukrászda) a Kárász utca sarkán működő A Capelle tulajdonosa. Majd egy merész húzással a hátában egy angol stílű vendéglőt is beépített. De talán még nincs eléggé bejáratva, nem elég eredeti, nem elég hívogató, még nincs meg benne az a valami, amitől hamarost visszavágynánk ide. Megebédelünk, de a szívünk nem ide húz vissza.A kiszolgálás olyan vasárnap kora délutáni, unottkás. Az étlapon akadnak rokonszenvesnek tűnő fogások. Például a gemenci tüzes szarvas ragu leves – amelynek a magamfajta kulináris kalandor nehezen áll ellen. Enyhén csípős – kis (900,- HUF) és nagy adag (1,400 HUF) is. De amikor megérkezik, úgy gondoljuk, a szegény megboldogult szarvas ennél többet érdemelt volna. Nincs meg benne az a tűz, az a lendület, de még az a Gemenc sem, amit elvártunk. Akkor nézzünk még egy „Révészné halgombóc levesét” (600 HUF). Ez aranyló, pikáns, citromos halleves, filéből gömbölygetett gombócokkal, és amivel hamar megnyerte az én hófehér lelkemet, tejföllel tálalva. Egy nagyságrenddel máris feljebb léptünk. Eredetibb is, alaposabb munka is, innen is csókoltatjuk Révészné dolgos kezeit.Nem húzom az idegeiket. Egy liba tor tál következett )1,950 HUF). S ha szegény liba combja kicsit tán túl szárazra is sikeredett (liba-hiba) a hozzá adott lencse viszont igen ízletes. Feledkezzünk meg a kicsit elhasznált jellegű krumplipüréről, legalábbis a látványáról, mert az ízére nem volt panaszunk.Összevéve, drukkolunk neki, mint minden angol pub-nak Magyarországon. Nem reménytelen, egyenek-igyanak itt, ha éppen erre járnak. De azért a nagy szegedi kulináris kaland nem itt vár ránk.

London Pub, a Dugonics Cukrászdában, Szeged, Dugonics tér 2.

Régi híd, új öröm

2009-12-06T17:45:00.011+01:00

Könnyű káposztás bableves, füstölt tarjával

A Régi Hídhoz címzett szegedi vendéglőben az a jó, hogy itt még sosem érte csalódás azt, aki kerülni akarja a diétás konyhát, ám szeret finomat és sokat enni. Különben is, itt kell megjegyeznünk, hogy Szeged mára Magyarország kulináris fővárosává vált. És az új nemzedékek számára a „szegedi gondolat” annyit tesz, hogy jó helyeken egyél jót és érezd magad nagyon jól.

A Régi Híd valamikor, az olajipar helyi fénykorában, az Égő olaj névre hallgatott – de mostanra szépen felnőtt a legjobb mai vendéglői szintre. Óriási étlap, jó kiszolgálás – nem csoda, hogy hétvégén jó szerencse kell ahhoz, hogy helyet kapjunk. Sors bona nihil aliud.

De hogy biztosra menjünk, ha erre járunk, akkor mindig egy erdélyi káposztás bablevessel nyitunk, amelyből vidám füstölt tarja, és kedélyes pirított parasztkolbász mosolyog vissza ránk. ( tányérban 700, HUF, kis fazékban 1000 HUF).Nem az a kimondott könnyű étel, de pincérünk ajánl hozzá házipálinkát, helyreállítandó az egyensúlyt. És mert a genius loci ránk szól, jön még egy szögedi halászlé filézett ponttyal –(kis bográcsban 1400, HUF - kis fazékban 1900.- HUF ), hozzá persze friss házicipó, a serclije. Ja, és egy pálinka. Sűrű lé, kellemes a fűszerezés, és olyan szögedies színe van, hogy csak na. És ne feledjük a haltejet sem, mert a haltej élet, erő egészség.

Ha még olyanok lennénk, mint régen – de nem vagyunk – akkor most még lecsúszna egy fickós bab, kakasok tökeivel abárolva ( 2300,-HUF). Hol a tavalyi fickósság? Megelégszünk egy pácban érlelt pulykamellel, vaslapon, grillezett paradicsommal - mozarella sajttal besütve (1800,- HUF) és egy vörösboros marhapörkölt (1700.- HUF) persze csak lábszárból. Erre mondják azt, hogy csókolom a kezét, lábát. Bár pörköltben, különösen vörösboros pörköltben mi magunk is otthon érezzük magunkat, azt kell mondanunk, hogy ez állja a versenyt.

Mindent összevéve, már-már a kihagyhatatlan kategóriába tartozik, ahol, ha azt mondjuk, hogy kisfröccs, nem néznek bután vagy sértődötten, hanem hipp-hopp, ott terem az asztalon. Rizlingből, szódával.

Vendéglő A Régi Hídhoz, Szeged, Oskola u. 4.

Don Pepe a korrekt, de nem izgalmas

2009-11-22T16:54:00.004+01:00

A jó tanuló felel

A Don Pepe budaörsi üzemegységében az a jó, hogy elég finoman főznek, kedvesek a kiszolgálók, van kerthelyiség és még egy kis gyerekjátszótér is.

A Don Pepében tulajdonképpen csak a nevét nem szeretem – évig valószínűleg ez tartott vissza attól, hogy betegyem ilyesfajta helyekre a lábamat. De aztán egy bennfentes becipelt, és meg kell mondanom, ha nem gondolok a vendéglő és céghálózat nevére, akkor minden rendben van.

Nagyon jó az erőleves gazdagon (680 HUF), mert tényleg gazdag és finom, olyan, amilyennek lennie kell. Személyes kedvencem amúgy az olasz paradicsomleves (610 HUF) sajttal és kevés zellerrel ízesítve. Én mondjuk nem cukroznám ennyire meg, de tudjuk be azt a cukrot a magyar átlagízlésnek tett engedménynek. Amúgy sűrű és jóízű, szinte sajnáljuk, mire kikanalazzuk az egészet, hogy nincs tovább.

De van más helyette. A csirkék és a pulykák bőséges világából idézzünk fel egy QUESADILLAS CON POLLO-t (1980 HUF) ez pedig tortilla hagymás, kukoricás, vörösbabos, csirkés fûszeres raguval, sajttal megtöltve, tejföllel és paradicsomos salsával, guacamoléva – jelentsen ez utóbbi bármit is. Tisztes adag, jó ízek, szép adjusztálás. Ha mégis valamit kritikusat akarnánk mondani, akkor az talán a lélek hiánya. Én minden receptet úgy kezdenék, végy egy adag lelket és annyit tégy az ételbe belőle, amennyit az fölvesz. Nos, a Don Pepe szervírozta ételekből éppen ez a lélek, ez az egyéniség, valami kis szín és ötlet az ami hiányzik. Minden finom és jó. Csak olyan ez, amint amikor a stréber tanuló hibátlanul fölmondja a betanult leckét – mindent tud, sokra is viszi majd a vizsgákon, még tanulmányi versenyt is nyer vele – de valahogy nem fogunk tudni érte ebben a nagy tökéletességben igazán lelkesedni érte. De félre az értelmiségi fanyalgást.

Itt a steak grillzöldségekkel (2980 HUF) – lásd fentebb. Úgy sült át, ahogy kértük, az ízére sincs nagy panasz – de semmi kis rafinéria, finesz, egyéni báj. Valami kis szépségpötty – amitől Marilyn Monroe is oly kívánatos lett.

Végül túrógombóc (660 HUF) – de addigra már úgy jól laktunk, mint a duda.

Összességében, lehet itt azért rendesen enni.

Don Pepe, Budaörs, Gyár utca 2. A Budaörsi Ipari Park bejáratánál.

Európa lazacai egybesüljetek!

2009-11-04T16:35:00.010+01:00

Móló a zsinagóga mellett

A szombathelyi Cafe Mólóban az a jó, hogy finoman és fantáziadúsan főznek, kedvesen, még ha kicsit lezserül is, szolgálnak ki, és a mai kor követelményeinek megfelel a belső berendezés.
Nem illik ilyet mondani, de egy fagyos őszi nap késő délutánján kissé bizalmatlanul nyitottunk be a Cafe Mólóba, már csak azért is, hogy mi az, hogy móló? Itt?
De egy gyorsan és határozottan érkező viszki (Chivas 1240 HUF),majd az utána jövő étlap kezdte oldani a bennünket oly szorító belső feszültséget.
Még az óvatos rendelési politikánál maradva egy maceszgombócos húslevest kértünk magunk elé (590 HUF), szépen megrakott tál, tisztes ízek, sok zöldség, valóságos macesz gombóc. Indításnak igazán megfelel. A duhajabbak tehát megpróbálkozhatnak egy mexikói sajtlevessel csirkével, paradicsomos salsával és tortillával (790 HUF) és meg kell állapítaniuk, hogy még ez a távolabbi földrész nevét viselő dolog is rendben van.
A vegetáriánus rovatot átugorjuk, bár egy illatos sajtok roston, grillezett zöldségekkel (1990 HUF) névre hallgató ételnél megremeg egy pillanatra a kezünk. De nézzük inkább egy irdalt lazac steak-et könnyű salátával (2390 HUF). Nos, a rendszerváltás egyik nagy előnye, hogy az EU tag Magyarországon a lazac népélelmezési cikké vált. És ennek megfelelően a mai kor szakácsai már olyan rutinnal birkóznak meg e feladattal, mint hajdan a cigánypecsenyével vagy a mákostésztával.
A mi lazacunk is bárhol asztalra kerülhetnek a nagy Európában – Európa lazacai egybesüljetek!
És ha már lazac, legyen kövér, kommandónk másik tagja egy cézár salátás lazaccal, mely ruccolával, paradicsommal megbolondított (1890 HUF) véteti észre magát. Lásd fentebb: OK.
A kimélő életmódot folytassuk kakukkfüves tejfölben érlelt jércemell-el, méghozzá rántva (1490 HUF) és nyaljuk meg utána a nyalandó számú ujjainkat.
Valószínűleg a nemzetközi chef akadémián nem fogják aranytálon körbehordozni – de ez minősítse a chef akadémiákat.
Mindent egyben: kellemes hely, jó kiszolgálás, változatos étlap, és jó ételek, elfogadható áron.
Cafe Moló, Szombathely, Rákoczi Ferenc utca 1. (A zsinagóga mellett)

Egy falat Spanyolország

2009-10-23T18:11:00.007+02:00

Tapasozós csapatok, előre!
A Pata Negraban az a jó, hogy felettébb kalandos egy hely. Kalandos odajutnia a pesti Kálvin téri metróépítés végeérhetelen buckáin keresztül. És kalandos enni is, mert pl. emelje fel a kezét, aki habozás nélkül rávágja, mi is az a champińones a las finas hierbas (eláruljuk persze: vaslapon sült gomba, fokhagymával és zöldfűszerekkel).

A tapas, magyarul tán a falatka még a dolgot legjobban leíró kifejezés, népszerű kocsmai, vendéglői műfaj Spanyolországban. Miközben az ember mindenféle jókat iszogat és kvaterkázik közben, csak megkíván valami harapnivalót is. Ekkor következnek ezek a kis adagú, nagyon sokféle csodák. Kolbászkák, halak, sajtok, kagylók, babok és a többi, hosszú sorban.

A rutinos tapasozók kisebb csapatokba szerveződnek. Mindenki rendel magának három-négyféle dolgot, persze mindenki szigorúan mást. És aztán lehet csereberélni ügyesen, mondjuk egy falat fokhagymás spenótos tejszínes serrano sonkáért adunk két harapásnyi kakukfüves sertésoldalast. Ráfizetésként még esetleg egy vaslapon sült kacsamell szeletek sült almával, balzsamecettel. És így tovább, a tökéletes jóllakásig.

A Pata negra nagy előnye, a sokféle íz ravasz harmóniája, a válogatás öröme. Nem beszélve arról a boldogságról, amikor felismered, hogy jé ez az a szívkagyló fokhagymával, vajjal és fehérborral, amit még akkor pótrendeltél, mikor azt hitted, mégsem lesz elég három tányérkányi tapas, kell az a negyedik. Azért nem marad meg ez sem.

Spanyolországban persze más a dolog, mert ott tisztes ember, egyszerűbb helyekre jár és nem viszonylag elegáns vendéglőkbe, az ilyesmikért. De ne bánkódjunk nagyon, mert jó ez így. Kaphatunk szakszerű magyarázatot, hogy mi micsoda. A konyhában minden frissen és gyorsan készül. Az alapanyagok pedig igazán igényesek. Az árak nem szaladtak különösebben el, egy egy tányérka nagyjából 500-800 forint között van, persze a különleges tengeri herkentyűk valamivel drágábbak.

Nem rossz a hangulat sem, enni is lehet, beszélgetni is, no és persze egy la Gitana-t, egy száraz sherryt legurítani, csak a gyomor kedvéért.

Pata Negra, Budapest, Kálvin tér 8. A templom mellett.

Bonfini a miénk

2009-10-23T18:01:00.002+02:00

Kerti mulatság

A Bonfini kertben az a jó, hogy finoman főznek, kedves a kiszolgálás és szép időben a kert tényleg kitűnő elüldögélni (vacak időben bent sem rossz azért), ott a budai vár alatt, ahol a környék egyébként leginkább buta turisták bepalizására alkalmas üzemegységekkel van tele.

A nemrégiben nyílt Bonfini viszont bátran ajánlható, nem is megfizethetetlen, bár a jóért azért bele kell nyúlnunk a pénztárcánkba, és a kezdeti bizonytalankodás után a konyha is kitesz magáért.

Van egységáras reggeli – az étterem fölött egy szálloda – be jó lenne egyszer ezt is kipróbálni, urasan, kényelmesen. De most merüljünk el egy vacsorában. Indításként egy marinált lazac kecskesajttal (1.950HUF) kétségkívül felkorbácsolja a vágyakat. Különösen a kecskesajt jó, ahogy elolvad az ember szájában. Közben megérkezik hozzá egy barikolt Tűzkő chardonnay – nemcsak egész butéliával, hanem pohárnyit is lehet kérni, ami igazán udvarias dolog.

Aztán a jól megérdemelt vargánya-krém leves rikottával töltött bresaolával, gomba chipsszel (1.350 HUF). Szépen tálalt, kedvesen kihozott, gyorsan kikanalazott.

És most útelágazáshoz érkeztünk. Ismerek olyat, aki ilyenkor a borjú kotlett zsályás vajjal, sáfrányos rizottóval (3.450 HUF) irányba mozdul el. És nem szokta megbánni. Első pillantásra az adagok nem óriásiak, nem az a tányérról lelógó fajta, hanem az a decens ny-európai. Az első falatok után bánja ezt az ember, mert az ízek jól eltaláltak, az alapanyagok is tisztesek, szóval tartson csak sokáig e kéj. De a végefelé kiderül, jól fogunk ezzel lakni.

A másik irány természetesen a halaké. Kipróbálásra került már a tengeri sügér salátával, salsa verdével (2.850 HUF), átsütött, izgalmas és viszonylag ritka mifelénk. Vagy versenytársa a nyelvhal filé sáfrányos mustáros prosseccoban (2.850 HUF). Pazar.

A pincérek a második alkalommal már törzsvendégnek kijáró tisztelettel fogadnak, néhanapján diszkrét gitárzene szól. Még egy kis sajátosabb hang, egy kis egyénibb hangulat és a legjobbak közé kerülhet a hely. Drukkolunk neki.

Bonfini kert és étterem

Budapest I., Lovas út 41, a budai vár alatt.

A maceszgombóc emléke

2009-10-20T22:59:00.000+02:00

A Carmelben az a jó, hogy mi még emlékszünk azokra az időkre, amikor ez méltán volt közkedvelt helyünk, a jó Szántó György úr vezénylete alatt. Ha kicsit túlozni akarnék, de csak kicsit, hozzátehetném, akószám fogyott itt a szilvapálinka, az a mélybarna, egészségesen sűrű ital, amely oly jó gyomrot csinál például a sóletnek vagy a töltött libanyaknak.

Csakhogy mostanában „glatt kóser” pecsétet kapott ez a vendéglő, ettől az árak csúnya mód megemelkedtek és érezhetően, elsősorban turistákra szakosodott azóta az intézmény. (Glatt kóser itt annyit tesz, hogy megfelel a rigorózusan szigorú kósersági előírásoknak és felügyelőknek.)

Egy szép napon azért, összeszedve bátorságunkat és megtakarított zsebpénzecskénket, csak beódalogtunk egy próbát tenni.

A tapasztalásokról: Pincérünk, kedves, rutinos róka, aki a maceszgombóc leves (1.200 HUF) után megkérdi milyen volt. Na – feleljük – nagyjából rendben, csak éppen nem volt elég meleg.

E közlésre kicsit csóválja a fejét, de nagyjából ezzel elintézett az ügy. Pedig, azt hozzá sem tettük, hogy a kis csészényi maceszgombóc leves, csak a régi emlékek miatt sorolható a közepes kategóriába. Valójában inkább jellegtelen, na nem rossz, csak nem egy költemény, amit elvárnánk itt. Átlagos

A fokhagymás, sült pisztráng (4.000 HUF) hozza a kötelezőt, de azért vissza csak ezért nem jönnénk ide. A borjúpörkölt galuskával (4.800 HUF) valószínűleg rendben lenne, ha nem az árához viszonyítanánk. De mi máshoz?

Akkor már talán inkább legközelebb, ha újra kóser vendéget kell ebédeltetnünk Budapesten, a katalán borjúsültet grillzöldséggel, füstölt hússal, gombával, gyöngyhagymával ( 6.000 HUF) próbáljuk ki, márcsak a romantikus hangzása miatt.

A sóletet füstölt hússal, kuglival (3.800 HUF) ezúttal kihagyjuk ki, de e tárgyban a közelmúltból akad elfogadható emlékünk.

A végén persze flódni (1.300 HUF) - ez kétségtelenül rendben van.

Ami meg az egészet egyben illeti, hát igen. Valószínűleg így jár az a hely, amely turistáktra szakosodik. Nincs rá panasz, szépen felújított, jó kiszolgálás, nagy és változatos étlap. Csak éppen a Kazinczy utca jó öreg szelleme veszett ki innen.

Carmel, Budapest, VII. Kazinczy utca 31

Egy tisztes büfékocsi kalandjai – Vagon, Városliget

2009-06-21T15:42:00.005+02:00

Utazzunk kalmár-
szellemmel

Az egykori vasúti büfékocsi évtizedeken át szomorkodott a Közlekedési Múzeum tőszomszédságában. Kétségtelen, alapjáraton, mint múzeumi büfé, valamelyest üzemelt, de csak úgy ahogy a késő Kádár korszakban egy múzeum szükségét érezte annak, üzleti vállalkozásként valamit is csináljon. Pár bánatos perec és talán málnaszörp képezte a kínálatot, hosszú hosszú időn át.

Aztán jött a rendszerváltás. Amelynek egyik kézzelfogható és kétségtelen eredménye a kalmárszellem feléledése volt. Valaki rájött arra, hogy a népek szeretnek enni és inni (ez utóbbit különösen kedvelik) és hát a Városligetben nincs túl sok alkalom erre. Elkezdték hát bővíteni a helyet – értsd ezalatt, hogy ócska műanyag székeket és asztalokat tettek ki a placcra, később valamiféle sátortető is került felé – és láss csodát,a régi vasúti büfékocsi feléledt. Van benne már pálinka, meg sör,(Pl Stella 450 HUF, Leffe 560 HUF) meg bor, meg üdítők. Aztán megjelent a csirkemájas zsíros kenyér (275 HUF) és a bécsi virsli (695 HUF). Nagyjából ennyi is a nagy ötlet. Az üzlet, főleg jó idő esetén, rendesen pörög, alig-alig lehet helyet találni. Járnak ide sörözni kismamák babakocsival, nagymamák unokával. Apukák gyerekekkel és gyerekek más gyerekekkel. Biciklisták és kutyasétáltatók döntik itt magukba az italt, méregetik egymást, meg ilyenek.

A vagon tkp nem tud semmit, de azt nagyon tudja. Merthogy a ligetnek nagy fái nyújtóznak erre, nyár elején a hársfa virágának a szaga elnyomja még a közeli Hungária körút teherautóinak a bűzét is. Egy kis csendes zúg, nem távol a világ zajától. A városi embernek ad némi természetközeli élményt, hiszen végülis majdnem a nyílt levegőn ülünk, zöld is terült körénk. Ráadásul itt nem kell kulturáltan viselkedni, semmi baj ha fölborítod a poharat, kárt nem teszel még az abroszban sem, mert az nincs. Lehet fecsegni, harapni valami, vagy csak úgy elüldögélni a barátokkal. Az árak egy csöppet pimaszak persze, de hát régen tudjuk már azt, ez a pimaszság, ez a nyerészkedő szellem működteti a világot, s benne a városligeti Vagont is.

Vagon, Budapest, Városliget, a Közlekedési Múzeum tőszomszédságában

Egy igyekvő hely - Ypsilon, Budapest

2009-06-17T10:26:00.006+02:00

Struccra fel!
A pesti Ypsilon vendéglőben gyakorlatilag minden megvan, ami ahhoz kell, hogy ez egy nagyon jó hely legyen. Mindenekelőtt tisztes konyha, jó ételsor, ügyes szakács, kedves felszolgálók, elfogadható dizájn. Nem is beszélve az affélékről, mint reggelizési lehetőség, wifi, különterem, vagy hétvégenként karaoki. De valamilyen okból mégsem lett ez nagyon jó hely, csak egy afféle tisztes jó hely. Ami egyáltalán nem kevés ám a mai világban, csak valahogy nehezen tudjuk megmagyarázni, min csorbult ki csöppet a dolog. Mert valahogy rideg marad mégiscsak, hiába kedves és segítőkész a pincérfiú, nagyszerű a lazactatár (1.450 HUF)– mégis érezzük valahogy azt az igyekezetet, ami izzadságszagú, nem szívből jön egészen. Vendéglőben vagyunk – érzés jár át minket. De ne panaszkodjunk, több mint vállalható az üzemegység. És amúgy is egy jól menedzselt vendéglő. Ne tessék a kákán is csomót keresni.
Inkább jöjjön egy szegedi gulyásleves (850 HUF), erre mondják azt, hogy korrekt.
Utána, hogy ötvözzük a kultúrákat és világokat egy vörösboros struccjava következik, fügével, krokettel (3.200 HUF). A strucc finom állat, ez újra és újra kiderül, nem rágós, de tartalmas, meg különben is olyan romantikus a hangzása. Az íze meg tökéletes. Éljen és virágozzék a magyar strucc. A krokett az olyan semmilyen – de ezt megszoktuk ebben a világban már.
Viszonyítási pontként egy dijoni parmezános csirke provance-i grill zöldségekkel (2.350 HUF) is elfogy szolid asztaltársaságunknál -és erre sincs panasz, bár a neve és a tálalása izgalmasabb, mint az ízvilága.
Az étlap amúgy nem végtelenül hosszú, de sok mindenféle van rajta, kár aggódni. Mint ahogy azoknak sincs okuk izgalomra, akik jófajta pálinkákat szeretnek inni. A legkülönfélébb mézes pálinkák éppen 450 HUF-os akciós áron voltak elérhetőek. Így a málnásat, az áfonyásat és a körtéset is kipróbáltuk. Ekkor némi vita kezdődött, hogy melyik is a legjobb, újra kellett kezdeni a vizsgálatot, de már nem emlékszem melyik nyert.
És az is igazán kedves ötlet, hogy hétvégén, ebédidőben 25 százalékos kedvezményt adnak az árakból, ami máris huss, elillantja maradék kritikánkat is.
Budapest, XIV. Stefánia út 1.

Ráckert feeling a Városligetben – Kertem

2009-06-07T20:58:00.004+02:00

Zárvány
a jégpályánál
Nagyapó odatelepszik a kisonoka ágya mellé, és úgy mesél csillogó szemekkel a régi nagy időkről. Amikor még a Ráckertben vagy a Romkertben vitézkedtünk, hajh, amikor a Zöldpardon igazi hely volt – de te ezt el sem tudod már képzelni…
És ekkor a tapasztaltabb kisonokák fölhívják a figyelmet a Kertem nevű intézményre, amely a budapesti Városliget kocsmailag meglehetősen kiaknázatlan lehetőségein igyekszik javítani.
A Kertem – a hülye nevétől eltekintve – kellemes és valóban idéz valamit a Ráckert hangulatából. Persze, az sokkal romantikusabbnak tűnt, de lehet csak ősz hajszálaink számának növekedése ránt le minket a prózai mélységekbe.
A Kertem tehát a Műjégpályától macskairamodásnyira található. És ékes bizonyítéka annak, hogy ha a serdült és serdületlen ifjúság szórakozni akar, akor ahhoz nem is kell olyan sok minden. Azért, először is egy kert. Aztán benne egy biciklik kikötésére alkalmas tároló. Pár koszos asztal, ócska székek. Na igen, italospult és kevés faszén, amin húsokat sütünk meg. A hangulat meg az úgy kialakul. Idevonzódnak a fejek is, akik népszerűvé tesznek egy efféle helyet. Szóval, itt vagyunk. Később persze színpad és rajta zenekarok is előkerülnek – de ezek keveseket riasztanak el.
Mondjuk, az már ijesztőbb, hogy egy vacak nagyfröccsért 350 HUF-ra vágnak le, de hát mulatunk. És ugye harapni is lehet valamit. Például hagymás sült tarja – szép nagy és finom kenyérre rárakva 890 HUF, ha ajvárt is kérsz hozzá az még + 200HUF. A balkáni hamburger 790 HUF-ért igéretes dolognak tűnik, hagymás, szaftos – smárolni utána csak hasonló próbatételeken átesettekkel érdemes.
Amúgy meg, ide úgysem a kulináris kalandokért jövünk, azért kell ennünk, hogy később ittasodjunk le, legyen ami fölszívja az alkoholt a gyomrunkban. Vagyis gyorsan készüljön el, legyen zsíros és ne kerüljön sokkal többe egy pohárka pálinkánál.
A Kertem tehát egy kis afféle zárvány, ahol megállt az idő – a bejáratnál még nincsenek csúnya őrök, bent nem tizenéves gyerekek merülnek el a diszkóvilág sűrejében.
Végre, valami olyasmi a Ligetben, amit régóta hiányoltunk.
Kertem, Budapest, Városliget, Olof Palme sétány 3.

Ahol minden klappol – Bock Bisztró, Budapest

2009-05-23T18:49:00.032+02:00

A derék angolna találkozása
a kókuszdió felével
Óh, az a Bock Bisztró - sóhajtott fel Szindbádunk, ki ugyan még sosem járt eddig a nevezett helyen, de már rengeteget hallott felőle. - a Bock Bisztró a könnyedség, a lehetőségek, a finom falatok, a kifinomult kulináris élvezetek olyan foka, ahova azért még minden földi halandó bátran beteheti a lábát. Ha le is akar ülni, akkor azért nem árt, ha helyet is foglal előre. A Bock Bisztróról ugyanis az a közmegegyezés, hogy ide el kell, mi több, ide el érdemes jönni és végigkóstolni a sok napi kínálattal rendelkező, és felettébb érdekes, mi több egyedülálló kínálatot. A hozzáértők szerint heti nyolc-tíz vadonatúj ételt találnak föl és tálalnak itt. Hát, gyerünk.
Egykor itt működött az „Ízek utcája” nevű, rettentő modernnek számító majdnem gyors vendéglő. Szindbádunk már alig tudta felidézni a pultot, ahová oda lehetett telepedni, miközben mögötte csinos hölgyek sütötték a húst – nem nevezték akkor még az ilyesmit látványkonyhának, de a szkáj bútorokon elüldögélve az embernek az volt akkoriban (hetvenes évek) az érzése, hogy hú de nagyon menő most itt ő.
Közben új évezredbe léptünk, talán vissza is jött valami a régi korok hangulatából, ahogy elüldögélünk az üveglapos asztalnál, az üveg alatt számtalan Bock bor dugójával – no gyorsan mi is szaporítjuk ezek számát, egy nagyszerű, könnyű rozéval.
Majd – mert Szindbád kedves barátokat is hozott most végre magával, hogy alaposabban végigpróbálhassák az étlap mélységeit – az előételek közül következett egy egység házi készítésű boursennel töltött paprika (900 HUF). Az az omlós, letehetetlen fajta, ráadásul vagy három -féle tökéletes kenyér érkezik hozzá– itt fut át a fejünkön a gondolat, hogy lehet nem is kellene tovább válogatnunk, csak ebből, még-még tömni a fejünkbe. De még itt van egy nagyszerű avokádós lazactatár (2.100 HUF) két jókora pirítósra halmozva. A lazactatárnak frissnek kell lennie, tenger illatúnak, olyannak, hogy közben érezzük, amint az óceáni, esti szél végigsimítja a bőrünket, miközben egy barnára sült, igéző tekintetű hableány tekint csábosan reánk – magyarázta Szindbád, miközben lassan, már-már kéjesen harapott az ételből, hosszan forgatva a falatot a szájában, s gondolatban megint ott járt, ott azon a hajón.
Aztán jön még egy bécsi tányérhús csatos üvegben (1.800 HUF), vagyis egy megfagyott húsleves, a monarchia korának hangulatával meg sok répával, zöldséggel, miközben szinte látja az ember az öreg császárt, amint szárnysegédjét éppen elszalajtja a Burggal szembeni kocsmába, hozzon már egy kocsonyát, meg egy krigli, friss csapolású sört. Igen, a császár megnyalta a szája szélét, tisztára törölte, szakállát-bajuszát egy efféle étel után, a csatos üveget pedig beállította a spájzba, oda Erzsébet királyné befőttösüvegei közé.
De haladjunk ám tovább a főétkek nyomában. A borjúpaprikás, túrós csuszával (2.300 HUF) már már kötelező kűr – olyan is. Még senki sem panaszkodott rá.
Nézzünk egy kicsit több izgalmat.
Egy tengeri angolna vargányával (3.700 HUF) az bizony már valami. Az angolna mifelénk nem kap elég tiszteletet – pedig – emelte föl villáját s finom ívű halkését Szindbád – az angolna a gurmet barátja, kísérője, szeretője – különösen ha a köretet félbevágott kókuszdió héjában szervírozzák. A fogas petrezselyem kéregben (3.400 HUF) is csinos dolog, ahogy ugyanez elmondható a márványozott verziójáról, melyet maga a chef, Bíró Lajos úr szervíroz, nem kis büszkeséggel orcáján. Mert, ami jól sikerült, az jól sikerült.
Beszéljünk még az epervelővel készült túrós palacsintáról (950 HUF)? Persze ne egy hagyományos, feltekert, nagymamai palacsintát tessék most elképzelni – oktatta Szindbád a bamba népet – hanem valami olyasmit, amikor palacsinta tésztából kerek kis alakzatokat vágnak ki erre jön egy réteg túró, egy palacsinta, aztán megint túró és megint palacsinta – óh, édes Istenem, ilyenkor mindig hazavágyom ide, mert ennek az íze kísért engem végtelen útjaimon – érzékenyedett el az öreg hajós, majd szétcsapatás végett egy ampulla szilvapálinkát küldött le (1.200 HUF) értékben.
Bock Bisztró, Budapest VII, Erzsébet körút 43-49, a Royal Szálló aljában.

Kultúra és alkohol - Kópia Kávéház

2009-05-21T16:06:00.007+02:00

Cim a noteszban
A Kópia Kávéház (és galéria) egy igazán kedélyes hely a Terézváros mélyén. Ez a Terézváros majdnem ugyanaz – sóhajtott fel a Zichy Jenő utcán befelé baktatva a nagy Szindbád – amelyben még maga Ady Bandi járt kocsmázni. Méghozzá igen szorgalmasan rótta ezeket az utcákat, látogatta az örömtanyákat vagy húzódott be ivócimboráival valamelyik tisztes ivóba, mint mondjuk a Három Hollóba, hol egy időben afféle dolgozószobát is fenntartott magának. Szindbádunknak az is rémli, hogy egy vidám hajnalon az egyik operaházi szfinx megmakacsolta magát és levetette hátáról a költőt, aki éppen nem volt színjózan. Pedig, nem is biztos, hogy a Három Hollóban aznap kedvezményes napot tartottak, mint ottjártunkkor onnan egy macskairamodásnyira a Kópia nevű helyen.
Minden feles (Unicum, Hubi, pálesz, viszki és a többi ) 350 HUF hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön.
Ó hány költő, balettáncos vagy éppen kőfaragó zuhan le e napokon megint a Szfinxekről ? – mélázott a nagy hajós, miközben a keskeny lépcsőkön baktatott lefelé a Kópiába.
Színes berendezés, szívélyes fogadtatás, na és a falakon izgalmas képek, merthogy ez galéria is ám. Esetünkben Urbán Ádám fotói, ezeken többek között a költő Faludy György ifjú és nemis teljesen felöltözött neje társaságában.
Oldalt egy lelkes csapat csocsózik. Innen válik ki egy úr és kedélyesen kérdi, mit is innák. No, nem a vendégek segítik ki egymást efféle módon, hanem derék kocsmárosunk vesz részt emígyen a népszórakoztatásban.
Felesekről esett szó, a fröccsök normálisak, a sörök elfogadhatóak.
Nagy fotelek, amelyekben el lehet mélyedni, beszélgetni, iszogatni, fontos szakmai megbeszéléseket tartani, talán még dolgozni is.
Társasjátékot, kártyát nem kell vinnünk, kapunk a helyszínen.
Mi következik mindebből: hogy ez egy olyan hely, amelyet felvehetünk bátran a listánkra, ha egy törzskocsmára vágyunk. (Ami a „kávéház” titulust illeti persze túlzás. A kávéháznak nagy portáljai, sok terme stb van. Ez meg egy pincehelyiség mindössze.)
- Kultúra és alkohol – bólogatott azért bölcsen Szindbádunk, miközben kifelé ballagva a lent maradó csinos leányokat mustrálta – ez az amire szükségünk van. És kicsiny zsebnoteszába véste a Kópia címét:
Kópia Kávéház (és galéria), Budapest VI. Zichy Jenő utca 4.
(Vigyázat, július 21-től két-három hétig zárva lesz)

Nem az, amire vágyunk – Cotton Club Budapest

2009-05-14T17:51:00.007+02:00

A figyelmetlen pincér esete

Leküzdjük a forgóajtót – már ez sem könnyű – és ott állunk bután a Cotton Club nevezetű intézményben. Merre tovább. Bár akad egy-két lézengő, aki szemmel láthatóan ide tartozó személy, de csak azért sem segít. Feltaláljuk magunkat és lemegyünk a lépcsőn. Egy kártyaszobába csöppenünk, továbbra sincs senki, akitől információt kaphatnánk. De nem veszünk ám el, megtaláljuk a félhomályos termet, ahol vacsorálni fogunk.

Kis színpadon dzsesszzenekar küzd, elég jók és nagyon hangosak. Külföldi vendég esetén ideális vacsorahely, beszélgetni nem nagyon lehet, legfeljebb a szünetekben.

Ami a vacsorát illeti, „svédasztalost” kértünk 5.000 HUF-ért. Az idézőjel talán némi magyarázatra szorul. A választék ugyanis áll egy ún, cezár salátából, egy sült zöldséges valamiből, töltött káposztából és egyfajta sütiből. Kétségtelen, annak a 10-15 embernek, aki ebben a hatalmas teremben lézeng kár lenne többet előhozni.

A cézár saláta gyenge utánzata egy valódinak. Még sasfiók salátának is túlzás lenne nevezni. A némi csirkemell, salátával összekeverve, bágyad száraz kenyér/pirítós társasaágában. A sült zöldség hozza a vendéglői alapot. A töltött káposzta, amely marhahúsból készült – viszont kifejezettem finom. Jól fűszerezett, a markáns káposztaízt jól ellensúlyozza a marha férfiasabb zamata.

Kérünk néhány koktélt, elsőnek is Mojito- t (1.290 HUF), aztán áttérünk az egyszerű viszkire, a jó öreg Johny Walkerre (2X950 HUF). Rögtön duplára, mert a felszolgálót nem nagyon sikerül odacsalnunk, amikor újra kérni akarunk valamit. Pedig igazán szépen jelentkezem, aztán integetek, később füttyögök is. A biztos a dupla, ami már nálunk van.

Közben a légkondiból úgy jön a hideg, hogy arra gyanakszunk, itt mélyfagyasztani szeretnék a szegény kuncsaftot. Újabb hosszas, kínos procedúra, míg felffedez minket a tömegben (két max. három asztalnál ülnek még) a szakszemélyzet és tesz valamiféle gyenge ígéretet a hőháztartásunk megmentése érdekében.

Ekkor újra nekiveselkedünk a cézár salátának – második menet, sikerül még az utolsó egység eszcájgot megmentenünk. Igaz, az első kör után egyáltalán nem kapkodták el a szennyes edény eltávolítását az asztalunkról.

A számlát hosszú slejfnin rakják elénk, különösebb titok itt nincs.

Kibírtuk, ennyi volt, viszlát.

Cotton Club vendéglő Budapest, VI. Jókai utca 26

A legenda tovább él - Wichmann kocsma, Budapest

2009-05-14T16:14:00.005+02:00

Harc a rombolás szellemével

A Wichmann egy legenda. Nemcsak a kilencszeres világbajnok kenusról beszélek, hanem a nevét viselő, általa üzemeltetett kocsmáról. A „kocsma” kifejezés korántsem sértés ám. Hanem a legnemesebb rang talán a vendéglátás történetében. Már, ha jól adják a kocsmát.
A Wichmann, amely a múlt század nyolcvanas éveinek második felében még Szent Jupátként kezdte azért maradt legendássá, mert szinte semmit sem változott. Talán még ki sem festettek az elmúlt évtizedekben. Minek az.
Ez a hely még akkor jött létre, amikor még nem volt Ráckert, meg Szimpla, meg Romkert, talán még az Almássy téri pincébe bújt Nincs pardon sem létezett. Már megalakításakor egyszerűségével, kiszámítható romantikusságával hódított, amely megmaradt azóta is.
Egy fix pont a rohanó világban. Este hatkor nyit, itt a Kazinczy utca sarkán, ahol a még szabadlábon lévő ingatlanspekulánsok félelmetes sebességgel rombolják szerteszét a város egyik legizgalmasabb részét. A régi - bár kétségtelenül lelakott, tönkretett, de még így is méltóságteljes épületek közé sorra húzzák fel az egyenvacakokat. Az egyenvacakokban meg egyenvacak vendéglők és kávézók nyílnak. Az, hogy nyílnak nagyon helyes. De hogy miért minden belsőépítész nagyjából ugyanazt tudja a városban, arra nincs magyarázat.
Na és a Wichmann ezekkel is dacol. Ebben a fekvő hasáb alakú kis épületben – maga is torzónak tűnik - egy régi, aj be szép kor maradványa. E helyütt nyomták 1836-ban az első magyar kártyát – már ez is finom. Bent kellemes, örök kocsmaszag fogad, amely az alkohol, a füst és az emberi izzadság keverékéből alkot elpusztíthatatlan elegyet.
Jobbra előre egy söntés. A másik oldalon hosszan gyalulatlan faasztalok, körbe egyszerű székecskék. A falon képek, köztük a névadó, kenujával.
Egy fröccs 120 HUF, a jobbikat kérem természetesen, az ember adjon magára. Egy Hubi 250, a nagyobbik 350 HUF. A legenda szerint kiváló itt a bécsis zsömle, az erős gyomrúaknak.
Nemritkán maga a névadó is feltűnik, és odaülöget kedves vendégei asztalához kvaterkázni egy kicsit. Igazi, békebeli kocsmahangulat. De kár, ha kilépsz az ajtón a rombolás szelleme ragad megint nyakon.
Wichmann kocsma, Budapest, VII. Kazinczy utca 55.

Fröccs és Pálinka – Velem Pittyes és Patak

2009-05-10T18:40:00.006+02:00

Velem kocsmázz

Velem egy tisztes kis falu ilyentájt, amikor még nem zúgnak itt el turista hordák. Láthatóan nagyobb forgalomra rendezkedtek be, mert több, majdnem üres kocsmát is fel kell lendítenünk. Amit persze szívesen megteszünk. Itt van mindjárt a Pittyes kocsma. Amely tán egy egyszerű családi házként kezdte. Ma hosszú udvarában asztalok, padok – még tán dajdajozni is lehetne. Bent csöpp söntés, kedves bácsival. Nagyfröccs, 150 HUF – mit akarunk még az élettől. Van még magyar tisztesség, a bor meg olyan, amilyen – mit akarunk egy fél pesti buszhegy áráért. Csak ezt a kedves csendet, ezt az igazi, jó békebeli kocsmahangulatot, ugye visszavezet még ide minket jó vezérlő csillagunk?

S mikor talpalunk tovább a kedves vizimalom felé, bepillantnunk a jóval harsányabb színekbe öltöztetett Patak nevű műintézmény udvarába is. Itt aztán a legkülönfélébb tisztes pálinkák kelletik magukat – olyan áron, hogy részegek ettől ma már biztosan nem leszünk. Egy málna 1.250 HUF, igaz egy törkölyt már 750 HUF-ért utánad dobnak. A kettő közt meggy és bodza és ami kell. Igaz 2 cl-es liliputi adag is van, feltételezzük, hogy a betérő óvodások kedvéért. Persze akadnak hagyományosabb dolgok is, mint szatmári szilva 450 HUF ért vagy éppen Unicum 450 HUF-ért, úgyhogy helyesbítjük előbbi megjegyzésünket. Be lehet végülis itt költséghatékonyan rúgni – ha netán ez cél lenne – csak körül kell nézni az itallapon. Amíg még nem folynak össze előttünk a betűk.

Abban meg csak reménykedjünk, hogy előbb-utóbb a velemi vizimalom, e célra nagyonis alkalmatos helyiségében, nyílik valami jófajta helyecske. Ha igen, az elsők leszünk, aki beszámol erről.

Pittyes Kocsma, Velem, Rákóczi ú 34 és Patak, Rákóczi u. 21.

Türelem langyos ételt terem – Bécsikapu vendéglő, Kőszeg

2009-05-10T18:10:00.009+02:00

Egy kemény janicsár

Kőszeg, mint tudjuk, egy kis ékszerdoboz, annak is a közepében a gyémánt a Bécsikapu vendéglő. Legalábbis így élt valami régi emlékképünkben. Megerősíteni vagy leszámolni ezzel érkeztünk ide. Betérve egy vicces ruhába öltözött pincérféleséget fedeztünk fel a félhomályban, ki éppen jól megérdemelt levesét szürcsölte. Pár köhécseléssel, székhúzigatással sikeresen megzavartuk ebben. Letette hát a kanalát és szigorúan kiutasított minket a teraszra. Halványan próbáltunk ellentmondani, hogy esik és hideg van – de kioktatott, hogy van ám a terasznak teteje. (És különben se tessék olyan nyámnyilának lenni.)
Innentől egy picit jobbra fordultak a dolgok, mert hamarost érkezett egy csirkehúsleves háziasan, kis fazékban (610 HUF). Minden földi jóval ellátva ami csk elfér egy efféle kis fazékban. Hibaként csak azt róhatjuk fel, hogy az a halászlé csészében (490 HUF), amit szintén voltunk bátor megrendelni, csak nem akart megérkezni.
Mikormár eléggé gyanús volt a dolog, hogy elfelejtődött, a „Tanuló” feliratú misz fiatalemebr sajnálkozva vállát vonogatta, hogy ő azt nem is hallotta. Mindenesetre, gyorsan pótolta az elmaradást és tessék, egészen finom hallé érkezett. Nem egy csoda. De ki vár csodát manapság egy esős napon a teraszon csücsülve?
Ám innen kezdve beborult. A janicsár kedvence, (2.000 HUF) amely frissen sült hátszín, fűszervajjal valószínűleg valamelyik cipőtalpgyárból maradt meg, mint túl kemény alapanyag lábbelihez. A fogunk ugyan erős, ezt az akadályt még legyőztük volna, de az íze és a jellege sajnos elvette a bátorságunkat.
Szerepelt még itt egy szalontüdő zsemlegombóccal, (1.200HUF) meglehetősen langyos állapotban. A zsemlegombóc még nagyjából rendben is volt, de a szalontüdő közel sem okozott akkora örömet, amelyet az igazi szalontüdőt kedvelő csapatunk remélt. Vagy a tüdő régi vagy, mi. Kedvetlen, erőtlen ízek, semmi boldog lobogás. Pechünkre nem a zónaadagot kértük (840 HUF), pedig az is bőven elég lett volna. Amúgy zóna szinte mindenből van és ez azért felettébb dicséretes. Éljen a kispörkölt.
Bánatunkat házi pálinkákba fojtottuk, hibátlan eresztés.
Összefoglaló: Éhen nem maradtunk, a leveseknél még nagyon bíztunk – túllendülve az üdvözlés helyetti közjátékon – aztán pedig olyan közepes vendéglátóipari dolgokat kaptunk, s ettől egy csöppet elszomorodtunk,d e nem adjuk fel, akad talán még más gyöngyszem is ebben az ékszerdobozban.
Bécsikapu vendéglő, Kőszeg, Rajnis utca 5. A vár alatt

Anyaméh 2. – Galagonya Pince

2009-05-06T16:58:00.010+02:00

Szépasszonyok pincéje

Az Anyaméh 1. a Bambi. Az is jön nemsokára, de a Szindbád Csoport hátulról szereti kezdeni és kivár. A Galagonya Pince Óbuda kikezdhetetlen helye egy fás kis utcában a Kolosy tér és a Bécsi út környékén.

Csoportunk ottjártakor azt figyelte meg, hogy a környék irodaházaiban dolgozó harmincas szépasszonyok bújnak le ide munka után és fröccsöznek meg söröznek. Meg rövideznek és cigiznek. Meg röhögnek. És a férfiakról is beszélgetnek, ha jól hallottuk. Sírva vigadnak. Lopva, de nagyon figyelik őket azok az idősebb férfi vendégek, akik, semmi kétség, már a Déli krónikát is itt hallgatták és ennek megfelelően közlekednek az asztaluk és a vécé között. Fölmerülhet bennünk, hogy vajon ez jól van így? Jó világ ez? Akarjuk mi ezt?

Igen. Mert jó sötét van, békében vagyunk, itt baj nem érhet. Ha minden jól megy, még térerő sincs, mivel az egység pár komoly lépcsővel az utcaszint alatt van. ( Térerő sajnos mégis van, de mindegy. Ettől még a lépcső megteszi a hatását: kétségtelenül más világba lépsz be. Le. )

Három kedves ember dolgozik itt: Luki, Judit és Conka. Luki (mindenttudó úr) leszögezi, hogy a Galagonya még mindig a környék legolcsóbb helye; és valóban: egy korsó sör 290, egy nagyfröccs 130, egy nagy unicum 430 forint. Ez egy Paradicsom. Van ugyanakkor valami fenyegető abban, ahogy fölhívja a figyelmünket a csülökre, és rávilágít, hogy ugye nem véletlenül Csülök Csárda a hely másik neve. Mint elmondja, csülök csak rendelésre van, nagyobb társaságok esti mulatozásához ideális és 2900 forint kilója. Akinek van füle, hallja. ( Nekem nincs.)

A nők, Judit és Conka igazán melegen kedvesek és odaadóak, és ezért egyáltalán nem érzi magát szarul az ember, ha kint még süt a nap, de ő már iszik bent.

Aztán van még igazán jó kis presszó kávé 150 forintért (amit gyakran zsákmányoltam itt már ezer éve is sokadmagamnak reggel fél 7-kor, és sose bántuk meg). Van életmentő zsíroskenyér, melegszendvics, kenyérlángos. És tévé focimeccsel.

Visszatérünk, ez nem vitás, de nem is döntés kérdése: úgy szoktunk menni ide, szavak nélkül, öntudatlanul, mint akik hazatalálnak.

Galagonya Pince, III. kerület Galagonya utca

Nagy zabálás - Óváros vendéglő, Veszprém

2009-05-05T18:44:00.004+02:00

Éhen nem marad itt,
az biztos

Szindbádunk olyan puhán ért földet Veszprém közepén, hogy senki sem kapta fel rá a fejét. Első útja, amint leverte magáról az út porát, az Óváros vendéglőbe vezetett. Annak is a hívogató, vászontetővel védett jókora teraszára.
Itt, nem sokkal a vár alatt, sok csinos hely próbálja becsalni az utast. De Szindbádunk tudta miért ide ül be barátaival.
Először is, a jókora étlap miatt, amelyet tüzetesen meg lehet szemlélni a műintézmény előtt. Aztán az óriási adagokért, a korrekt kiszolgálásért, az izgalommentes táplálkozás lehetőségéért.
Kezdődött az egész egy marhahúslevessel, melyet „gazdagon” szervíroztak (520 HUF). Nem mondjuk azt, hogy Szindbádunk még sohasem evett ilyen jót – de hozta azt a formát, amiért ide beültünk. Sok hús, zöldség tészta, tisztes, iparos módon összerakva. A káposztás bableves, főtt
Ezek után érkezett némi paradicsom- és uborkasaláta (420 HUF) ezeket bátran minősítsük tévedésnek, szégyenteljes tévedésnek. Állott és fonnyadt és nem kedves.
Node ami utána következett, az már inkább érdemes említésre.
Vegyük rögtön a vaslapon sült hátszínsteaket „ördöngősen”, azaz enyhén csípős barnamártással, burgonyaropogóssal (1.780 HUF). A méretről most ne beszéljünk, mert a méret az nem számít. Illetve nem csak az – ezt már Szindbádunk régen megtanulta. De a füstölt csülökkel (620 HUF) talán egy kicsit ravaszabbul sikerült, s elfogyasztani is férfiasabb teljesítmény.barnamártás, nos az olyan volt, amely ízharmóniáját még biztosan felemlegetí hideg téli délutánokon, amikor a sötétfő konyhában majd fokhagymás pirítost kap a fehér kötényes, kövéredő szakácsnétól. Igen, ez volt az igazi – jegyzi majd meg,s csettint hozzá.
Ezen kívül asztalra került még e Tócsiba (!) ágyazott pulykamell, krumpli pürével (1.580 HUF) és egy kapros juhtúróval töltött pulyakmellfilé rizzsel, krumplipürével (1.580 HUF). Két, a magyaros vonalat követő, de mégiscsak eredeti kreáció, frissen, fürgén, fiatalosan és felettébb laktatóan.
Olyan hely ez ahol kényelmesen el lehet üldögélni, ahol Szindbádunk érdeklődve figyelheti a félelmetes méretű adagokat, amelyeket a szomszéd asztalokhoz visznek, ahová jó visszatérni, ha egy nagyot akarunk zabálni.
Ezzel Szindbádunk visszakapaszkodott gyorsjáratú hajójára, s már ott sem volt.
Óváros Vendéglő, Veszprém, Szabadság tér 14.

Szindbád hazatér – a Tabáni kakas

2009-04-29T12:07:00.009+02:00

Dal a túrós csuszáról
és a kakaspörköltről

A késő tavaszi szél egy langy meleg esti fuvallata hazafutta Szindbádunkat, haza a kispörköltek és fröccsök világába. A Tabáni kakas – a cégér még a régi – állapította meg az öreg hajós – de a berendezés bizony új, afféle jellegtelen, semmilyen, de sebaj. Az étlap ugyanis már vidámabb, s az árak sem elvetemültek. A két pincérlányka pedig édesen csivitel, jön megy – igyekszik a vendég kedvében járni.

Kezdjük hát egy nyírségi húsgombóc levessel (690 HUF) amely jókora tálban érkezik és meglehetősen ízletes, mondhatnánk úgy is, finom.

Kérhettünk volna persze konyakos fácán erőlevest fürjtojással (750 HUF) is, de most a gyomrunk valami egyszerűbbre volt beállítva.

Közben, itt jegyezzük meg, kitanulmányoztuk a Bortársaság jegyezte borlapot is, és elégedetten állapítjuk meg, hogy nemcsak sok finomság halmozódott itt fel, de kimérve is lehet bort kérni. Mi persze egy palack Irsai Olivért hozatunk ki, minek azt aprózni.

Még egy unicummal is megerősítjük a lelkünket, mert a következő problémával kell szembenéznünk. Együnk e egy lazacsteaket roston, grillezett zöldséggel (1.800 HUF). Vagy ne együnk? Rövid ideig még játszik egy süllő egészben sütve vajas-rozmaringos burgonyával. De aztán győz bennünk a Szindbád. Tudjuk, a név kötelez és a többi. Ezért aztán egy kakaspörkölt következik, túrós csuszával. (1.600HUF), ráadásul egy zónát kérünk. Kedes pincérlánykánk ránk hunyorít azzal, hogy „megpróbálom elintézni”. Később egy elég tisztességes méretű adaggal jelenik meg, és bájos fejecskéjét rázva erősíti meg, hogy bizony ez egy kisadag.

Kicsi, de tökéletes. A pörkölt isteni, ahogy csak egy középkorú, vanília illatú szép úrihölgy tudná elkészíteni a régi sparheltjén. A túrós csuszáról meg ódákat tudnánk zengeni, ha nem lenne vele tele a szánk. Akadnak, akik azt hiszik, hogy a túrós csusza egy egyszerűen elkészíthető, már már primitív étel. Az ilyen balgaságok terjesztőit vessük meg és ne engedjük a közelünkbe.

A túrós csusza olyan, mint egy népdal. Évszázadok bölcsessége kristályosodik ki benne, ízei, zamatai fölidézik a legszebb pillanatokat. Itt a Tabáni kakasban mindenképpen.

- Mi hát a tanulság, - kérdezték a vacsora végén asztaltársai Szindbádot?

- Csak annyi – felelte -, hogy gyöjjünk néha haza, s együnk egy jót a mi Tabáni kakasunkban.

S ezzel kihörpintette Irsai Olivérje maradékait.

Tabáni kakas, Budapest, I., Budapest, Attila út 27.

A legészakibb lángossütő - Tartu Ungariköök

2009-04-23T19:28:00.006+02:00

Az élet lapos oldala
Minden valószínűség szerint a tartui a világ legészakibb lángossütödéje. Tartu nagyon északra található, ezt onnan is lehet tudni, hogy például április 30-án még havazott. Persze az ilyesmi itt Észtországban nem annyira ijesztő.
Amúgy a tartui lángossütödét ne úgy tessék elképzelni, mint egy hetvenes évekbeli, olajszagban úszó bodegát a Balaton parton. A tartui lángosos ugyanis tip-top intézmény, tisztaság, nagy üvegportál, csillogó konyhai berendezések jellemzik.
Node a lángososhoz nem csillogást nézni megyünk, hanem lángost enni. És az itt különösen finom.
De mielőtt elmerülnénk a kulináris izgalmakban, ismerkedjünk meg ezen vendéglátó-ipari üzemegység gazdáival. Barki Márton eredeti szakmája szerint művészettörténész, de úgy tűnik a sütőknél is megállja a helyét. Felesége az észt Kati balettáncosnőként kápráztatta el sokáig, főként Németországban, a publikumot. Most a hasánál fogja meg az ő közönségét.
Mártonék sokáig gondolkoztak, mihez is kezdjenek, ha már idevetette őket a sors – aztán szépen kikristályosodott a terv. Minőségi magyar kaja, gyorsan. Kicsit persze más, mint amit mi otthon megszoktunk, ugyanis itt a lángosok általában hordoznak magukon még valamit. Mondjuk, egy kis padlizsánkrémet, lecsót, lekvárt, mézet és diót, s esetleg sajtot-tejfölt. Ennek megfelelően a kuncsaftok, ha helyben esnek neki a kétségtelenül nagyon finom, repceolajban sütött lángosnak, kést és villát használnak. Csak, hogy egy példát is mondjak én egy olyat kértem, amelyiknek az egyik felén padlizsánkrém kellette magát, míg a másikon rendes, erős lecsó.
A helyiek elég hamar megkedvelték az új örömöt. Persze, sokan jártak Magyarországon, ahol nyilván találkozhattak már az alapötlettel. Amúgy az is vicces, meséli Márton, hogy többen, mint katonák ismerkedhettek meg a magyar konyha örömeivel – afféle megszállók voltak magyar földön, még ha nem is feltétlenül önként és örömmel. Néhányan gulyáslevest reklamálnak, ezt is nyilván Mátyásföldön ették – de ez valószínűleg csak egy választékbővítés után kerül majd föl a menüsorra. Legyünk egészen nyugodtak, kiváló lesz.
Amúgy ide nagyon jó betérni, mert azt már régen meg kellett tanulnunk, hogy egy vendéglő, egy lángossütő milyenségét elsősorban a tulaj, az üzletvezető lelke határozza meg. Ahol csúnya az a lélek, utálja a vendégeket, nyűgnek érzi az egészet, legyünk benne egészen biztosak, amit feltálalnak sem lesz túl jó. Míg fordítva, hahaha. Hát persze, ahol láthatóan örömmel működik a gazda – ott mi sem fogunk csalódni.
Ez a magyar konyha északi büszkesége kulturmissziós célokat is szolgál, jelszava: "Az élet lapos oldala". S hirdeti a magyar vendéglátás legszebb erényeit.

Úgy, mint otthon – Comme chez soi

2009-04-22T18:52:00.003+02:00

Jót s jól, nem is olcsón

A Comme chez soiban az a jó, hogy egyáltalán nem olyan, mint otthon. Mert nálunk otthon közel sincs ennyi tengeri herkentyű, meg ennyi finom francia pezsgő, még méretes bélszín is ritkán fordul elő. És pincér sem kedveskedik nekünk, leszednünk is maguknak kell – otthon.

De nem itt a Comme Chez Soi-ban (Úgy, mint otthon).

Aprócska hely a budapesti belváros szívében. Néhány egymáshoz préselt asztal, egy úgynevezett látványkonya – talán nem is férne el máshol. Párizsban vagy éppen Brüsszelben sok ilyenbe akadhat az ember, de ugye ez nem Párizs.

Itt az ember egészen boldog, hogy kedvesen köszönnek neki, úgy bánnak vele, mint egy vendéggel – az asztalához kísérik. S míg meghallgatjuk az ajánlatot és azon mélázunk, hogy melyik is jöjjön – mert igazi vendégjáró előbb kérdezi ki a főurat a dolgok mibenléte felől és legfeljebb csak utána kukkant bele az étlapba – már landol is az asztalunkon valami mennyei libazsír, hozzá, foszlós, puha kenyér és persze egy kevés egészen puhára sütött libasonka, (0 HUF, a ház ajándéka), hogy megalapozza a gyomort a továbbiakhoz.

Emlékeinkben él itt egy korábbi brutális méretű marhasteak zöldbors mártással esetleg gorgonzolával (4.500 HUF) , ami után fél éjszaka csak forgolódunk és bikákkal álmodtunk.

Evezzünk nyugalmasabb vizekre.

Egy minestrone (750 HUF) már felkészít arra, hogy itt nagyobb földi örömök is következhetnek majd. Kell az ilyesmi a nemzeti önbecsüléshez – hogy a pesti olasz-francia-belga konyhát vivő étterem, megmutassa, áll Pest, él magyar még.

Aztán most egy nyelvhal következik, citromosan. Bár fokhagymásat is kérhetnénk, de gondolván embertársainkra most ezt nem tesszük. Hozzá „házi krumplipüré” (Miért milyen van még?) Omlós és friss és könnyű. Ilyesmi kell most nekünk. Persze nyomhatnánk egy spagettit gombával és libamájszeletekkel (4.200 HUF) vagy éppen egy escalope bolognese-t (3.900HUF), vagyis borjú szeleteket sonkával, mozzarellával, rásütött sajttal, fettucinivel szervírozva. De valamit hagyjuk legközelebbre is.

Levezetésként apró belga csokikat kapunk, amelyeket a csokikedvelők – különösen a narancsosat – hangosan megdicsérnek. Be is jön a trükk. Távoztában még kapunk egy egész zacskónyi csokit ajándékba.

Jót – nagyon jót - enni, érdemes idejönni. Ha nem is a legolcsóbb helyek közé tartozik.

Comme chez Soi, Budapest, V. Aranykéz utca 2.

Szálló Rolls Royce-szal - Tata, Hotel Gottwald

2009-04-13T18:42:00.009+02:00

Még van hová fejlődni, de nem remény-
telen

A Szindbád csoport speciálisan kiképzett, különleges egységét legutoljára Tatán vetettük be, feltérképezendő az itteni kulináris lehetőségeket.
Elöljáróban állapítsunk csak meg annyit, Tata-Tóváros helyes kis település nem túl messze Budapesttől, csinos tavacskával és több étkezésre alkalmas egységgel. Speciális csoportunk több szegmensben is vizsgálódott. (Ezek eredménye alant olvasható)
Kezdjük mindjárt a Hotel Gottwalddal, amely szemmel láthatólag nemrégiben teljesedett ki, nem kevés Európa uniós és Széchenyi hiteles pénzből. Uszoda, szauna, szép kert – ami csak szem szájnak, fürdőruhának ingere.
De maradjunk csak a vendéglőnél – fő éke egy hatalmas és már-már délszaki terasz, amely a langynál egy fokkal melegebb tavaszban igazán nagy érték.
Aztán jönnek a felszolgálók, meg úgy általában a személyzet. Amúgy mindenki kedves, ha éppen előkerül, de mégiscsak nagy amatőr báj lengi be a viselkedésüket. Láthatóan, EU-s pénzből lehet márványból faragni padlót és padot, és minden kőbe bevésni a tulajdonosokról nevezett szálloda monogramját, de igazi vendéglátóssá válni emígyen nem lehet ripsz-ropsz.
Mindegy, mi annak is örülünk, hogy a különféle pultosok, fiúk és lányok pajkosan évődnek egymással, láthatóan kitűnően elvannak, mi pedig igyekszünk minél kevésbé zavarni ezt az idillt. Aztán, mire lehullik a vakolat biztosan belejönnek abba, hogy nem illik feleslegesen hosszú percekig váratni a vendéget mert az még bemorcul. Amúgy, a fiatalkori Sophie Marceau-ra kísértetiesen hasonlító pincérlány vidám megjegyzéseit napestig hallgatnánk és legszívesebben megkérnénk, vegye le a szolgálati ruháját és csapódjon hozzánk, nyaralni.
No, de együnk is . Kezdetnek egy Ferenc József kedvence (590 HUF) névre hallgató levessel barátkozunk. Krumplikrém, benne gomba és marhanyelv- csíkok. Nagyobb bajunk soha ne essék. Aztán tejszínes póréhagyma leves füstölt sajtos krutonnal. (Barátok közt ez pirítós, füstölt sajttal) – de mindenképpen előnynek mondható, hogy amikor kérünk szépen még egy ilyen krutont, rövidesen még kettőt kapunk, ami szívet melengető megoldás.
Aztán – a diétásabb végéből következik egy roston sült pulykamell, párolt gyümölcsökkel (1.690HUF). A pulykamell meglehetősen száraz, a gyümölcsök fantáziátlanok –de némi, langyosan érkező viszkivel (650HUF-tól) bátran fogyasztható. A rostonsült jércemell roquefort mártással, roggyantott zöldségágyon (1.890 HUF) már jóval biztatóbb szerzet, ha nem is egy konyhaművészeti remek, de rendelkezik az ízek tisztes harmóniájával.
Rejt még az étlap borskéregben sült sertés szűzpecsenyét csiperkés tejszínes demi-glace mártással (2.290HUF) amely fő jellemzője, hogy bizony a borssal valóban nem spóroltak, agy más íz kevéssé fedezhető fel – de végülis a borskéreg már csak ilyen lehet.
Amúgy van bélszín bankár módra (5.500HUF), de ezt próbálja ki az az úr, aki bitang nagy Rollce-Royce-jával a bejárat elé parkolt.
Összegzésképpen. Tata Jó hely, a Hotel Gottwald- és még sokat fejlődhet - lehetővé tesz kellemes kikapcsolódást, és a városba is hamar besétálhatunk, ha új kalandokra vágyunk.
Hotel Gottwald, Tata, Fekete utca 1.

Old fashioned - Tata, Diákpresszó

2009-04-13T18:36:00.005+02:00

Mignon, unikum, lila ruhás nő

Tata édes kis város. És különösen emeli a fényét néhány jelentős vendéglátóipari egység. Vegyük rögtön a Diákpresszó nevű műintézményt, amely a méltán híres tatai Eötvös József Gimnázium szomszédságában terül el – talán nem véletlenül. Itt a kis dombocska tetején, az egykori zsinagóga – ma görög-római szobormásolatok múzeuma – mellett található ez az intézmény. Amely helyi adatközlőnk szerint különösen fontos szerepet játszik az itt serdülő ifjúság nevelésében. Pompás találkozóhely a város felé vivő úton, de aki a romantikusabb, tóparti sétát kedveli, annak sem kell nagyot kerülnie, ha egy frissítőre vágyik. A magyar vidéki minimal-art jegyében fogant belsőépítészeti megoldásokat csak egy Lila ruhás nő reprodukciója töri meg. Egyébként itt minden a funkcionalizmusnak van alárendelve, vagyis gyorsan, lehetőleg olcsón inni. Helyi, magát megnevezni nem kívánó, ám saját bevallása szerint egykoron a Diákpresszóban sok időt eltöltő informátorunk úgy emlékszik, hogy azokban a nehéz években mindig akadt itt kéthetes süti, száraz linzerkarika és a többi.

Ma, ami a föltűnő, a rend és a tisztaság, kétségtelen, hogy ottjártunkkor, a tavaszi szünet idején nyilvánvalóan kevesebben – mondhatni senki sem – teszi be ide a lábát.

De ebből se vonjunk le semmiféle meszsemenő következtetést. Hanem inkább állapítsuk meg, mi több, elvi éllel szögezzük le, hogy ha egy gyors Unicumra és egy hozzávaló nagyfröccsre (400HUF) vágyunk, olyan környezetben, amely akár a múlt századot is idézheti, ne habozzunk, jöjjünk be ide.

Diákpresszó, Tata, Hősök tere 2.

A lángos és világa - Tata, Szörf és Fapuma

2009-04-13T18:25:00.008+02:00

Egyszer volt, hol nem volt
Tatán maradunk, ebben a föstői kisvárosban, annak is a tavának a partján, hogy egy kis hetvenes évek Balaton feelingjével lepjük meg úgy magunkat, mint a velünk lévő serdületlen ifjúságot.
A parton, a kikötőnek nevezett hajóállomással szemben több intézmény is szóba jöhet. Mi – rutinos rókák vagyunk ám – bennszülött idegenvezetőket veszünk igénybe, akik bázisul a Szörf nevű egységet ajánlják. A Szörföt egy közepesen igénytelen bodega, egy nagyméretű hordó, néhány faasztal és sok limlom alkotja. A Jó időre való tekintettel mi már csak a jócskán belakott gazdasági udvar jellegű részen lelünk helyet. De éppen ezért jöttünk ide, ez a régi jó érzés kell, hogy hagyd itt apukám a pénzedet, amúgy meg nem nagyon vagyunk rád kíváncsiak.
Mindenesetre itt is kérünk unicumot és fröccsöt. Kicsit habozunk, hogy kannás vagy palackos borból legyen-e. de aztán eszünkbe jut hajlott korunk és elkényeztetett mivoltunk, jöjjön az a palackos.
Kérünk bablevest (850HUF) mert még tavalyról emlékszünk arra hogy a rósejbnivel föladott rántott hús inkább a hanyagolható kategóriába tartozik. A bableves az az igazán semmilyen, de azért még ehető kategóriába tartozik, állapítjuk meg, amikor egy szemmel láthatóan eltévedt leányka a fapadunkra koppintja tálcástúl. A kenyér viszont hibátlan.
Kettőt az egyben alapon közben jelentős akvizíciót hajtottunk végre az innen csak macskairamodásnyira lévő valóban Fapuma névre hallgató egységnél. Kakaós palacsinták(130HUF) és sajtos tejfölös lángosok(500HUF a nagy) iromba halomját szállítjuk át a Szörpben lévő bázis asztalunkhoz. Látszik ezeken az étkeken, hogy nem sajnálták a zsiradékot. Nem azoknak készül, akik mindenáron a diétás konyha ellenállhatatlan hívei.
Ámde ne legyünk telhetetlenek, a mellékhelyiség csinos és tiszta, a sörválaszték elégséges. Gyors éhünket is el tudjuk itt verni. És az azért elég jó, ahogy kibámulunk a napsütésben a tó felé – nézzük a váracskát – benne nagyszerű presszó – és arra gondolunk…. De mire is? Hogy mégiscsak jó, hogy ha zárványokban is, de valami megmaradt abból a világból, amikor még komoly esti programnak számított elmenni és találni egy jó lángosost.
Szörf és Fapuma, Tata, Tóparti sétány, a hajónál.

Békés thai ebéd - Tata Pikantó Étterem

2009-04-13T18:08:00.009+02:00

Kerthelyiség, jó kilátással

Tatai kulináris kalandozásaink csúcsának szánjuk a tóparti Pikantó vendéglőt. Hétvégét mutat a pajkos naptár, nagyszerű az idő – két hasonlóan biztató kerthelyiségbe már be se férünk, sem a Halászcsárdában, se a Grillvendéglőben nincs éppen szabad asztal. Így jutunk el a Pikantóhoz. Terasz, aztán a modern kor állítólagos ízlésének megfelelő, fából készült, szép, nagy kör alakú építmény, korszerű ám lélek- és fantáziátlan berendezéssel, de ezzel nem akarjuk bántani,csak úgy megjegyezzük. Az étlap viszont elég alapos, sokáig is válogatunk, de közben legalább csodálhatjuk az Öreg-tavat, meg a Várat és az Eötvös gimnázium sziluettjét.

Jegyezzük meg, hogy jókora játszótért csatoltak a gyerekesek kedvéért a teraszhoz ami igazán barátságos megoldásnak tűnik.

De nézzük a jegyzőkönyvet, mit is fogyasztottunk:

Kértünk egy Bruschettát paradicsommal, bazsalikommal és fokhagymával (690HUF). És amit kaptunk az bőségese megfelelt a várakozásoknak. Sőt. Négy szelet tisztességes étvágygerjesztő, csinosan adjusztálva.

Aztán jön egy olyan csirkecomb filével, melyet camemberttel sütöttek át, s hozzá snidlinges burgonyapüré társult (1.590HUF) Tisztes belépőszint, kezdi mutogatni, hogy van itt valaki, aki tud bánni a fakanállal. Átlapozzuk a bélszínekről szóló oldalakat, ahogyan most nem lassítunk a pisztrángokkal, fogasokkal, lazacokkal és tintahalakkal magát kellető lapnál sem.

Inkább valami thai kaját ennénk, nyavalygunk. És tessék. Következik egy Gai pad med mamuong (1.590HUF) névre hallgató ügyes kis költemény, amely a mi nyelvjárásunkban valahogyan így hangzana: piros currys csirke, mandulával, kókusszal, zöldséggel és rizzsel – mindez egy praktikus edényben, pálcával. Csípős, ahogy annak lennie kell, hogy még kellemes legyen, de már érezzük az erejét. Omlós, hogy tudjuk élvezni a csirke minden ízét. A rizs, nos a rizs talán egy csöppet jobban szétfőtt a kelleténél és ez megnehezíti a pálcikával történő fogyasztást, de ezt még elnézzük.

Levezetésként egy görög saláta(1.490HUF) névre hallgató színpompás összeállítással könnyítünk magunkon, amely bőven tartalmaz juhsajtot, pepperónit és olívabogyót is. Más tesztelőinknek még lecsúszik egy csokoládés muffin vaníliafagyival és csokiöntettel (790HUF). Értékelő csoportunk elégedett morgásokat és kéjenc brummogásokat jegyezhetett föl kis szolgálati jegyzetfüzete arany lapjaira ekkor, így speciális egységünk tatai kalandozásának a végén.

Pikantó Mediterrán Grill és Szabadidőpark, Tata, Tópart sétány 13.

Rémálom a külterületen - Bableves csárda

2009-04-09T18:42:00.011+02:00

Volt egy álmunk

Akadnak régi álmok. Régi álmok, hogy majd megint ugyanolyan jó lesz, mint akkor, először. Hát, ha a Bableves Csárdáról beszélünk, akkor az inkább rémálom. A Szindbád csoport kimozdult a nagyvárosi életből és rurálisabb élmények után nézett. Emlékeinkben élt ez a bizonyos Bableves Csárda, nem sokkal Hollókő felé az út szélén. Hát elhatároztuk, hogy újra megnézzük. Nem kellett volna. Gazdagabbak lennénk egy szép emlékkel. Mert egykoron tán finom volt. Ma kínos az egész.
Kezdjük azzal, hogy a leharcolt magyaroschkodó berendezés igen ciki, nincs fűtés (múlt héten ám még hideg volt). Ugyan bablevesből még tényleg nagy a választék, de minek is.
Van zöldséges bableves (csészében mindegyik 400 HUF, bográcsban 800 HUF), parasztos bableves, ugyanez Jókai bableves néven, amikor némi fáradt tejfelt dobnak bele, babgulyás csárda módra (hogy oda ne rohanjak, amúgy marhahús, parasztkolbász, füstölt csülök), paprikás bableves. Sőt még vadász módra készült babgulyás is van, de ebbe a neve ellenére nem a derék puskás embert főzik bele, hanem állítólag azt kivénhedt vadat, aki nem tudott elugrani előle. Fél kézzel bármikor, bárki jobbakat csinál.
A lovagiasság kedvéért azért tegyük hozzá, hogy az étlap hosszú, a felszolgáló kedves. De ez sem képes ellensúlyozni azt az egész lehangoló, pusztuló látványt, ami elénk tárul.
Aztán, amikor megjönnek a bablevesek – a Jókai, a parasztos, meg a babgulyás – hát bizonyisten majdnem elsírjuk magunkat. Ha valami rossz, az rossz. Nem ehetetlen, semmiképpen sem. Például csoportunk egy része, amely hosszabban időzött a Varsói Szerződés jóvoltából Kalocsán a 37. forradalmi ezred kebelén belül, még azt is megkockáztatja, hogy „ahhoz képest” ehető. Ahhoz képest. Amúgy kínos kisiklás, konyhai igénytelenség, a vendég csúnya lenézése. Valami a magyar vendéglátás legszomorúbb lapjairól.
A végére még kérünk egy sztrapacskát. Ha csúnyát láttak még, akkor ez az. Mint egy mosatlan zokni, úgy néz ki. És az íze is ahhoz hasonlatos. Ott is hagyjuk, ahogy a gombócot is.
Ha egyszer még visszatérünk (haha, nem fogunk), mert megint eltelik egy évtized és elhalványulnak a emlékek, akkor majd kipróbáljuk az őzpörköltet vargányával, burgonyakrokettel (1800 HUF). Mert van bennünk kalandvágy. Tízévente.

Bableves Csárda, Nógrád megye, Alsótold külterület, az országúton 6 kilométerre Hollókő előtt.

Reggelizz, ahogy a király - Két Szerecsen Kávézó és étterem

2009-04-08T16:08:00.005+02:00

A sajtos omlett bája

A Szindbád Csoport kebelében alakult early bird task force alegység nekikezdett módszeresen feltérképezni a reggeliző helyeket. Mert modern, nagyvárosi ember reggeliző hely nélkül csak árnya lehet önmagának, s könnyen válhat a gúny céltáblájává is, ha hirtelenjében nem tud kettőt mondani. Ezt elkerülendő, nézzünk hát reggeliző helyeket.
Kezdetnek legyen itt a Két Szerecsen Kávézó és Étterem. (Majd követi ezt rövidesen a környékről a Komédiás és a Művész is.)
Hajnali kilencet mutat a toronyóra, a kelő nap sugarai megcsillannak ahol kell nekik. A szmog csendesen ül meg az ún. pesti Broadway felett.
De a Két Szerecsenben bezzeg élet van már. Néhány asztalt kitoltak a poros járdára. Bent még ott az a hajnali kellemes érzés, hogy jó lesz ez a nap, meglásd. Az ablak melletti szépen terített asztalhoz telepedünk, onnan jól látni mindent, az utcán szaró kutyákat és a szorgalmasan büntető parkoló őrt.
Capucinóval kezdjük – rendben van a dolog. Aztán egy erős sajtos omlett következik (830HUF), olyan, amiből nem sajnálták az anyagot. Hozzá barna kenyér, fehér kenyér, péksüti. Felszolgáló hölgyünk – ismételjük meg, a kocsmalátogató ember számára e brutálisan korai időpontban is – felettébb kedves, bár mi, eltekintve a többi itt étkezőtől, még nem vagyunk törzsvendégek. A mögöttünk lévőtől arról érdeklődik, hogy hozza e a szokásos kecsöpöt (hozza. Brr) A másiktól, hogy ma is virsli legyen-e és így tovább.
Közben persze csak odalesünk, mi lesz ma a fő finomság ebédidőben: Fokhagymás laskagomba, friss petrezselyemmel, házi kenyérrel, vajban sült csirkemell, olíva-, és kapribogyóval, bazsalikomos burgonyapürével, és végül francia citromtorta karamellel (2.890HUF).
Így egy nagy sajtos omlett után sem hangzik olyan nagyon vészesen a dolog. Lehet, egyszer tán még ebédidőben is visszatérünk, e reggelire felettébb alkalmas helyre.
Mindent összefoglalva, a Két szerecsentől a még mindig korai időpontban elégedetten távozik csapatunk azzal, hogy így elsőre elég magasra sikerült a léc. Meglátjuk, a környékbéli konkurensek megugorják-e.

Két Szerecsen, Budapest VI. Nagymező utca 14., a Radnóti Színházzal szemben.

Spartacus ebédje - Szabadság Kávéház

2009-04-05T20:12:00.001+02:00

A Disznófejű nagyúr itt zabált

A Szabadság Kávéházban az a jó, hogy újra itt van nekünk, s nem is akármilyen minőségben. A Szabadság Kávéház egy igazi, békebeli kávéház képét mutatja. A belépő azon sem lepődne meg, ha az egyik asztalnál Ady írná lendületesen valamelyik új versét mondjuk a Harc a nagyúrral-t, miközben arrébb éppen Krúdy tárgyalna a hosszú kötényt viselő, felettébb elegáns pincérrel arról, hogy mit ajánl inkább, egy rókagomba-spárga levest vargányagombás buktával (950 HUF) vagy inkább az előételek közül a libamájjal, füstölt marhanyelv terrinét almás-tormás panna cottával (2.650 HUF-ért, kizárólag honoráriumfizetés másnapján.) De Krúdy nincs itt, ma talán a Bucsinszkyba vagy a Japánba ment, Adyt inkább a Három Hollóban tűnhet fel, mert csak az izléses étlap csinos kultúrtörténeti összefoglalójában tűnik fel a hajdani költő, aki előszeretettel járt ide.

Ma inkább lézengő turisták, bankficsúrok, komoly üzletemberek és ráérő úriasszonyok üldögélnek az étteremrészben. Nyilván a city béli lokalizáció az oka, hogy a kávéházakhoz amúgy méltatlan időpontban, este tízkor zárnak.

De – és ezt írjuk a javára egy effajta kényes-fényes helynek, azt sem nézik ki, aki csak egy csésze kávé mellett elüldögél, mondjuk a karzaton, miközben azon elmélkedik, hogy milyen szépen is be lehet rendezni, némi jó ízléssel és rengeteg pénzzel egy igazi kávéházat. Olyat, mint ez. Ahol már reggelit is kaphatunk, az ebéd és a vacsora természetes- lehet kibámulni a földig érő ablakokon, ki a Batthyányi örökmécsesre, a hot-dogot falatozó, unatkozó taxisofőrökre. És közben kellemesen elandalodni azon, hogy mégiscsak van fejlődés. Bár az annalesek tudják, hogy itt 1902 óta működik kávéház, Szabadság néven. Mégis, az én emlékeimben ez egy Spartacus névre hallgató, igen közepes pizzázó volt legutóbb. Ahová persze be lehetett menni, de akkor sem történt nagy baj, ha valaki kint maradt.

De vissza a jóba. A kakasleves csirkemájgaluskával, benne főtt zöldségekkel (950 HUF) talán még a nagy utazó, Szinbád elismerését is elnyerné, ahogy a báránygerinc portói málnamártással, édesburgonya krokettel körítve (4.590 HUF) is olyan, amely gyors választ ad arra a régi filozófiai problémára, hogy van-e az életnek értelme.

Amúgy – bár hosszan sorolhatnánk az ínyencségeket és kölünlegességeket, azt se felejtsük el lejegyezni, hogy napi menü is van ám, ottjártunkkor tejfölös karfiolleves, töltött dagadó, petrezselmymes burgonyával és gyümölcsrízs (1.490 HUF), ami azért mégiscsak jóval barátibb.

Üdvözöljük tehát a feltámadt Szabadság kávéházat, s ha ilyen marad, akkor mindig büszkék leszünk rá. Ha az abszolút jó öt szakáscsapka, akkor azt mind odaítéljük neki.

Szabadság Kávéház és Étterem, Budapest, Aulich u. 8. (Batthyány örökmécsesnél)

„Csodálatos hely a kocsma.” - Bar Ladino

2009-04-05T19:59:00.001+02:00

Együtt pisiltem egy csontvázzal

„Csodálatos hely a kocsma.” Mondja mellettem Sancho Panza az este egyik előrehaladott pillanatában, és igaza van. Ezt érzi az ember itt, a Bar Ladinóban. Zsizsegés van, jó zene, kényelmesen ülünk; jó hely, na.

A pincérekkel az a helyzet, hogy nem ismered meg, ki a pincér, annyira emberiek. Olyanok és úgy is öltöznek mint bárki közülünk. Senkinek nem tűnne föl, ha fölvennék pár rendelést legközelebb. Mintha mindenki tulajdonos lenne, mintha egy jó fej baráti társaság viccből nyitott volna egy kocsmát. Humoruk is van; szerintem okosak. Figyelmesek és kedvesek: már a második alkalomtól a törzsvendég ázsiója jár nekünk. Az egyik pincér/tulajdonos/haver nem biztos, hogy normális, de nem baj. Több ízben leül a mellettünk lévő két lányhoz, míg azok fogyasztanak, és szórakoztatja őket. Gyönyörű palacsintát evett az egyik, biztos cimbi volt és ingyen kapta- feltételezzük. Kivárjuk, míg elmennek és ottmarad a számla az asztalon, hogy föl van-e számolva a palacsinta. Föl van. Akkor ezek normál vendégek voltak, csak itt ez így megy? Jó tudni. A pincérek/tulajok/jóbarátok között van továbbá (szintén Sancho Panza szerint) az egyetlen vonzó raszta hajú fiú a földön.

Meg itt szinte mindig van valami kis extra. A múltkor együtt pisiltem egy csontvázzal meg egy matrózzal, akik folyamatosan jöttek elő a pincéből. Farsangi bál volt. Máskor a Lehet más a politika! rendezvénye tömi meg a helyet, mi nem őmiattuk jövünk (noha úgy biccentek, mintha igen), de mégiscsak ott járkál az asztalok között szerény mosollyal Schiffer András, értő szakemberek szerint hazánk jövő jövő miniszterelnöke. Most meg isteni élődobos koncert volt, csak úgy. Hát ilyen hely ez.

És szép is: eltalálták a határt a még nem túl elengáns, de mégis szemet gyönyörködtető dekorációban, elegáns csillárok és merész, díszes tapéta néhány megfelelő helyre odarakott poszterrel, képpel, csempesorral. Pont jó. És nem mű romkocsma.

De mivel, mint tudjuk, csak Isten tökéletes, nézzünk szembe azzal, hogy a Bar Ladino:

1. drágább, mint szeretném. Részrehajló lista: korsó sör: 480 (ez még hagyján), nagy unicum: 720. Ez fáj. Mentségükre legyen mondva, hogy mindig csordultig van a pohár. Lehet, hogy a pohár kicsi, de azért jól veszi ki magát, ráadásul nagy sikerélmény kiöntés nélkül meginni az első kortyot. Kb. olyan érzés, mint egy tökéletesen kivitelezett ászana után. Enyhítő körülmény az is, hogy elfogadnak meleg étkezési csekket. Hideg italra is.

2. Legutóbb (most először) nem volt jó a sör. Ez kínos és rémes, pláne, hogy húsz percet vártunk rá. Megittam, mert nagyon szomjas voltam, de mint jóakarójuk szóvá tettem, hogy ez nem volt finom és friss, és kértem egy másik fajtából egy új pohárral. (Az sem volt valami jó, de lehet, hogy ugyanabból hozták mégis.) Mindenesetre a második poharat maguktól is fölajánlották és a végén csak ezt az utóbbit számolták föl.

3. Néha túl hangos a zene, kicsit üvöltve kell beszélgetni. De ez senkit ne riasszon el. Egyrészt mert jó zene van, másrészt mert kérésre lehalkítják.

A konyha is remek, bár ez kicsit kevésbé érdekel, de néha én is éhes vagyok azért. Jó példa a Bar Ladino mentalitására, hogy egyszer, mikor nem tudtam eldönteni, szeretem-e a sütőtökkrém levest, minden problémázás és főnökkel történő egyeztetés nélkül kaptam kostolót egy kis tálkában. És isteni volt.

Hát csak így tovább: nekem legyen mindig sok étkezési csekkem, a Bar Ladino meg virágozzék, már meleg van, nyitva vannak a Dob utcára néző nagy ablakok, mindenki benéz, mi meg ki, élet van a levegőben, mint egy normális városban, ahol vannak jó helyek, és az emberek élvezik az estét.

Bar Ladino ( Budapest, VII., Dob u. 53.)